Új Színház: Izomláz (Beaumarchais: Egy őrült nap, avagy Figaro házassága)

  • Mikes Éva
  • 1997. február 13.

Zene

Az ember bowlingozik. Fogja a ménkű nehéz golyót, kicsit megroggyan alatta, megpróbálja a megfelelő ujjakat a megfelelő lyukakba szuszakolni, megpróbál nem becsúszni maga is a golyóval együtt a pályára, majd azon dolgozik, hogy ne a két szélső fekete árokba gurítson. Megcsíp néhány bábut, vérszemet is kap rögtön, elkezdi hajhászni a sikert, megszállottan gurít, nemsokára már csak a tízes találatokra hajt. Szeme az eredményjelzőn, meg partnerén, mit szól hozzá, rossz vagy jó éppen, amit csinál. Menet követ menetet, közben pár sör is lecsúszik, remekül mulat. Eltelik pár óra, vége az estének. Ennyi.

Az ember bowlingozik. Fogja a ménkű nehéz golyót, kicsit megroggyan alatta, megpróbálja a megfelelő ujjakat a megfelelő lyukakba szuszakolni, megpróbál nem becsúszni maga is a golyóval együtt a pályára, majd azon dolgozik, hogy ne a két szélső fekete árokba gurítson. Megcsíp néhány bábut, vérszemet is kap rögtön, elkezdi hajhászni a sikert, megszállottan gurít, nemsokára már csak a tízes találatokra hajt. Szeme az eredményjelzőn, meg partnerén, mit szól hozzá, rossz vagy jó éppen, amit csinál. Menet követ menetet, közben pár sör is lecsúszik, remekül mulat. Eltelik pár óra, vége az estének. Ennyi.

Ennyi? Másnap kissé meglassul a járása, válla kiszakad, alkarja lüktet, csuklója éget, inai reszketnek, ujjai sajognak. Muszáj visszaemlékeznie az előző esti játékra. Jó volt. És jó rá visszagondolni, még ha izmai késztetik is rá.

Ilyen egy jó színházi előadás. Mint egy jó bowling. Másnap, harmadnap is dolgozik bennünk.

És mi van, ha olyat látunk, amit már százszor eddig, csak sosem így? Vajon hány operának tudjuk csípőből sorolni a szövegkönyvíróját? És vajon hány élvezhető színpadon, rárakódott zenéje nélkül is? Vajon hányan olvasgatnak manapság Balázs Béla-műveket? A kékszakállú herceg várát mindenki ismeri, mégis. Beaumarchais-val is így vagyunk, ma már. A Figaro házasságát Mozart tálalásában tesszük asztalunkra úgy kétszáz éve. Amíg valaki, most például az Új Színház, Novák Eszter rendező, Kárpáti Péter dramaturg elő nem rántják az alapot, az eredeti szöveget, aztán kicsit aktualizálják, biztos, ami biztos, pár mai trágárságot beleszúrnak (számomra érthetetlenül egy-két "kurva anyád" még az Új Színház premierközönségéből is hahotát csalt ki), és mehet a móka. És hogy mi köze Beaumarchais-nak, Mozartnak és Figarónak a bowlinghoz? A másnap a kulcs. Mert az este az Új Színházban fergeteges. Gurulnak a golyók, dőlnek a bábuk, kacag a közönség. Nincs itt senkinek semmi más dolga, mint bolondozni, udvarolni, csélcsapni, ármánykodni, cselt vetni. Meg is teszi mindenki, egyenletes az előadás, jók kicsik és nagyok, nevesek és kevésbé azok, fiatalok. A színpadkép (Khell Zsolt) puritán és szellemes. Az ilyen kis színpadok berendezői hihetetlen és egyre rutinosabb leleménnyel varázsolnak pár rúdból, létrából, deszkából többszintű játékteret. Nagyokat röhögünk, csapkodjuk a térdünket, ahogy egy rendes vígjáték során ez el is várható. Jön a másnap, és azon kapjuk magunkat, hogy elmosolyodunk néha, eszünkbe jut ez-az az előadásból, dolgozik bennünk a színházi izomláz, ami pedig nem feltétlenül a víg előadások sajátja. Egy-egy vérben, bánatban, fájdalomban tocsogó Shakespeare vagy Strindberg, Albee, miegymás foglalkoztatja néha lelkünket másnap is. Mint az életben. A boldog percek huss, kiröppennek az ujjaink közül, csak bámulunk utánuk, míg a hiány, kudarc, csalódás, veszteségeink ott ragadnak a tenyerünkben. Több évtizedes színházi emléktárunkban az emlékezetesen nagy élmények között miből van több, bohózatból vagy tragédiából?

Ez az előadás könnyedsége ellenére talán mégsem annyira mulandó. Mitől nem az? Friss a darab? Nem. Aktuálisak a helyzetei? Nem. Érdekelnek ma grófok, grófnék, szobalányok cselszövései, incselkedései? Nem. Mi tiszta kapcsolatokban élünk? Nem. Nem mindig. Váratlan események zajlanak a színpadon? Nem, betéve tudjuk a darabot. Akkor mi a jó benne? Hát az egész, az elengedettség, az ötletesség, a szellemesség, a tempó. Cserhalmi György végre vidám és bohóckodik, sem nem dúvad, sem nem szenved, sem nem hős, csak marhul. Egyébként biztos tüdőgyulladásnak néz elébe, az első részt vizes gatyában, a másodikat vizes ingben tölti. Prókai Annamária szomorkásan mondta nemrég az egyik tévé egyik műsorában, hogy őt alig ismerik innen, az Új Színházból. A derű, a bolondozás Almaviváné, született Rozi szerepében bizonyára jót tesz a hírének. Széles László és Marozsán Erika jókedvvel, felszabadultan komédiáznak, csakúgy, mint Lázár Kati, akiről jó ideje tudjuk, hogy humorban is, drámában is szenvedélyes. Mindenki jó.

Hogy a sportnál maradjak, az egyik televíziós kommentátor(nő) műkorcsolya-közvetítésekkor minden újabb pár megjelenése láttán felkiált: látszik, hogy élvezik, amit csinálnak. Na, így ez a társulat is. Élvezik, amit csinálnak, mi meg őket. Még másnap is. Úgyhogy, ha jól akarják érezni magukat kicsit, menjenek el a színházba. Vagy bowlingozni. Esetleg korcsolyázni.

Mikes Éva

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.