Egyszerűen muzsikus vagyok, aki ebben a formában is ki akarja fejezni, hogy zene nélkül nem tud élni." 1993-as budapesti koncertje után Kroó György kiemelte, hogy Végh nem karmester a szó megszokott értelmében, ugyanakkor a zenekar szinte révületben követi a mozdulatait. Ráadásul külseje sem predesztinálta a publikumot leigázó sztárhatásra; ez a szerényen szólva is testes öregember inkább egy bölcs lamantinra emlékeztetett, semmint a zenekar imperátorára. Ugyanakkor mégis "zsarnok" volt, bevallása szerint, ha meggyőződése volt, hogy kétszer kettő öt, annak hangot is adott. És tény, hogy a művészetben vannak ilyen furcsa számtanok - szerencsénkre.
Végh muzsikálását három szóval próbálom körülírni: plaszticitás, mellérendelés, gyöngédség. Az első kettő inkább technikai jellegű, az utóbbi a hallgatóságnál elért hatást jellemezheti, no meg Végh viszonyát a nagy mesterekhez. Minden tisztán és elkülönítetten szól, felvételei alapján könnyedén leírhatjuk a partitúrát. Aki tudni szeretné, mi a beszédes gyöngédség, hallgassa meg Schubert C-dúr szimfóniája kezdetét vagy a második tétel triórészének indítását, vagy a Haffner-szimfónia csodálatos táncban elringó Andante tételét.
BMC, 2012, 2 CD
