Csakhogy ez még mindig nem magyarázza, hogyan képes ilyen mély és erős dalokat írni. A Bat For Lashes-számok már csak olyanok, hogy hajlamosak a bőrünk alá ivódni, s egész nap az agyunkban motoszkálni - még azok is, amelyek felett elsőre elsiklott felületes figyelmünk. Hogy ezekből már három, mind erősebb és egységesebb album is összejött az utóbbi hét évben, csak bagatell - arra azonban kíváncsiak voltunk, hogyan él meg ennyi intimitás a színpadon.
Nos, szerda este megkaptuk a választ: ha a fentiekhez kétségbevonhatatlan előadói tehetség (plusz megkapó orgánum, no meg kiváló kísérőzenészek kara) is társul, akkor sátorméretekben is meg vagyunk véve. Lehet, elsőre talán kimódoltnak hat, amint Natasha bő lebernyeges piros ruhában, kicsit teátrális mozdulatokkal kíséri magát - de a produkció őszintesége és ezzel együtt profi megcsináltsága lefegyverző hatású. Pedig még az átlagnál is introvertáltabb balladákkal kezd (Lilies, What's A Girl To Do); mögötte dobos, gitáros, billentyűs (utóbbiak cserélgetik is a hangszereiket) és egy általános zenei kisegítő hölgy - de ha kell, Natasha is leül a zongora mögé, később meg egy régi rádiót ragad a kezébe. Az All Your Gold vagy a korai Horse And I nyomán már felizzik a színpad előtere, s csak ekkor következik az életmű egyik legerősebb darabja, a Laura (K. Bush, T. Amos és egyéb kolleginák is megnyalnák mind a tíz ujjukat, ha az ő repertoárjukban bukkant volna fel egy ilyen szívet repesztő ballada). Azután jön még némi fokozás, de a The Haunted Man-Daniel-dalpárral le is zárják a koncertet - a program feszessége miatt számunkra kicsit korán, de ez így is kerek egész.
A38 Színpad, augusztus 7.
