Lemez

Vera Lynn 100

  • - legát -
  • 2017. április 30.

Zene

Ritkaság, ha egy albumról a megjelenése előtt tudni lehet, hogy bérelt helye lesz a rekordok könyvében, de legalább ekkora ritkaság az is, ha egy népszerű énekes száz évig él. Vera Lynn-nek, aki a második világháború óta afféle nemzeti intézménynek számít Nagy-Britanniában, megadatott a centenárium, és ha már így alakult, akkor az új lemez sem maradhatott el. A Vera Lynn 100-on persze nincsenek új dalok, és a művésznő sem járt mostanában a stúdióban. Az történt, hogy egykori énekhangja mögé újrahangszerelték régi slágereit, illetve felkértek néhány, főleg Nagy-Britanniában közismert színészt és énekest, Alfie Boe-t, Alexander Armstrongot, Aled Jonest és Cynthia Erivót egy-egy virtuális duettre. Persze senki ne gondoljon ún. modern hangszerelésre, nem ment el az eszük a szerkesztőknek.

A lemez természetesen Lynn legnagyobb slágerével, az 1939-es We’ll Meet Againnel kezdődik, amit a háború alatt vélhetően többet játszottak a brit rádiók, mint a himnuszt, és ez meghatározza a továbbiakat is. Merthogy a többi dal – egyebek mellett az Auf Wiederseh’n Sweetheart, a Wish Me Luck as You Wave Me Goodbye vagy a Casablancából ismerős As Times Go by – is sokkal inkább a több mint hetven­éves nyomasztó, háborús hangulatot hozza vissza, bár minden bizonnyal nem ez volt a kiadó szándéka. A fülbemászó melódiák és szerelmes szövegek ellenére fekete-fehér híradófelvételek elevenednek meg, az egészet pedig néha még el is nyomja a sokkal későbbi, hátborzongató Vera című, alig egyperces darab a Pink Floyd The Wall albumáról: „Van itt valaki, aki emlékszik Vera Lynnre?”

Decca, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.