Ezt úgy kell érteni, hogy az idén már a soproni fesztivált is ellepték a vásári mutatványosok, és volt óriáskerék, sőt lakossági dj is… Ennek ellenére a VOLT továbbra is azon fesztiválok közé tartozik, ahol találhatnak kedvükre valót azok is, akik az erőteljesen torzított gitárokra esküsznek. Tavaly az Iron Maiden és a Slayer lépett fel Sopronban, most a The Cult, ami nyilván nem ugyanaz a műfaj, de azért idevonzza a negyven-, de akár az ötvenpluszos nézőket is. Ám úgy tűnik, nem túl sokat, fájóan kevesen várják a zenekart, főleg ahhoz képest, hogy előttük a szomszéd színpadon fellépő Majka & Curtis milyen tömeget vonzott. Szerencsére mindez nem zavarja a legendás Ian Astbury (ének) – Billy Duffy (gitár) párost, akik a The Cultban az állandóságot jelentik, és akik mellett a többiek mindig is feláldozhatók voltak, noha olyan arcok is megfordultak itt, mint Matt Sorum, a Guns N’ Roses egykori dobosa, vagy Craig Adams, a Mission basszusgitárosa. A mostani kíséret is inkább megbízható szakmunkásokat sejtet, mint vérbeli zenekari tagokat, talán csak a „Sopron” feliratú pólóját büszkén mutogató basszgitáros, Grant Fitzpatrick tűnik ki néha.
A felvezető zene a The Doors, amin persze senki nem lepődik meg: Astbury a The Doors Of The 21st Century énekese volt a 2000-es évek elején. Az már inkább meglepő, hogy a zenészek mögötti molinón hiába látható a Hidden City borítója, a tavalyi albumról csak három dalt hallhatunk, és a 10 lemezes diszkográfiából is csak 4 lemezről válogattak. A legtöbbet az idén harmincéves Electricről, bár a ’85-ös Love-ról is megkapjuk az elmaradhatatlan She Sells Sanctuaryt, és a Stooges-féle I Wanna Be Your Dog riffjével indító The Phoenixet. A sokszor szinte teljesen függőlegesen tartott hangszeren játszó Duffy még mindig ugyanaz a gitárhős, mint régen, Astbury is hozza a kieresztett hangokat, olykor poénkodni is van kedve (a Sweet Soul Sister intrója alatt azt mondja, hogy ez egy magyar népdal), és – mint annyian mostanában – ő is elénekli a Black Hole Sun refrénjét Chris Cornell emlékére.
A fellépést követően a backstage-ben volt alkalmam pár szót váltani a két főhőssel, akik elmondták, hogy hatalmas csúszással érkeztek, épp csak beestek a fesztiválra, és már mehettek is a színpadra. Vagyis lehetett volna ez egy vacak koncert is, szerencsére egyáltalán nem volt az, pont ellenkezőleg. A tanulság meg annyi, hogy jó lenne, ha a The Culthoz hasonló, régi vágású rockzenekarok nem tűnnének el végleg a nagy fesztiválokról, noha minden jel éppen az ellenkezőjére utal.
VOLT Fesztivál, július 1.
