Lemez

Vera Lynn 100

  • - legát -
  • 2017. április 30.

Zene

Ritkaság, ha egy albumról a megjelenése előtt tudni lehet, hogy bérelt helye lesz a rekordok könyvében, de legalább ekkora ritkaság az is, ha egy népszerű énekes száz évig él. Vera Lynn-nek, aki a második világháború óta afféle nemzeti intézménynek számít Nagy-Britanniában, megadatott a centenárium, és ha már így alakult, akkor az új lemez sem maradhatott el. A Vera Lynn 100-on persze nincsenek új dalok, és a művésznő sem járt mostanában a stúdióban. Az történt, hogy egykori énekhangja mögé újrahangszerelték régi slágereit, illetve felkértek néhány, főleg Nagy-Britanniában közismert színészt és énekest, Alfie Boe-t, Alexander Armstrongot, Aled Jonest és Cynthia Erivót egy-egy virtuális duettre. Persze senki ne gondoljon ún. modern hangszerelésre, nem ment el az eszük a szerkesztőknek.

A lemez természetesen Lynn legnagyobb slágerével, az 1939-es We’ll Meet Againnel kezdődik, amit a háború alatt vélhetően többet játszottak a brit rádiók, mint a himnuszt, és ez meghatározza a továbbiakat is. Merthogy a többi dal – egyebek mellett az Auf Wiederseh’n Sweetheart, a Wish Me Luck as You Wave Me Goodbye vagy a Casablancából ismerős As Times Go by – is sokkal inkább a több mint hetven­éves nyomasztó, háborús hangulatot hozza vissza, bár minden bizonnyal nem ez volt a kiadó szándéka. A fülbemászó melódiák és szerelmes szövegek ellenére fekete-fehér híradófelvételek elevenednek meg, az egészet pedig néha még el is nyomja a sokkal későbbi, hátborzongató Vera című, alig egyperces darab a Pink Floyd The Wall albumáról: „Van itt valaki, aki emlékszik Vera Lynnre?”

Decca, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.