Szép, hogy a nulladik napra beiktatták a Rock Against Racism rendezvényét; a körülötte zajló purparlé (lásd Nem titkolt együttállás című keretes írásunkat) igazolja: épp ideje volt. Naivitás azt képzelni, hogy a zene megoldja a problémát - hiszen a fajgyűlölet a szemünk láttára vált mindennapjaink részévé, miközben a Világzenei Nagyszínpad és a mellé települt Roma Sátor jóvoltából a Sziget fölső csücskében kimondatlanul is folyamatosan ment a Zene A Rasszizmus Ellen - de nincs ésszerű alternatíva: folytatni kell, hátha...
szerda
augusztus 12.
Erős a felütés: a főként szuahéli és angol nyelven éneklő So Kalmery még ismeretlen mifelénk, de érdemes megjegyezni a nevét - éppúgy kapcsolódik hazája, a Kongói Demokratikus Köztársaság közelmúltbeli történelméhez (apját, az 1960-ban függetlenné vált ország 1961-ben meggyilkolt első miniszterelnöke, Patrice Lumumba hívét megölték, családjának külföldre kellett menekülnie), mint a rock fejlődéstörténetéhez (egyik dalában felsorolja a számára legfontosabb zenei forradalmárokat, pár afrikai, például Fela Kuti mellett Miles Davis, John Coltrane, Nina Simone, Marvin Gaye, Bob Marley, Ray Charles, John Lee Hooker, Jimi Hendrix és egyetlen fehérként John Lennon nevét). Gitárjátéka főként Hendrix hatását mutatja, de zenéje befelé, Afrika felé fordulva a legjobb, mint amikor idei lemeze, a Brakka System rockos sodrását a Kamitik Soul akusztikus mágiája szakítja félbe és emeli magasba.
Tudja, sőt azt gondolom, hoszszabb távon bírja ezt a mágiát a maga területén az est másik két külföldi főszereplője, az angol Oi Va Voi és az amerikai Calexico is. A tízéves évfordulóját ünneplő Oi Va Voi egy zsinagógában rögzítette új albuma, a Travelling The Face Of The Globe felvételeit, ami épp megfelelő hely ehhez a jiddises-cigányos-balkános térbe helyezkedő, időtlenséget sugalló - egyébként minden vallási vonalat nélkülöző - zenéhez, amiben ráadásul benne vagyunk mi, magyarok is: amilyen drámai erőt rejt a fekete Bridgette Amofah hangja, olyan szívszorító jiddis szomorúsággal szól Szalóki Ágitól a S'brent; a szöveg értése nélkül is látni a stetl égését, csak be kell csukni a szemünket... Chava Alberstein és a Klezmatics közös lemeze (The Well) óta ilyen megindítót nemigen hallottam. S maradva a személyes síkon: ritkán lelkesülök már be számomra új dolgok hallatán, de most, a 90-es évek közepén indult Calexico esetében ez történt: a tavalyi Carried To Dust és a neten látható videók alapján bemérhető idei koncertalbum, az Ancienne Belgique nagyon a helyén van. A hely pedig - miként a zenekar nevét adó kisváros Kalifornia és Mexikó határán - az amerikai alt-country vidéke, finom latinos, mexes ízekkel. Hasonló bűvölet, mint észak-amerikai elődjeik, a Talking Heads, az REM, a 10.000 Maniacs, a Cowboy Junkies, a 16 Horsepower, korábbi szigetes élmények közül pedig Lhasa ihletett produkcióiban. (Az Oi Va Voi órájára várható Szalóki Ági mellett a nap hazai fellépője: a Napra.)
csütörtök
augusztus 13.
A korán érkezők szembesülhetnek a kérdéssel: hogyan ejtsék ki a Barcelona kozmopolita kohójában spanyol, arab, angol alapanyagokból ötvözött 08001 nevét (ami egyúttal a zenekar kísérletezéseinek teret adó stúdió neve is), de e probléma könnyen áthidalható - átadják magukat a zene sodrásának, és kész, búcsú a komplexusoktól, ahogy az utánuk következő Palya Bea tavalyi CD-je is tanítja: Adieu les complexes. S miként a Weöres Sándor Psychéjének is saját hangot adó, ragyogó énekesnőt a szíve vezeti új meg új zenei kalandokba, a rá következő produkció is igazi szívügy: Életek éneke - "Az erdélyi Buena Vista" címmel az onnan áttelepült Bereczki Csaba tévé- és mozifilmet forgatott ottani magyar, román és cigány muzsikusokról, bevallottan a kubai öregeket megérdemelt világhírre segítő lemez és film példája nyomán, hasonló műgonddal és szeretettel (interjú: Narancs, 2008. március 13.). Valamint a bartóki örökséghez méltó háttérrel, amit az erdélyi zenei tradíciót szisztematikusan rögzítő Utolsó "ra projektet kitaláló és gondozó Kelemen László szakértői közreműködése jelentett. A filmfelvétel során Párizsban, a hazai premier alkalmából pedig a Művészetek Palotájában fellépett muzsikusok közös játéka egészen ritka és egyedi élményt ígér. Ezúttal a Nagysármási, a Palatkai és a Szászcsávási banda, Covaci Marcel és zenekara, Varga István, Tötszegi Szilárd és Demeter Iovita lesz itt. Utánuk pedig az Orquesta Buena Vista Social Club, vagyis az immár márkanévvé vált kubai produkció, a sajnos évről évre kihulló, de szerencsére korábban azért Budapesten is látott legendás figurák nélkül. Akiknek az emlékét egyszerre őrizni és feledtetni nem kis feladat - erre vállalkoznak Manuel Guajiro Mirabal, Manuel Galbán és társaik.
péntek
augusztus 14.
