Interjú

„Van egy határ”

Szőke Szabolcs zenész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2021.04.21 21:00

Zene

Elsősorban zenészként és színházi emberként ismerjük, tagja volt az Orfeónak és a Kolindának, az általa alapított különleges zenei és színházi társulat, a Hólyagcirkusz több mint tizenöt éven át működött. Jelenleg is különféle formációkban zenél, kicsi és nagy színpadokon, illetve az utcán. A bácsi zenél címmel most egy karcsú kötetben az utcazenéléseinek történetét írta meg.

Magyar Narancs: Hogyan született a könyv ötlete?

Szőke Szabolcs: Nem készültem könyvet írni, az, hogy a Facebookra kitett bejegyzéseimet összegyűjtsem, kezdetben fel sem merült. De utólag úgy látom, valahogy minden efelé húzott. A pandémia óta sokat voltam Balatonszárszón, a lányoméknál, szeretetből lecipeltek, aztán se ki, se be. Lehetett biciklizgetni, pihenni, tavaly tavasszal meglepően sok zene is született. Ezekből néhányat még akkor el is tudtunk játszani a Magyar Rádió márványtermében a Klasszikus és jazz című sorozat keretében. Rengeteget dolgoztam Dunaegyházánál, a telkünkön is, és Rohmann Dittával, a csellista kollégámmal online is születtek közös szerzemények. Közben a Müpa is kihozta végre a 2018-ban megrendezett, nyolc kamerával felvett Szőke Szabolcs: Dialógus című koncertünket. Akkor voltam hetvenéves, azokkal a zenészekkel léptem fel, akikkel az utolsó években dolgoztam, köztük olaszokkal is. Ők a történeteimben is szerepelnek. Sajnos nem mindenkit tudtam meghívni, így is tizennégyen voltunk a színpadon. Olyan jól összejött minden, hogy megmondom őszintén, elsírtam magam, mikor visszanéztem: lehet, hogy ez ilyen jó volt? Az is motiválhatott az írásban, hogy nemrégiben szembesültem egy betegségemmel is. Súlyosan érintett, amikor megtudtam, és úgy éreztem, még az utolsó pillanatban össze kell szednem a dolgokat. Remélem, hogy majd kijövök belőle. Huszonöt kis bejegyzés volt meg, amikor Dragomán György szólt, hogy mindenképpen könyvben gondolkozzam. Onnantól kéziratban folytattam, hetvenkettőig.

MN: Mért pont hetvenkettő?

SZSZ: Tavaly voltam hetvenkét éves. Persze írhattam volna többet is, de eleve így lőttem be, így most az egész 190 oldal, ebben a körülbelül harmincoldalas képanyag is benne van. Ezek többnyire az én grafikáim, amelyeket még a hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején a Kolinda és a Makám zenekar nyugat-európai turnéinak kisebb-nagyobb leállásaikor csináltam. A nagyobbik fiam, Dániel fotóiból és festményeiből is került be néhány, van pár privát fotó is.

 
Fotó: Sióréti Gábor

MN: Tőled tudom, hogy egy ideig a Magvető is képben volt, mint lehetséges kiadó. Mégsem náluk, hanem egy kis kiadónál jelent meg a könyv.

SZSZ: Spiró György ajánlotta az írásaimat a Magvetőnek, az ő javaslatára küldtem el nekik a kéziratot is. Aztán kaptam egy levelet, hogy nagyobb történelmi távlatba kitágítva érdekelné őket mindez, mert úgy beleférne a Tények és tanúk című sorozatukba.

MN: Talán tényleg érdekes lett volna egy ilyen áttekintés. Kisgyerekkor az ötvenes években, vidéken, a hatvanas évek végét már pesti nagykamaszként élted meg, aztán jöttek a nyolcvanas évek, hogy eltöröljék a hetveneseket, és jött a rendszerváltás.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A lehatárolás hasznai

Kovács András A jelfogó dilemmája – Okos-e változtatni az antiszemitizmus definícióján? című írásában (Magyar Narancs, 2021. április 21.) érdemben foglalkozik a közelmúltban napvilágot látott és időközben már magyarul is olvasható Jeruzsálemi nyilatkozat az antiszemitizmusról (angol rövidítése: JDA) című dokumentummal (Mérce, 2021. április 20.).