Interjú

„Nem akarunk várni megint négy évet”

Black Foxxes

Zene

A 2013 óta működő angol indie rock együttes három tagját Dániában értük utol: az alapító Mark Holley énekes-gitáros mellett Jack Barrett basszusgitáros és Finn Mclean dobos is nyilatkozott lapunknak.

Magyar Narancs: Finn és Jack, ti három évvel ezelőtt csatlakoztatok Markhoz, és a Black Foxxes harmadik albumán mutatkoztatok be. Korábban hol zenéltetek?

Finn Mclean: Mindketten játszottunk jó pár zenekarban. Nekem van némi jazzes múltam is, megfordultam különböző jazzegyüttesekben.

Jack Barrett: Én korábban metalos területen mozogtam, tagja voltam több tech-metal zenekarnak.

Mark Holley: Pár hónapja négyen vagyunk a színpadon. Csatlakozott hozzánk egy multiinstrumentalista zenész, Sam Irvine, aki szaxofonon, hegedűn és billentyűkön segít ki minket. Ő is jazzes háttérrel rendelkezik, ami most nagyon jól jön nekünk, mivel a koncerteken szeretünk improvizálni.

MN: A 2020-as a Badlands című számotokban az „ordibálós” ének egy kissé a Rage Against the Machine-t idézi. Ők mennyire hatottak rátok?

Mark Holley: Érdekes, amit mondasz, mert mostanában többen is jöttek nekem azzal, hogy bizonyos dalaink erre meg arra az előadóra emlékeztetik őket. Csupa olyan nevet mondtak, akire nem számítottam, és idesorolom most a Rage-et is. Valaki Jack White-ot említette az egyik számunk kapcsán. Ami a Rage-et illeti, a politikai beállítottságuk biztosan nem hatott rám, mivel én nem írok politikus dalszövegeket. De az tény, hogy részben az ő zenéjükön nőttem fel, és valamilyen tudatalatti módon biztosan hatottak rám. Imádom őket, de igazából csak az utóbbi időben fogtam fel a nagyságukat.

MN: És a Tame Impala? A Pacific című számban a dob a Tame Impalát idézi. Erről mit gondoltok?

Finn Mclean: Kevin Parker, aki egymaga a Tame Impala, alapvetően dobos, a dalai igencsak dobközpontúak. Olvastam vele egy interjút, amelyben azt mondta, hogy minden egyes szerzeménye a dobolásból indul ki, és csak utána jöhet a többi rész. A mi lemezünkön az volt a cél, hogy minél több vintage dobcuccot használjunk, valamint hogy lehetőleg minél mélyebben szóljanak a dobok. Amolyan időtlen jellegű hangzásra törekedtünk, és ebben valóban hasonlítunk a Tame Impalára, mert az ő dobhangzásuk végképp időtlennek hangzik. Nem akartunk tipikus 21. századi modern rockhangzást, mert az szerintünk túl steril.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.