Az idén nyolcéves fesztivál, mely voltaképpen egy nyitott pályázati rendszerrel működő verseny, jelentős szakmai fórummá nőtte ki magát, legalábbis erre lehetett következtetni a megjelent tömegből, a rangos összetételű zsűriből, meg abból, hogy Novák Péter konferált a megnyitón.
Réti Anna 2005-ös nyertes szólójával nyitott az esemény. A Lélek, pulóver nélkül egy éppen öntudatra ébredő kiborg személyiségfejlődési fázisait árnyalja tiszta táncban, és a mozdulatrendszere, a térhasználata egészen egyedi. Később Lábán-díjat nyert, és meghódította a X. Nemzetközi Stuttgarti Táncfesztivált. Na, ezt kéne überelni, szólt a rejtett üzenet, de az első estén hasonlóan különleges, bár teljesen másfajta élményhez jutni már csak a lengyel Anna Piotrowska szólója segítségével sikerült. A Misszió háziasszonydráma lavórral, szavak nélküli színház, amely kapcsán kivilágosodik a lengyel teória, miszerint a tánc és a színház azon a vidéken igazából nem vált el egymástól soha. Piotrowska kurzust is tartott, és látható volt egy duó koreográfiája két fiúra a második versenykör estjén. Jacek Niepsujevicz és Piotr Soroka Süti című előadásában, a ránézésre is különc figurák magukat adják elő lírai kelt tésztaként, expresszionista habverőként, a világegyetem kicsi és törékeny entitásaiként, miközben szövegbetétek is elhangoznak lengyelül. Kortárs táncban talán ez lenne a posztmodern.
Még ezen az estén különös keverékét kaphattuk a nemzetközi elmebajnak. Az olasz Helen Cerina a Hamisság, Önpusztítás, Mélypont című szólóperformanszában például kartondobozba bújva adta elő a vertikális mozdulatok összes lehetőségeit, néha elterült, aztán dühödten taposta el a papírkonstrukciót. Táncprodukciónak kevésbé, provokációnak kiváló, és nagyon is passzol ide, hogy felkavarja a nemzetközi állóvizet. A jelentéktelen cseh kerti idill duó Szimbiózis címmel (Helena Stavová, Monika Cástková), a veszettül technikás, ám mondanivalójában halott holland-magyar Transz (Szivkov Alekszandr), az irodai eszközök zajára komponált, Lego című osztrák-magyar horror (Richlyné Bulkai Gyöngyvér, Christoph Falshunger), az idegenségében sem elragadó japán Tanz solo (Tsai-chin Yu) vagy a riasztóan öncélú horvát-holland Gondolatok kertje nevű (Bruno Isakovic) előadás mellett volt azért néhány figyelemre méltó. Például a belga Claudio Stellato 240d címmel egészen különleges, zárt rendszerű, a mozgás anatómiájáról is elgondolkodtató produkciót vezetett elő. Egy magyar páros: Hajszán Kitti és Horváth Gergő kettőse is kiemelhető a sorból, ami a tánctudást illeti. Két virtuális ID (avatar) násztáncát láthattuk, ami azért sajnos sokszor a junior diszkó-világbajnokság nyertes párosára emlékeztetett. Olyan idétlen, szlávosan szentimentális címmel, hogy Szívem csendesen pihen, férfira vár az est legszebb előadása volt a cseh Katarina Hazkliková és Klára Kolofiková duó jól szerkesztett szinkronmozdulatokból építkező, csehovi hangulatú, pasztellszínű tánca. A csellós-énekes Dorota Barová nélkül persze mindez sokkal kevesebb lett volna. Iva Bittovát idéző hangja egészen különleges atmoszférát kölcsönzött a darabnak, és bizonyság lett arra is, megint csak, hogy a tánc a zenével együtt keletkezik, él igazán.
A nyertesekről és a fesztiválról többet olvashatnak a www.orkesztika.hu oldalon.
MU Színház, január 10-13.
