"Nem lehet büntetlenül vért hányni" - írta József Attila a Siesta Szanatóriumból Flórának, a metaforikus "festett vérzéssel" szenvedései megvallásának rideg fogadtatására utalva. De a gyanútlan olvasóra sem szabad büntetlenül rázúdítani mindazt, amit valaki - eszméltető élményei, hasonló sorsa vagy lelki rokonérzése okán - kedvenc költőjétől/-ről évtizedek alatt összeolvasott, -fantaziált.
Asperján György író-szerkesztő - a saját kiadásban megjelentetett és "a József Attila-emlékév szenzációjaként" beharangozott, monumentális életregény szerzője - láthatóan úgy vélte: a zseni kivételes életútját csakis rendkívüli terjedelmű könyvben méltányos megidézni. Tizenhét évig érlelt műve nem éri el ugyan az öt és fél kilót (hőse születési súlyát), de magán viseli a túlhordott magzat aránytalanságait.
Előszavában a szerző elárulja: minden létező forrásmunkát fölhasznált, és Szabolcsi Miklós négykötetes József Attila-monográfiája volt számára a "nélkülözhetetlen szellemi iránytű". Kár, hogy nem tájékozódásra használta, hanem öntőformának tekintette, így saját - megfontolt vagy légből kapott - ötletei, fölfedezései óhatatlanul összeolvadtak a mások által kikutatott életrajzi tényekkel, lélektani vonatkozásokkal. A tizenhárom "stációra" osztott, aprólékosan fölidézett élettörténetben a regényíró szinte mindent elismételt, amit József Attiláról valaha leírtak, s ha hiátust észlelt a pályarajzban, a "kizökkent időt" helyére billentve képzelt szituációkban tette próbára hősét. A feltételezett ok és okozat azonban logikailag nem mindig illik össze.
Két hihető, sőt valószerű feltételezés akad a könyvben. A kalandor apa eltűnésének okát azzal magyarázza a szerző, hogy a nagy súlyú, túlhordott magzatát - nem kórházban, hanem otthon, bába segítségével - világra hozó Mama szülési sérülései miatt tartósan alkalmatlanná vált a házaséletre. Nagytermészetű férje ezért keresett máshol vigaszt, majd egérutat - s az anya korai halálát is kezeletlen betegségének szövődménye okozhatta. Ugyanakkor a haláláig tiszta öntudatú, "másképp gondolkodó" József Attila kényszer-gyógykezeltetésének és elmebeteggé nyilvánításának okairól, valamint előre megfontolt öngyilkosságának lelki motivációiról magam is régóta hasonlóképp vélekedem, mint Asperján György. (Vö. "Irgalom, édesanyám..." A lélekelemző József Attila nyomában. Háttér Kiadó, Budapest, 2005.)
Annál elfogadhatatlanabb számomra, ahogyan a szerző a József/Makai család magánéletében vájkál. Egykor létezett személyek szexuális életéről nyilvánosan fantaziálni és erkölcsbíróként pálcát törni felettük: halottgyalázás. Mégsem korlátozták morális megfontolások az író szertelen képzeletét. Láthatóan nem tudta eldönteni: dokumentálható hitelességre vagy fiktív valószerűségre törekedjék-e inkább. Maradt az eklektikus szintézis.
"Ebből a könyvből egy eddig ismeretlen József Attila tekint ránk" - olvasható a vaskos kötet derekát körbeölelő papírcsíkon Fejtő Ferencnek, a költő utolsó élő barátjának, egykori szerkesztőtársának diplomatikus ajánlása. Ha valaki, ő tényleg tudhatja, hogyan viselkedett a mindennapokban József Attila, akihez hét éven át szoros barátság fűzte, s aki sohasem beszélt előtte szerelmi élete részleteiről, illegális pártmunkájáról és pszichoanalitikus kezeléseiről. Érthető, ha az újdonság erejével hatott Fejtőre mindaz, amit e könyvben költő barátjáról - és kezdetben "Fischl Ferenc elvtárs" néven, de mindvégig ellenszenves figuraként ábrázolt önmagáról - olvashatott.
