Tartalom

(2017-07-06)

Publicisztika

Misetics Bálint–Udvarhelyi Éva Tessza

Publicisztika

Élet az út szélén

A súlyosbodó lakhatási válságról

Azok az emberek, akiknek esélyük sincs rá, hogy egy átmeneti szállóról legalább saját albérletbe költözzenek, hiába dolgoznak, vagy – ha már idősek – dolgoztak korábban évtizedekig. Azok a gyermekes családok, akiket kilakoltatás fenyeget, de nem fordulnak segítségért a családsegítőhöz, mert a kilakoltatásnál is jobban félnek attól, hogy elveszik tőlük a gyerekeiket. Az a tartósan beteg, idős nő, akinek a családsegítőben azt válaszolták, túl sok adóssága halmozódott már fel az önkormányzat felé ahhoz, hogy segíteni tudnának neki, és megadták a fővárosi női éjjeli menedékhelyek elérhetőségét, hogy oda költözzön át a kicsi, fűtetlen önkormányzati bérlakásából, amelyben 28 évig lakott. Az az egyedülálló pályakezdő diplomás férfi, aki úgy 100 ezer forintot keres, az albérleti díja pedig még három lakótárssal együtt is a jövedelme több mint felét elviszi. Az a bántalmazott nőknek fenntartott krízisszállón élő nő, akinek néhány héten belül el kellett volna hagynia a szállót, a piaci lakbéreket nem engedhette meg magának, az önkormányzathoz pedig hiába fordult szociális bérlakásért. Az a fiatal anya, aki lakást bérel, de mivel oda nem tud hivatalosan bejelentkezni, nem tudja a kerületi óvodába beíratni a gyerekét, és ezért mindennap a város másik végébe kell utazniuk. Azok a pályakezdő pedagógusok, ápolók, szociális munkások, akiknek, ha egyedül élnek, akár a legolcsóbb kerületekben is megfizethetetlen az önálló lakhatás. Az a vidékről Budapestre érkező, betongyárban dolgozó, egyedülálló férfi, akinek hónapokba telt, amíg talált egy olyan albérletet, amelyet a kaucióval együtt meg tudott engedni magának, s addig egy sátorból járt be dolgozni.

Egotrip

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Apám cipője

A következő megtisztelő felkérést kaptam a Petőfi Irodalmi Múzeumtól (jelesül Wirth Imre barátomtól): „A Móricz csizmája kiállításhoz kapcsolódva lenne egy pop-up kiállítás, ahol kortárs írók egy szívüknek kedves (vagy éppen emlékezetesen borzasztó) tárgyukat állítják ki, és ehhez írnak egy szöveget, amit a Múzeumok Éjszakáján (a PIM-ben) felolvasnak.”

A szerk.

A szerk.

A szerk.

De hát meztelen!

Budakalász és Békásmegyer között a régi úton, a két helységnévjelző tábla között lehet úgy 100 méter a távolság, de legyen 160.

A szerk.

A szerk.

A képzelet szárnyán

Képzeljük el, hogy egy európai parlamenti demokráciában pár hónappal az általános választások előtt a koalíciós kormány hivatalban lévő miniszterelnöke nyerésre áll.

A szerk.

A szerk.

Az ajtók záródnak

Az új francia elnök, Macron Öcsi a cirka két hete tartott uniós csúcson egy külön elbeszélgetésen kicsit meghúzkodta a visegrádi négyek pajeszát.

Külpol

Szaúd-Arábia Katar ellen

Külpol

A renitens törpe

Új szakaszába lépett a Perzsa-öbölben évek óta zajló középhatalmi játszma. Szaúd-Arábia összehangolt politikai támadást indított a térség egyik kis országa – elvben szövetségese – ellen. Katar nem először kerül a sivatagi királyság vezetésének célkeresztjébe.

Belpol

Vesztegetés a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon

Belpol

Elhallgatták volna

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsítják a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság volt alezredesét. Ő szabadlábon védekezik, míg pár hete sokkal kisebb súlyú bűncselekmény gyanúja miatt a röszkei határrendészeket előzetes letartóztatásba vették. Magyarázat nincs.

Uniós pénzek kormánypárti településeknek

Belpol

Pofára, puszira

A megyei településfejlesztési források szétosztásánál a fideszes vezetésű megyei önkormányzatok a látszatra sem adnak, a lényeg, hogy jól kitömjék a kormánypárti településeket. Emiatt már az ügyészség is eljárást folytat, és az Európai Uniónál is tudnak a korrupciógyanús rendszerről. A programgazda Nemzetgazdasági Minisztérium meg sem rezzen.

