Lemez

The Magic of Mantovani

Zene

Házikabátos, selyemsálas korosodó szoknyavadász (játszhatja, mondjuk, Matthau vagy Tognazzi) a légyott előkészületeinek utolsó mozzanata gyanánt feltesz egy lemezt a lejátszóra úgy 1970 táján.

Ha lenémítjuk a hangot, akkor is tudható: Mantovani és zenekara játszik a lemezen. Jellegzetesen dús vonóshangzásuk, lassúdad tempójuk, s a kicsit bizony gejl, de mindig ügyes hangszerelés egy korszak zenei alapélménye volt. Olyasmi, amire fél évszázad múltán is rögtön ráismerünk, jóleső nosztalgiával vagy épp fanyar-szentimentális retrohangulat kíséretében. A Decca tehát biztosra ment, amikor újra elővette Mantovaniék legismertebb felvételeit (természetesen az emblematikus Charmaine-en kezdve a sort), és számottevő kockázatot mindössze azzal vállalt, hogy az újragondozott hanganyaghoz most hozzákeverte a jelenkori operasztár, a máltai Joseph Calleja tenorját. A végeredmény kellemes, jóllehet fogyasztása cukorbetegek számára nyugodt szívvel nem ajánlható. Minden egy kicsit még édesebb lett ugyanis ettől az utólagos párosítástól, s különösen a lassabb számok mintha hatványra emelnék azt a behízelgő szándékot, amely a Mantovani-stílust olykor már a maga idejében is manipulatívnak jelezte. Calleja búgásra késztetett hangja és latinos akcentusú szövegmondása itt-ott szinte parodisztikusnak hat: igaz, annak váltig hangulatos és koridéző erejű. A lendületesebb számok persze ugyancsak előhívják hajdani/
sosemvolt emlékeinket, s e trackek hallatán nem kell folyvást komolyságra intenünk magunkat.

Decca CD, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.