Tízezerből - John Carney: Egyszer (Film )

  • - köves -
  • 2008. június 12.

Zene

A kulisszákra koncentráló werkfilmek néha izgalmasabbak, mint maga a főműsorszám, amit kísérnek. Persze mindig vannak, akik eludvariaskodják a dolgot, és még el sem készült a film, de már köszönik az ügynöküknek, mások arcokat vágnak és belegrimaszolnak a kamerába, de olyan is van, hogy tényleg meg lehet tudni valamit a forgatás menetéről, a produkció mögötti emberi, szakmai viszonylatokról. Az Egyszer magával ragadó werkfilm, ha van szépséghibája, az is csak az lehet, hogy ő maga a főfilmes attrakció. Áll a bús képű utcazenész a vásárlóutca sarkán, mögötte leértékeléseket hirdető kirakat, előtte egyfős közönsége, egy meglehetősen ingatag lábon álló egzisztencia, de mint kiderül, ő sem a pengetés miatt jött, hanem a bevételért.

A kulisszákra koncentráló werkfilmek néha izgalmasabbak, mint maga a főműsorszám, amit kísérnek. Persze mindig vannak, akik eludvariaskodják a dolgot, és még el sem készült a film, de már köszönik az ügynöküknek, mások arcokat vágnak és belegrimaszolnak a kamerába, de olyan is van, hogy tényleg meg lehet tudni valamit a forgatás menetéről, a produkció mögötti emberi, szakmai viszonylatokról. Az Egyszer magával ragadó werkfilm, ha van szépséghibája, az is csak az lehet, hogy ő maga a főfilmes attrakció. Áll a bús képű utcazenész a vásárlóutca sarkán, mögötte leértékeléseket hirdető kirakat, előtte egyfős közönsége, egy meglehetősen ingatag lábon álló egzisztencia, de mint kiderül, ő sem a pengetés miatt jött, hanem a bevételért. A csávó iszkol, a gitáros utána - futásuk az európai iskola szerinti: nem akció, inkább kisrealista gimnasztika. Hohó, de milyen realizmus az olyan, ahol tízpercenként dalra fakadnak a szereplők, na persze nem úgy, mint egy echte musicalben, ahol dalol a rézkilincs is, hanem mint egy olyan filmben, ahol zenészeket játszanak a színészek, így életmódbeli sajátosság a nótázás. Mert nemcsak a fiú zenész, hanem az útjába akadó lány is (a valóságban is azok), és rövid ismerkedés után már együtt próbál a csupaszív dublini dalszerző-gitáros és a gyermekét egyedül nevelő, napfényre viruló cseh munkavállaló - szörnyen hangzik, mint a Népjóléti Minisztérium és a Benetton közös toborzója. Ennél egyébként vannak még rosszabbul hangzó pillanatai is a filmnek, például ilyen, amikor a lány utolsó összekuporgatott fillérjein (még ha a saját pénze lenne, de alvó kislánya perselyéből veszi el azt - hát anya-e az ilyen?!) elemet vesz a discmanjébe, és a boltból hazafelé tartva fennhangon próbálgatja az érzelmes dalokat. Nem soroljuk tovább; tele a padlás olyan megoldással, amelyek, ha elmeséljük, a legjóhiszeműbb lelkekből is előhozzák az embergyűlölőt. De azért sem soroljuk tovább, mert ezt a filmet kivételesen nem a mese felől lehet legombolyítani, és még csak nem is a dalok irányából (azok olyanok, amilyenek: többnyire folkos-rockos szerzemények), ami egy zenés filmtől mégiscsak szokatlan. Bizonyára jól leplezett csalafintaság, egy merő számítás az egész, de hiába is dörzsöljük a szemünket, tisztára úgy fest, mintha ezt a nagyon banális "boy meets girl" őstörténetet azután forgatták volna, hogy a profi nagyfilm már elkészült, de még volt idő a lámpaoltásig, és maradt valamicske film a felvevőben is. Akkor pedig, nosza, barátaim! - nézett össze a másodasszisztens a zenekari árokkal, fogódzkodjunk össze, és énekeljünk egy jót, addig pedig, míg nem töri ránk az ajtót az éjjeliőr, daruztassuk a kamerát, mint a nagyok! Így persze nem készülnek filmek, de ha mégis, abból legfeljebb valami olcsó marhaság, vagy szórakoztató home-movie szokott kisülni, de tízezerből, ha egyszer olyasvalami, mint ez az Egyszer. Mind a véletlen, mind pedig a csoda kívül esik a hivatalos filmtörténeti kategóriákon - inkább a tanácstalanságunkat jelzik e vélhetően egyszeri, de biztosan folytathatatlan remeklés láttán.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.