Turbulenciák az úszószövetségben

Belpol

Kapálózik, veri a habot, elmerül

Már csak napok vannak hátra a nagy csinnadrattával felvezetett hazai rendezésű vizes vb-ig, de az úszószövetségben még mindig áll a régi bál. Gyárfás elzavarása nem hozott sem megnyugvást, sem szervezeti sikereket. Az új elnök sem ússza meg, forrásaink szerint még a nyáron repül.

Interjú

Belpol

„Nagyjából 1 millió euró”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az állítólagos Orbán-dokumentumokról

A volt miniszterelnök hónapok óta titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígéri Orbán vagyonosodásának árnyékos részleteiről. Ám ha a vádakat végül nem tudja alátámasztani, akkor nemcsak magát hozza nehéz helyzetbe, de Orbánnak is menlevelet ad. Arról faggattuk, hogy mire vár még.

Könyv

Könyv

Könyv

Értékterápia

Bibó István összegyűjtött írásai 1.

"A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

Zene

Koncert

Zene

Életben maradni

Paramore

Nincs könnyű dolgunk, ha a Tennessee állambeli Franklinből induló Paramore-t el akarjuk helyezni a könnyűzenei palettán.

Koncert

Zene

Kihalásveszély

The Cult

Ha a Sziget az új Sound (lásd lakossági dj-k mint a Nagyszínpad fő fellépői), akkor a VOLT az új Sziget!

Zene

„A csendőrpofon hungarikum” - interjú Fischer Ádámmal

A Kossuth-díjas művész gyakran megszólal a legégetőbb politikai kérdésekben. Legutóbb Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető migránsbizniszezése ellen vonult a barikádokra. Kósa korrupcióval vádolta a Helsinki Bizottságot – Fischer pedig, aki 1999 óta tagja a Helsinki Bizottságnak, személyes sértésnek vette a vádat.

Film

Interjú

Film

„A mai nagyok jóval kisebbek”

Krzysztof Zanussi filmrendező

A lengyel film meghatározó korszakának utolsó mohikánja magyar koprodukcióban forgatja legújabb művét. A Faust-legenda Éter című újragondolása egy ukrán orvosról szól, aki az 1910-es évek Monarchiájában a tudomány eszközével akar hatalmat gyakorolni az emberek felett.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Égnek a kalóriák

TV-torna Norbival és Rékával

„Egy, kettő, három, négy, mély lélegzetet végy, rajta, pajtás, ter­pesz­állás, törzsfordítás, térdhajlítás, helyben jársz és karlendítés”

Színház

Színház

Színház

Kulcsuk van hozzá

Peer Gynt

Nagyon régen volt utoljára ilyen élményem, 2004-ben, amikor a budapesti Sziklakórházban a Krétakör bemutatta a remek Térey-darabot, a Nibelung-lakóparkot.

Képzőművészet

Documenta14, Kassel

Képzőművészet

Történetek katedrálisa

Közönségcsalogató – mondhatnánk a kasseli Fridericianum előtti téren álló, hatalmas Parthenon-modellre, amelynek acélvázát sokezernyi könyv, konkrét könyvtest borítja. Látványos, bravúros és egy kortárs művészeti kiállításon, ahol kéttucatnyi helyszínen százhatvan művész munkái láthatók, mindig kell olyan „közönségmunka”, amit le lehet fotózni.

Gasztro
Lokál

Budaörs, a nemzetközi légikikötő

Lokál

Tiszavirág airport

Nyolcvan éve avatták fel a Budaörsi repülőteret. A nemzetközi légi forgalom hazai központjának, Budapest reprezentatív kapujának szánták.

Fedél nélkül az osztrák fővárosban

Lokál

Ponyva mögött

Egyre több a magyar hajléktalan Bécsben. Bálint és Róbert a császárvárosi menhelyek közt élik az életü­ket. Hogyan jutottak ide, és milyen kilátásaik vannak? Erről kérdeztük őket Bécsben és Budapesten.

Lélek

Tesztek és mérések a munkaerőpiacon

Lélek

Az ész a fontos?

Az állásinterjúkon ma már nem elég a jó iskola és a megfelelő tapasztalat: egyre több és többféle tesztet kell kitölteni. Az intelligencia most a sláger, de ha tényleg jönnek a robotok és elveszik a munkánkat, egészen más képességekre lesz szükségünk ahhoz, hogy ne maradjunk állás nélkül.

Riport

Kik ellenzik a mesterséges megtermékenyítést?

Riport

Az életvédők támadása

Miközben a kormány az egyik kezével szélesíti a lombikprogram elérhetőségét, a másikkal lelkesen támogatja az in vitro megtermékenyítést az abortusszal egyenértékűnek tartó „életvédő” csoportokat. A párbeszédet tabuk, hiedelmek és könnyen meghozott morális ítéletek nehezítik.