Interjú

„Van egy határ”

Szőke Szabolcs zenész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2021. április 21.

Zene

Elsősorban zenészként és színházi emberként ismerjük, tagja volt az Orfeónak és a Kolindának, az általa alapított különleges zenei és színházi társulat, a Hólyagcirkusz több mint tizenöt éven át működött. Jelenleg is különféle formációkban zenél, kicsi és nagy színpadokon, illetve az utcán. A bácsi zenél címmel most egy karcsú kötetben az utcazenéléseinek történetét írta meg.

Magyar Narancs: Hogyan született a könyv ötlete?

Szőke Szabolcs: Nem készültem könyvet írni, az, hogy a Facebookra kitett bejegyzéseimet összegyűjtsem, kezdetben fel sem merült. De utólag úgy látom, valahogy minden efelé húzott. A pandémia óta sokat voltam Balatonszárszón, a lányoméknál, szeretetből lecipeltek, aztán se ki, se be. Lehetett biciklizgetni, pihenni, tavaly tavasszal meglepően sok zene is született. Ezekből néhányat még akkor el is tudtunk játszani a Magyar Rádió márványtermében a Klasszikus és jazz című sorozat keretében. Rengeteget dolgoztam Dunaegyházánál, a telkünkön is, és Rohmann Dittával, a csellista kollégámmal online is születtek közös szerzemények. Közben a Müpa is kihozta végre a 2018-ban megrendezett, nyolc kamerával felvett Szőke Szabolcs: Dialógus című koncertünket. Akkor voltam hetvenéves, azokkal a zenészekkel léptem fel, akikkel az utolsó években dolgoztam, köztük olaszokkal is. Ők a történeteimben is szerepelnek. Sajnos nem mindenkit tudtam meghívni, így is tizennégyen voltunk a színpadon. Olyan jól összejött minden, hogy megmondom őszintén, elsírtam magam, mikor visszanéztem: lehet, hogy ez ilyen jó volt? Az is motiválhatott az írásban, hogy nemrégiben szembesültem egy betegségemmel is. Súlyosan érintett, amikor megtudtam, és úgy éreztem, még az utolsó pillanatban össze kell szednem a dolgokat. Remélem, hogy majd kijövök belőle. Huszonöt kis bejegyzés volt meg, amikor Dragomán György szólt, hogy mindenképpen könyvben gondolkozzam. Onnantól kéziratban folytattam, hetvenkettőig.

MN: Mért pont hetvenkettő?

SZSZ: Tavaly voltam hetvenkét éves. Persze írhattam volna többet is, de eleve így lőttem be, így most az egész 190 oldal, ebben a körülbelül harmincoldalas képanyag is benne van. Ezek többnyire az én grafikáim, amelyeket még a hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején a Kolinda és a Makám zenekar nyugat-európai turnéinak kisebb-nagyobb leállásaikor csináltam. A nagyobbik fiam, Dániel fotóiból és festményeiből is került be néhány, van pár privát fotó is.

 
Fotó: Sióréti Gábor

MN: Tőled tudom, hogy egy ideig a Magvető is képben volt, mint lehetséges kiadó. Mégsem náluk, hanem egy kis kiadónál jelent meg a könyv.

SZSZ: Spiró György ajánlotta az írásaimat a Magvetőnek, az ő javaslatára küldtem el nekik a kéziratot is. Aztán kaptam egy levelet, hogy nagyobb történelmi távlatba kitágítva érdekelné őket mindez, mert úgy beleférne a Tények és tanúk című sorozatukba.

MN: Talán tényleg érdekes lett volna egy ilyen áttekintés. Kisgyerekkor az ötvenes években, vidéken, a hatvanas évek végét már pesti nagykamaszként élted meg, aztán jöttek a nyolcvanas évek, hogy eltöröljék a hetveneseket, és jött a rendszerváltás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.