Lemez

The Alligator Wine: Demons of the Mind

  • Soós Tamás
  • 2020. június 14.

Zene

Lehet gitár nélkül gitárzenét játszani? Thomas Teufel és Rob Vitacca egy Fekete-erdő-közeli kisvárosban kezdtek német specialitásnak számító krautrockot játszani (lásd még: Can, Ash Ra Tempel, Amon Düül II), de hamar rájöttek, hogy csak úgy tűnhetnek ki a power duók hosszú sorából (lásd még: White Stripes, Black Keys, Royal Blood), ha a garázsban hagyják a gitárokat, és a motorikus ritmusokra egy szanaszéjjel torzított orgonával riffelnek rá. Már ez az ötlet sem volt erények nélküli, az Alligator Wine azonban végigvitt még egy, és még formabontóbb gondolatkísérletet, hogy a végén megállapítsák: igenis lehet fekete spirituálékat diszkóban játszani. „Egy lábbal a sírban, egy lábbal a diszkóban állok” – énekli Vitacca a lemez kulcsdalában (The Flying Carousel), és ez le is írja az Alligator Wine receptjét: mocsárblues és Depeche Mode, elektropop és újpszichedélia. Yo La Tengo a táncparketten, Deep Purple a Szombat esti lázban. A lemez tömve van pumpáló diszkó­bluesslágerekkel, amelyekből egy pillanatra sem hiányoznak a gitárok, mert Vitacca karcosan túlfűtött hangja, dörgő orgonája (és analóg Moog basszusszintetizátora) maradéktalanul kitölti a teret.

Más kérdés, hogy hová lehet továbbvinni ezt a stílust, amit már elsőre maximálisan kiaknáztak (erre az albumot tripelős melankóliával záró Sweetheart on Fire adhat választ), de az kétségtelen, hogy az Alligator Wine olyan energikusan játszik és olyan popérzékenyen ötvöz klasszikus zsánereket, ahogy azt egy gitárhősös klasszikusrock-zenekar nem tudná – és ez ebben a műfajban manapság már bőven elég a megváltáshoz.

Century Media, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.