Koncert

The 1975

  • - minek -
  • 2019. szeptember 15.

Zene

Napjaink egyik leginkább hype-olt zenekarának népszerűsége egyelőre meghaladja az őket övező közutálatot, így elvileg semmi akadálya, hogy fő fellépők legyenek a Sziget nagyszínpadán. Akik rajongóként érkeztek, aligha csalódtak, elvégre perfekt besztof válogatást kaptak egy képességes, ügyes kezű kvartett rendre fülbemászó dalaiból, vérprofi hangszeres felvezetésben. Mellé pedig Matty Healy-t, a színészcsaládból való frontembert, aki rendelkezik némi komédiási vénával, bármikor el tudja játszani a hisztis, drogos-rehabos popsztárt, az öntelt rockhőst, még úgy is, hogy lassan összecsúszik szerep és valóság.
A megannyi önironikus gesztus, a helyzettel való azonosulás és távolságtartás ambivalenciája ott ül az énekes, hol őszintén érdeklődőnek, hol unottnak tűnő arcán. Az sem biztos, hogy amúgy izgalmas lemezeik dalaiból össze lehet-e rakni másfél órát úgy, hogy az lekösse azokat is, akik nem speciálisan The 1975-rajongók, és itt bizony erősen rezeg a léc. A koncertet nyitó Give Yourself a Try egyértelműen kakukktojás, és a vaskos Joy Division-idézetet követően a repertoár további darabjai jórészt egészen más tájakra kalauzolnak. A „neonfunk” és a „szoftrock” lehetnének a kulcsszavak, mintha a nyolcvanas évek második felében talált dalokat porolnának le, amelyeket néha introvertált, bicskanyitogató balladákkal egészítenek ki. Azért előkerül pár gitáros darab is, mondjuk az INXS-t és Prince-t (de még a Talk­ing Headset is) egyszerre citáló Love Me vagy éppen a Belinda Carlisle-t recikláló It’s not Living (If It’s not With You), sőt a végén még az első slágerük, a Sex is. Az utolsó számra (The Sound) Matty még megugráltatja a tömeget, közben a kivetítőn a zenekarra tett becsmérlő netes kommentekből kapunk egy csokorral. Azon túl, hogy nagy részük találó és mosolyra ingerlő, igazán csodás koincidencia, hogy másnak is eszébe jutott a The 1975-ről Huey Lewis neve.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 8.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.