Sziget

Tame Impala

  • - greff -
  • 2013. szeptember 15.

Zene

Talán túlzás volt azt várni az ausztrál LSD-királyoktól, hogy úgy kilövik magukat a sztratoszférába, hogy a koncert végéig vissza sem keverednek aztán a földre, de azért kár, hogy végül is nem így történt.

A zenekar vasárnap esti koncertjén ugyanis messze az a néhány pillanat volt a legemlékezetesebb, amikor a pedáljait meztelen lábbal masszírozó Kevin Parker és társai mintha már ott imbolyogtak volna a pilótafülkében (elsősorban a kellemesen beszívott Captain Beefheart-hommage-ként jellemezhető Half Full Glass Of Wine közepébe hímzett repetitív betét alatt), de a tavalyi év egyik igazán remek lemezéért (a Lonerismért) felelős zenekar gépe egyszer sem tudta végül elhagyni a kifutópályát.

De azért nem volt rossz. A Tame Impala sok billentyűvel és a kelleténél kicsit hátrébb húzott gitárokkal elővezetett pszichedéliája élőben is szép volt és hívogató, sőt a sok Pink Floyd- és Beatles-idézet dacára kifejezetten jellegzetes is, csak még az nincs igazán kitalálva, hogy a lemezen olyannyira hatásos dalaikat hogyan tudnák élőben többezres közönséget is megmozgatni képes hangfolyammá transzformálni. Számos esetben a zenészek figyelmét jól érzékelhetően az kötötte le, hogy a felvételeik nagyon megkonstruált hangzását többé-kevésbé visszaadják, és így pont az az önfeledt játékosság nem kaphatott jelentősebb szerepet, ami pedig Parker kollektíváját kiemeli a kortárs retrózenekarok seregéből. A Sziget közönsége így egy friss és joggal felkapott zenekar nagyon egyenetlen koncertjét kapta, amelyben a harmatos indítás után kiszámíthatatlanul váltakoztak a nagyszerűen elcsípett (Elephant, Feels Like We Only Go Backwards - ez utóbbit a közönség gond nélkül végigénekelte volna Parker helyett) és a sápadtabb pillanatok (a Be Above It olyan volt, mint egy suta átvezetés), amelyeket a főhős úszós-lebegős dallamai és a vibráló vetítés sem volt képes megajándékozni az egységesség illúziójával.

A38 Színpad, augusztus 11.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.