Interjú

„Van egy határ”

Szőke Szabolcs zenész

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2021. április 21.

Zene

Elsősorban zenészként és színházi emberként ismerjük, tagja volt az Orfeónak és a Kolindának, az általa alapított különleges zenei és színházi társulat, a Hólyagcirkusz több mint tizenöt éven át működött. Jelenleg is különféle formációkban zenél, kicsi és nagy színpadokon, illetve az utcán. A bácsi zenél címmel most egy karcsú kötetben az utcazenéléseinek történetét írta meg.

Magyar Narancs: Hogyan született a könyv ötlete?

Szőke Szabolcs: Nem készültem könyvet írni, az, hogy a Facebookra kitett bejegyzéseimet összegyűjtsem, kezdetben fel sem merült. De utólag úgy látom, valahogy minden efelé húzott. A pandémia óta sokat voltam Balatonszárszón, a lányoméknál, szeretetből lecipeltek, aztán se ki, se be. Lehetett biciklizgetni, pihenni, tavaly tavasszal meglepően sok zene is született. Ezekből néhányat még akkor el is tudtunk játszani a Magyar Rádió márványtermében a Klasszikus és jazz című sorozat keretében. Rengeteget dolgoztam Dunaegyházánál, a telkünkön is, és Rohmann Dittával, a csellista kollégámmal online is születtek közös szerzemények. Közben a Müpa is kihozta végre a 2018-ban megrendezett, nyolc kamerával felvett Szőke Szabolcs: Dialógus című koncertünket. Akkor voltam hetvenéves, azokkal a zenészekkel léptem fel, akikkel az utolsó években dolgoztam, köztük olaszokkal is. Ők a történeteimben is szerepelnek. Sajnos nem mindenkit tudtam meghívni, így is tizennégyen voltunk a színpadon. Olyan jól összejött minden, hogy megmondom őszintén, elsírtam magam, mikor visszanéztem: lehet, hogy ez ilyen jó volt? Az is motiválhatott az írásban, hogy nemrégiben szembesültem egy betegségemmel is. Súlyosan érintett, amikor megtudtam, és úgy éreztem, még az utolsó pillanatban össze kell szednem a dolgokat. Remélem, hogy majd kijövök belőle. Huszonöt kis bejegyzés volt meg, amikor Dragomán György szólt, hogy mindenképpen könyvben gondolkozzam. Onnantól kéziratban folytattam, hetvenkettőig.

MN: Mért pont hetvenkettő?

SZSZ: Tavaly voltam hetvenkét éves. Persze írhattam volna többet is, de eleve így lőttem be, így most az egész 190 oldal, ebben a körülbelül harmincoldalas képanyag is benne van. Ezek többnyire az én grafikáim, amelyeket még a hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején a Kolinda és a Makám zenekar nyugat-európai turnéinak kisebb-nagyobb leállásaikor csináltam. A nagyobbik fiam, Dániel fotóiból és festményeiből is került be néhány, van pár privát fotó is.

 
Fotó: Sióréti Gábor

MN: Tőled tudom, hogy egy ideig a Magvető is képben volt, mint lehetséges kiadó. Mégsem náluk, hanem egy kis kiadónál jelent meg a könyv.

SZSZ: Spiró György ajánlotta az írásaimat a Magvetőnek, az ő javaslatára küldtem el nekik a kéziratot is. Aztán kaptam egy levelet, hogy nagyobb történelmi távlatba kitágítva érdekelné őket mindez, mert úgy beleférne a Tények és tanúk című sorozatukba.

MN: Talán tényleg érdekes lett volna egy ilyen áttekintés. Kisgyerekkor az ötvenes években, vidéken, a hatvanas évek végét már pesti nagykamaszként élted meg, aztán jöttek a nyolcvanas évek, hogy eltöröljék a hetveneseket, és jött a rendszerváltás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.