Zene

Aktuális szigeti metálajánlónknak nyugodtan adhattuk volna ismét a tavalyi címet - Ismétlőkör -, annyira nincs semmi meglepetés ezen a fronton. Láttuk már, láttuk már, láttuk már - mondogathatnánk a programfüzet lapozgatása közben, és mire észbe kapnánk, már el is fogytak az oldalak. Az alant említett zenekarokat viszont bármikor szívesen megnézzük újra. * Ha az ember túlélte a Geszti "Büntető" Péter fémjelezte mínusz egyedik - erre a legjobb megoldás a Szigettől minél távolabb, lehetőleg egy vidéki kiskocsmában százforintos hosszúlépéseket hörpölgetni -, valamint a rockfronton szintén nem annyira érdekes nulladik napot, akkor szerdán már van miért kihajóznunk a hajógyárira.

Első magyarországi koncertjére készülődik a New York-i Interpol zenekar, az előző évtized posztpunk revivaljének egyik főszereplője. A Szigeten tartandó fellépésük előtt Paul Banks frontembert e-mailben sikerült utolérnünk.

Kilenc évvel ezelőtt járt nálunk a Pulp, és nem sokkal utána fel is oszlott, most pedig összeállt újra, és jön is hozzánk egyből. A szinte minden fesztiválon (így a Szigeten is) záró pozíciót betöltő zenekart sokan a mai napig a 90-es évekbeli britpopmozgalommal azonosítják - pedig a megalakulása jóval korábbra datálható.

Jobb későn, mint soha - a Sziget nulladik napján végre fellép Magyarországon az elmúlt bő három évtized popzenéjének egyik kulcsfigurája, a szinte minden hangszeren játszani tudó, alacsony növésű, androgün megjelenésű, Roger Nelsonként született művész, akit nem csak korábban hívtak úgy, hogy Prince.

rés a présen: Hogyan működik a holland-magyar könnyűzenei árucsere? Elroy Thümmler: Az elmúlt években számos holland zenekar fellépett Magyarországon. Fontos megemlíteni a budapesti holland nagykövetség szerepét, amely mindig is támogatta, sőt kezdeményezte holland és magyar művészek közös fellépéseit - itt az Alamo Race Track és a Quimby, a ZzZ és a Zagar, a Lefties Soul Connection és a The Qualitons koncertjeit említhetem.

Sokan egyetértenek abban, hogy az idei Sziget felhozatala nagyságrendekkel felülmúlja a tavalyi színvonalát, még akkor is, ha nem sikerült idecsábítani az Arcade Fire-t, a Foo Fighterst és az Arctic Monkeyst, az eredetileg a programtervezetben szereplő Amy Winehouse pedig tragikus halált halt. Így se kevesen vannak azok, akiket mindenképp érdemes megtekinteni.

Az A38 műfajok és előadók garmadáját felsorakoztató Colours címkéje alatt fut Cadik Space Is Called partisorozata, amely az elektronikus jövőzenék legizgalmasabb előadóit szeretné prezentálni a magyar közönségnek. Harmadik estéjük maximális sikerrel zárult - hála a ritka gazdag felhozatalnak és a fellépő magyar és külföldi zenekovácsok figyelemre méltó teljesítményének.

1997 mint a fordulat éve vonult be az internetes pornó annaleseibe, ekkor történt ugyanis, mint azt filmünk (based on a true story) is illusztrálja, hogy két Los Angeles-i drogos (egy levitézlett állatorvos és egy elcsapott NASA-tudós) feltalálta a fizetős online pornót. Még ennél is jobb ötletnek tűnt, amit az üzletbe bevett harmadik társ, a józan észt képviselő üzletember - egyben főszereplőnk - javasolt: minek is vesződnénk magunk a pornótartalmak gyártásával, amikor ott van arra a pornóipar; bőven elég, ha mi csak a fizetési tranzakciót végezzük, s ebből leszünk milliárdosok.

A posztrock megkövetel bizonyos időjárási viszonyokat. Borús, olykor viharos, néha egészen télies klíma kell, hogy átjárja az embert az a sok zizegős gitárcsiszolás és ultragyors pengetés, ezért is volt furcsa időzítés így nyár derekán a Red Sparowes és a Mono koncertje.

Pianínón fekvő bűnbakbaba, a teste ezernyi felirattal lepve: TriaNON, 2/3, holokauszt és a többi. "Azért jó a cigány cici, mert alliterál" - idézet egy grafikáról.

A Roham magazin által kiadott Scrap nem az, aminek látszik. A fülszöveg vérbeli sci-fi kalandokkal csábítja leendő olvasóját, azt állítva, hogy egy ismeretlen bolygóra tévedt mélyűri térképész, bizonyos Gus megpróbáltatásait követhetjük benne, miközben egy csúcskategóriás harci robot (BOB) és egy őrült szuperszámítógép (Errol) is bonyolítja jelenlétével a cselekményt.

E hét pénteken épp S-o Paulóban játszanak Ibsent; aki siet, még kaphat jegyet a Kísértetekre. Izlandon 1892-ben, Magyarországon 1889-ben játszották először; Zimbabwéban utoljára 2006-ban láthatta a mester művét a nagyérdemű.

Igaz, hogy a zeneipar radikálisan átalakult az utóbbi időben, ám ettől még nem tűntek el az olyan, szépen kézbe simuló kategóriák, mint amilyen mondjuk a "nyári lemez", és nem csak a mainstreamből, hanem azok köréből sem, akik egyelőre még a partról nézik a sodrást. Persze ki tudja, hogy a tavaly még csak a blogoszférát maga mellé állító, az első lemezét viszont mindjárt egy nagy kiadóval kihozató brooklyni duó melyik fokon is áll majd néhány hónap múlva a karrierlétrán - az viszont egészen biztos, hogy harmincperces bemutatkozásuk igazi medence mellé gyártott indie popalbum.

Emlékeznek még a Fausta éneke című perui filmre? Nemcsak a hátborzongatóan abszurd, mégis hitelesen elővezetett történet okán volt érdekes darab - amelyet Mario Vargas-Llosa unokahúga, Claudia Llosa írt és rendezett, a nagybácsihoz méltón erős atmoszférát teremtve az anyját érő nemi erőszak után a férfiaktól rettegő s ezért vaginájában meggyökerező krumplit tartó kecsua parasztlány fojtogató, szürreális meséjéből -, de a főszereplője miatt is. Magaly Solier rezzenéstelen tekintetében egyszerre tükröződött a női nem évezredes megalázottsága, elnyomottsága - s az az elszenvedés-túlélés-újrakezdés örök körforgását jól ismerő tudás, ami irracionálisabb bármely babonánál és varázslásnál. Most, ebben a bizarr spanyol filmben perui bevándorlóként látjuk viszont, akinek épp akkor fedezik fel a terhességét, amikor elhagyná a kisszerű szegénységben is vidáman éldegélő élettársát.