rés a présen

Tisztább fesztiválfinanszírozási rendszert!

Turjányi Miklós fesztiváligazgató

  • rés a présen
  • 2017. augusztus 6.

Zene

rés a présen: Lehet-e korszakokra tagolni a rendszerváltással szinte egyidős Zempléni Fesztivált?

Turjányi Miklós: A kezdetekkor – amiről magam személyes tapasztalattal nem rendelkezem – a rendszerváltás utáni Magyarországon belül is egy jelentősen elmaradott, sajnos korábban mesterségesen elszigetelt térségben kezdték meg elődeink egy szakmailag és művészi szempontból igen magas színvonalú rendezvénysorozat alapjainak lerakását. Ekkor még csak három településen tartottak koncerteket. A következő néhány évben ez fejlődött, gyarapodott úgy, hogy sorban felfedezték Zemplén rejtett kincseit, és ismertették meg azokat a fesztivál közönségével is. A második hat évben már országos jelentőségűvé nőtte ki magát a fesztivál. Utána pedig sikerült a rendezvénysorozatot bejuttatnunk a kiemelt vidéki fesztiválok körébe, és elnyertük a Kiváló Művészeti Fesztivál címet. Közben megnyílt a térség, de véleményünk szerint egész Kelet-Magyarország szempontjából kiemelt jelentőségű a Tokaj Fesztiválkatlan, amelynek egész éves üzemeltetését nem vállalhattuk, de a Zempléni Fesztivál időszakába eső hétvégékre mi látjuk el programmal. A tavalyi, 25. jubileumi évünkre egyszeri, kiemelt támogatásban részesültünk a kulturális tárcától, így méltó módon ünnepelhettünk.

rap: Az idén mikor lesz a fesztivál?

TM: Az idei rendezvénysorozat augusztus 11-től 19-ig tart, és 40 helyszínen több mint 60 program lesz. A koncertek többsége – hagyományainkhoz híven – komolyzenei, közülük több a Kodály Emlékév és a reformáció 500. évfordulója keretében kerül megrendezésre. Megemlékezünk még Brahms, Gershwin és Arany János jubileumáról is.

rap: Mi lesz a nyitó-, illetve a záróesemény?

TM: A hagyományosan a sárospataki Rákóczi-vár udvarán megrendezendő nyitókoncert programja Haydn C-dúr csellóversenye és Beethoven VII. szimfóniája lesz. A versenymű szólistája Szabó Ildikó, aki a meghívást a budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny legsikeresebb magyar résztvevőjeként nyerte el. A koncerten közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel Hollerung Gábor. A záróeseményre ez évben vendégegyüttest hívtunk, a Győri Filharmonikusokat vezetőjükkel és karmesterükkel, Berkes Kálmánnal. Programjukon Hummel E-dúr trombitaversenye és Dvořák IX. (Új világ) szimfóniája szerepel.

rap: Melyek a hangsúlyosabb események?

TM: Mindig kiemelt eseménye a fesztiválnak az alapító Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje. Az idei fellépésük azért is különösen jelentős, mert egy új helyszínen, a sátoraljaújhelyi városháza udvarán rendezzük meg, és az est szólistája a nemzetközi hírű operadíva, Miklósa Erika lesz. A fesztivál történetében említett Tokaj Fesztiválkatlanban két egész estés szuperprodukciót mutatunk be. Augusztus 12-én a Nemzeti Táncegyüttes A Tenkes kapitánya című látványos táncelőadását Zsuráfszky Zoltán rendezésében láthatja a közönség, augusztus 18-án pedig egy bemutató lesz: az ABBA Symphony, a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor új produk­ciója, mely a népszerű együttes történetét egy nagyzenekari szimfóniaként, négy tételben dolgozza fel. Közreműködik a Singer Street Énekegyüttes és a Coin­cidance Táncegyüttes.

rap: Melyek a legnépszerűbb helyszínek?

TM: A közönség nagyon szereti azokat a programokat, melyek speciálisan a Zempléni Fesztivál sajátjai, így a kiránduló koncerteket, és természetesen nagy érdeklődés övezi a borkóstolási lehetőséggel színesített programokat. A legtöbb nézőt nyilvánvalóan a nyitó- és zárókoncert, valamint a két katlanos produkció vonzza.

rap: Mi a fesztivállal kapcsolatos leghőbb vágyad?

TM: Mint a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke is egy tervezhetőbb, átláthatóbb, tisztább fesztiválfinanszírozási rendszert várok már hosszú évek óta. Tokaj-Hegyaljával és Zemplénnel kapcsolatban pedig régi álmom egy egész nyarat lefedő, a térséget valóban kulturális-turisztikai célponttá emelő, a világhírű tokaji bornak méltó partnereként funkcionáló Tokaj-hegyaljai Nyár megrendezése, amely pünkösdtől szüretig egy állandó kulturális programkínálatot biztosítana Magyarországnak ebben a térségében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.