Minden jel arra vall, hogy az esendő emberként megjelenített költő feltételezett szellemi-zsigeri funkcióit - a Szabad-ötletek jegyzékéből ellesett, trágár utcagyerekszókinccsel - megidéző megakönyv az író privát elfogultságait és vágyait tükrözi. Pontosan tudható, hogy Asperján favorizált nőalakjai: a Mama, Etus, Szántó Judit és Eisler Klára. Az író két kitalált kalandot is be-illeszt a regénybe (egyet József Áronné, egyet pedig fia szerelmi esélyeinek gazdagítása céljából). József Jolán viszont a szemünk előtt változik testvérei áldozatkész megmentőjéből kéjsóvár-(ön)sorsrontó boszorkánnyá. Vágó Márta, Gyömrői Edit és Kozmutza Flóra pedig - nem minden alap nélkül - a romlásba vivő, hitegető, kétszínű nők ellenszenves típusának variációit alkotja.
Az életregény írója, azonosulva hősével, előszeretettel lesi meg a vágyott nőket mintegy "bugyiperspektívából", vetkőzés, mosakodás, szeretkezés közben - és szenvedélyes ágyjelenetekkel "bizonyítja", milyen potens és nőboldogító szerető lehetett alkalomadtán a hőse (298, 397, 407, 500). E szexuális fantazmagóriák tán nem sértenék annyira a jó ízlést, ha az írónak árnyalt-érzékletes szavai volnának arra, amit ábrázolni szeretne - ám a suta, alpárian "szókimondó", "prolinyelvi" megfogalmazás meglehetősen viszolyogtatja a kukkoló szerepére kárhoztatott olvasót.
Szerzőnk igyekszik megcáfolni a költővel kapcsolatos kárhozatos közhelyeket, de csak részlegesen működik nála az írói igazságszolgáltatás, mert képtelen megszabadulni rokon- és ellenszenveitől. Gyűlöli például a gazdagokat, kivált a nagytőkés irodalmi mecénásokat. Makai Ödönnek, aki a legtöbb áldozatot hozta a József családért, megbocsát ugyan, de Vágó Józsefnek és Mártának nem kegyelmez, és nem kíméli a két Hatvany bárót: az Adyt is támogató Lajost, akinek rendszeres havi apanázsa nélkül József Attila képtelen lett volna megélni és köteteket publikálni a húszas-harmincas évek végén-elején, illetve unokaöccsét, Bertalant, aki a Szép Szó megjelenését és a költő-szerkesztő analitikus kezeléseit, majd szanatóriumi gyógyíttatását finanszírozta.
Asperján Györgyöt kiváltképp a költőt "megrontó" pszichoanalitikusok irritálják, akiknek áldatlan tevékenységére felekezeti hovatartozásuk hangoztatása az egyik fő érv. Szerinte minden baj azzal kezdődött József Attila életében, hogy találkozott a főgonosszal: első terapeutájával, dr. Rapaport Samuval, aki nemcsak szexuális gátlásokat ültetett belé, hanem nyelési zavaraiért is felelőssé tehető (313), aki miatt "önmaga kábítószere" lett (420), aki "a múlt barlangjába, az arcába csapódó halál-denevérek közé" segítette (431), majd sokévi hitegetés után átadta egy "kuruzslónak", a "zsidómágiát" űző "sarlatánnak" (549) - durvább megfogalmazásban "ringyónak" (501) -, Gyömrői Editnek, s a kétévi drága, ám hasztalan "díványozás" (488, 450, 451, 506) után már nem volt megállás a zárt intézeti fenyegetettségig. Mit sem változtat a búvópatakszerűen visszatérő szempont tarthatatlanságán, hogy a szerző mások szájába adja a botrányos kitételeket.
Kaotikus összevisszaságban keverednek a valószerű és logikusan végigvezethető föltételezések az előítéletes gondolkozásra valló kijelentésekkel - a pokolba vezető utak jóhiszemű tévedéseinek következményeként. Gondolatkísérletként föltehető persze az asperjáni kérdés: hogyan végződött volna a történet, ha a költő végül újra Szántó Juditnál keres tűzhelyet, végső menedéket - de nyilván az sem véletlen, hogy minden éppen úgy alakult, ahogyan a valóságbanÉ
Mivel az életrajzi regény szépirodalmi műfaj, nemcsak tárgyi tudás és vállalkozó kedv, hanem lényeglátó képesség, egyéniség, stílusérzék, ízlés - igazi írói kvalitás - is szükséges a személyiség- és korfestő remekműhöz. A puszta "mű-kedvelés" spontán abortuszhoz vagy szörnyszülött világrahozatalához vezet. És - sajnos - ilyen mondatokhoz: "Jaj, mama, kész ez a halál is..."
ASPY Stúdió Kiadó, Budapest, 2005, 790 oldal, 3990 Ft
