"Tekintete, hangja, artikulációja, teste feledhetetlenné tették"

  • Víg Mihály
  • 2021. október 7.

Zene

A közelmúltban hunyt el Baksa-Soós János képzőművész, a Kex együttes egykori énekese, művésznevén Január Herceg. Víg Mihály, a Balaton együttes alapítója emlékezik rá e sorokkal.

Üstököshöz hasonló megjelenése, égberöppenése körülbelül két évig tarthatott a hatvannyolc utáni Magyarországon, mert az akkori stupid hatalom természetesen nem tolerálhatta a szabadságnak olyan határtalan megnyilvánulását, amit ő jelentett a puszta létezésével. Kevés fennmaradt hangfelvételből, pár filmkockából, szemtanúk (koncertlátogatók, besúgók) visszaemlékezéseiből (jelentéseiből) próbáljuk elképzelni a Kex zenekar énekesének személyiségét, elementáris hatásának, varázsának titkát.

A Wastaps, aztán a Kex pillanatok alatt lett országos jelentőségű zenekar olyan (különben elég progresszív) zenekarok és előadók mellett, között, mint az Illés, a Syrius, Radics.

Január teljesen új műfajt hozott létre, melynek lényege a megismételhetetlenség, a spontaneitás, a naprakészség volt. Mindig és csak: improvizáció.

Minden és mindenki (közönség, zenekar) az ő pillanatnyi szeszélyétől függött. Ezért várt egyre fokozódó kíváncsisággal a közönség (a szakma) minden előadásra, ahol nem is maradt el „meglepően újszerű” mondanivaló. Az előadás izgalmasságát emelte, hogy legalább minden harmadik ember vagy „F dossziés”, vagy tégla volt. Valami módon, „nem akartan és nem tudón”, viszonyítási pontjává vált a szabadságra gondoló embereknek.

Mikor már az élete forgott veszélyben, elhagyta hazáját. „Nem hagytam el, nagyobb osztályba kezdtem járni”, mondta. Nagy hal a kis vízben, kis hal a nagy vízben.

Már a hetvenes évek végén ellátogatott Budapestre, minden feltűnést kerülve. (Én véletlenül láttam meg életemben először, a Bimbó úton.) Nyolcvanegyben is volt itthon. Akkor se volt nagy hírverés körülötte, de közben lettek barátaim, aki ismerték, így párszor találkoztam vele. (Ne feledjük: a személyes találkozás döntő jelentőségű.)

 
Palacsintasütés közben 1977-ben
Forrás: Baksa-Soós Vera

Elöl ment, arcán indián festéssel, januárban (szokatlanul meleg január volt, 13 fok lehetett) félmeztelenül, gitározva, énekelve, mögötte nagyon vidám emberek, mindenki nevetett, és cipelték a fagyos utcán a négyszer egy méter negyvenes farostlemezt, a festményt, melyen éppen dolgozott, és épp egy másik műterembe, egy másik lakásba kell átszállítani. Megálltunk (mind a tizenhárman) egy étteremnél, késő este. Ő folytatta hosszú előadóestjét, néha gitárjával az asztalokra szökkenve. A személyzet kimeredt szemmel bámult, de közben megértően mosolyogtak. A falra fejmagasság fölé egy talpnyomot pecsételt.

Később (nyolcvannégyben) kétszer is fellépett a hajdani Ráday Klubban. Kevesen tudták, ki énekel. Az első koncerten többen kísértük (Kiss Laci, Menyhárt Jenő, Dönci, Lukin Gábor, Magyar Péter), a másodikon egy E. K. Balaton koncert között játszott fél órát. Axióma volt, hogy soha nem fogja ismételni magát, és ez most valahogy visszaütött. Nem lehetett próféta saját hazájában. A varázs megszűnt, se a tanítványok, se a nép nem értette már az üzenetet, hiába mostuk meg szappannal, és aztán hiába hintett hintőport minden fellépő kezére.

 
Baksa-Soós János berlini műtermében 2010-ben
Forrás: Baksa-Soós Vera

Legyünk komolyak, szorgalmasak, készítsük az univerzumot, örüljünk egy fának, amit meglátunk (mint Miskin herceg), rajzoljunk, zenéljünk, de jó színvonalon, örömmel szerezve örömöt a barátainknak. Minden sértettség nélkül indult tovább az univerzális készítőművészek éppen neki való útjain. Kozmosz tejutcagyerek.

Mint képzőművész, hatalmas életművet hagyott hátra, melynek jelentőségét utódaink fogják érdeme szerint csodálni.

Mégis felfedezzük őt, elhelyezzük a magyar szellemtörténet őt megillető helyére. Ő persze fikarcnyit sem törődne ezzel a lehetetlen (értsd: idétlen) vággyal, egyáltalán nem is érdekli az ilyesmi.

Sokan fogják nézni azt a fennmaradt kevés mozgóképet, ahol látni, hogyan beszélt, énekelt. Tekintete, hangja, artikulációja, teste (humora, komolysága) feledhetetlenné tették. Feledtetik, hogy '91-ben vagy talán 2010-ben kellett volna kapnia egy Kossuth-díjat, amint kapott József Attila, vagy kapnia kellett volna Márainak, ha megéri. Más kérdés, hogy nem fogadta volna el.

 
Egy kuriózumszámba menő fotó: Baksa-Soós János gyerekként, amint Kodály Zoltán előtt énekel a zeneszerző születésnapján 1957-ben
Forrás: Baksa-Soós Vera

Utolsó kilenc-tíz évét tolószékben töltötte. Ha nem lett volna egy istentől küldött angyal, aki óvja, vigyáz rá, nem tölthette volna ez utolsó éveit ilyen zavartalan szemlélődésben, melyben szerencsére nem zavarták sokan. Én sem zavartam zavartalan szemlélődésében. „Itt jön egy orkán és tovább száll. Innen nézve orkán, és lassan tovább repül.” Készítő univerzális pionír művész kollega barátom, jobb lett az univerzum, mert itt jártál a Földön. Isten veled!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk