Lemez

Vera Lynn 100

  • - legát -
  • 2017. április 30.

Zene

Ritkaság, ha egy albumról a megjelenése előtt tudni lehet, hogy bérelt helye lesz a rekordok könyvében, de legalább ekkora ritkaság az is, ha egy népszerű énekes száz évig él. Vera Lynn-nek, aki a második világháború óta afféle nemzeti intézménynek számít Nagy-Britanniában, megadatott a centenárium, és ha már így alakult, akkor az új lemez sem maradhatott el. A Vera Lynn 100-on persze nincsenek új dalok, és a művésznő sem járt mostanában a stúdióban. Az történt, hogy egykori énekhangja mögé újrahangszerelték régi slágereit, illetve felkértek néhány, főleg Nagy-Britanniában közismert színészt és énekest, Alfie Boe-t, Alexander Armstrongot, Aled Jonest és Cynthia Erivót egy-egy virtuális duettre. Persze senki ne gondoljon ún. modern hangszerelésre, nem ment el az eszük a szerkesztőknek.

A lemez természetesen Lynn legnagyobb slágerével, az 1939-es We’ll Meet Againnel kezdődik, amit a háború alatt vélhetően többet játszottak a brit rádiók, mint a himnuszt, és ez meghatározza a továbbiakat is. Merthogy a többi dal – egyebek mellett az Auf Wiederseh’n Sweetheart, a Wish Me Luck as You Wave Me Goodbye vagy a Casablancából ismerős As Times Go by – is sokkal inkább a több mint hetven­éves nyomasztó, háborús hangulatot hozza vissza, bár minden bizonnyal nem ez volt a kiadó szándéka. A fülbemászó melódiák és szerelmes szövegek ellenére fekete-fehér híradófelvételek elevenednek meg, az egészet pedig néha még el is nyomja a sokkal későbbi, hátborzongató Vera című, alig egyperces darab a Pink Floyd The Wall albumáról: „Van itt valaki, aki emlékszik Vera Lynnre?”

Decca, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.