A kilencvenes évek megasztárjai között sokan voltak, akiktől nagyon ki tudtam akadni. Ha bolond vagyok, részemről rendben - olyanokra gondolok, mint a Deep Forest, a Gipsy Kings vagy a Vaya Con Dios. Az utóbbival ugyan elnézőbb vagyok, hiszen már megszűnt, "normális" esetben mégis elképzelhetetlen lett volna, hogy Dani Klein énekesnő új zenekarának megelőlegezzem a fülem. Kényszert alkalmaztak, hál´ isten.

A kilencvenes évek megasztárjai között sokan voltak, akiktől nagyon ki tudtam akadni. Ha bolond vagyok, részemről rendben - olyanokra gondolok, mint a Deep Forest, a Gipsy Kings vagy a Vaya Con Dios. Az utóbbival ugyan elnézőbb vagyok, hiszen már megszűnt, "normális" esetben mégis elképzelhetetlen lett volna, hogy Dani Klein énekesnő új zenekarának megelőlegezzem a fülem. Kényszert alkalmaztak, hál´ isten.

Ennek az új zenekarnak Purple Prose a neve, és pillanatok alatt kiderült, hogy több mint érdekel. Kleinnek elvitathatatlan súly van a hangjában, mégis halál könnyedén bánik vele, semmi nekifeszülés. És most normális palikat, normális zenéket talált hozzá - nagyjából ennyi az egész. Gyakorlatilag véletlenül.

Az úgy volt, hogy négy kiszolgált belga muzsikus, mindenféle ígéret nélkül, csak úgy szakállra muzsikálgatott. Mondhatni, maguk is meglepődtek, annyi mindent összehoztak, ám kiderült az is: kell még egy énekes. Meghallgattak párat, de nem váltak be sorjában. Dani régóta a haverjuk volt, s bár négy évvel a Vaya Con Dios után sem forszírozta a színpadot, diliből megkérdezte: kipróbálnák-e. Hát így.

A Purple Prose palettája a blues, a rock és a sanzon színeiből keveredik ki. Nincs ebben semmi fondorlatosság, semmi hátsó szándék, semmi erőszak - debütáló albuma nem tarol, nem hivalkodik rendkívüli eredetiséggel, nem egy címlapsztori. Viszont kimondottan jó hallgatni. Végig. Nagyon. Dani társait - Thierry Plas: gitár, Jan Cordemans: bőgő, Marc Ysaye: dob, Werner Braito: harmonika - elkerülték a közhelyek, figyelni kell rájuk. Érvényesek, hitelük van, és magába szippant a hangulatuk. A Cowboy Junkies bánik ilyen elegánsan a hagyományaival - no meg a szomorúsággal.

Vannak írók - így Dani egy interjúban -, akik bár évszázadokkal ezelőtt éltek, nem vesztettek a fontosságukból. Akik lélektől lélekig. A dalszövegeiről meg azt mondta: kevésbé személyesek, absztraktabbak, mint korábban - több kapun át megközelíthetők.

Én befértem; innentől csiki-csuki. Csak ne legyen a végén a Vaya Con Diosnak is megbocsátva.

m. l. t.

Purple Prose, Ariola/BMG, 1999