A Sziget honlapján olvasható ajánló szerint két adag Boban Markovic, egy-egy adag Mano Negra, Leningrad és Mau Mau összekeveréséből nagyjából kijön a milánói Figli di Madre Ignota-féle Spaghetti Balkan-buli, aminél pontosabb megközelítéssel nem is küszködnék, Fez Club című tavalyi lemezük hallatán kapásból aláírom. Más tészta a nap másik mediterrán fellépője, a többedszerre visszatérő Zamballarana: kevésbé harsány a hangvétel, egységesebb szövésű a zene, a korzikai kórushagyományt őrző dalaik pedig mintha egyenest az égre kiáltanák örömeiket és fájdalmaikat. A két déli zenekar között a Világzenei Nagyszínpad idei műsorának fő sajátosságaként a nem mindennapos társulások egyikét élvezhetjük. Ilyennek számít az Oi Va Voi és Szalóki Ági szerdai és az erdélyi muzsikusok csütörtöki összejövetele, jut majd meglepetés szombatra és vasárnapra is, pénteken pedig a működésének harmadik évtizedébe lépett Csík zenekar gondoskodik róla. Az utóbbi időkben Kispál-, Quimby- és Tankcsapda-feldolgozásokkal szélesítették autentikus magyarországi és erdélyi, magyar és román népdalokra és táncmuzsikákra épülő, s vendégzenészeik révén a bluesban, dzsesszben is megmerített repertoárjukat. A csillagok ilyetén együttállása különleges találkozásokkal teli estével kecsegtet.
Amadou és Mariam szeme előtt örök éjszaka van: vakok mindketten, új lemezük, a Welcome to Mali borítójának visszafogottan elegáns arany színeit, Amadou gitárjának és Mariam ékszereinek csillogását sem láthatják. De talán nem belemagyarázás, hogy valami belső fényt, ragyogást ők is érzékelhetnek, ez sugárzik zenéjük életigenlő szépségéből.
szombat
augusztus 15.
A szombatra esedékes rendkívüli randevút fesztiválszervező kollégánk provokálta ki a Woven Hand és a Muzsikás egymás munkásságát ismerő és korábban máshol már együtt is szerepelt tagjaiból. Az amerikai zenekart vezető David Eugene Edwards előző együttese, a 16 Horsepower 2002-es Folklore című albumán feldolgozta a Muzsikás Betyárnótáját - a bendzsóra áttett Outlaw Song hamisítatlan Horsepower-balladává lényegült át. Ennyi az, amit a kétféle zenei világ összeéréséről egyelőre bizton tudhatunk. Kérdés, vajon visszafelé is hasonlóképpen működik-e ez, ám igényességüket és elmélyültségüket ismervén nem kizárt, hogy az alkalmi együttlét akár egy hoszszabb távú munkakapcsolat kezdete is lehet.
A keveredés kulcsfogalom a Muzsikásékat közrefogó két franciaországi produkció esetében is: a Speed Caravan az algériai származású Mehdi Haddab elektromos lantja révén ragadja magával hallgatóit. Keze - meg a wah-pedált taposó lába - nyomán soha nem hallott dimenziókat kap az ősi arab húros hangszer, az úd hangja (közhelyes, de kikerülhetetlen itt a Hendrix-párhuzam); persze ennél jóval többet tud ez a zenekar. A tavalyi siker után visszatérő Saint Etienne-i N&SK (ez a Nomades Et Skaetera rövidítése) koncertjétől ezúttal is fergeteges hangulat várható. Másfél évtizede nyomják azt a jellegzetesen mai, francia punk-ska-rai-rock-reggae-sanzon mixet, aminek az élvonalából évről évre megőrjíti valaki a szigetelőket, most épp rajtuk a sor. Utánuk a szintén visszatérő Khaled foglalja algériai keretbe a napot: idei albuma, a Liberté csúcsformában mutatja a rai legnagyobb sztárját, aki ezen nem a popzenében is otthonos tehetségét helyezi előtérbe, hanem a tradicionális hangzásvilághoz ragaszkodó, spiritualitás iránt fogékony, virtuóz énekest. Hogy a színpadon melyik énjét milyen arányban engedi előtérbe, az csak a helyszínen derül majd ki.
vasárnap
augusztus 16.
Ha erős volt a szerdai felütés, a zárás nemkülönben az. A Besh o droM balkáni sodrására mindig lehet számítani (egyszer sem nélkülözte őket a Világzenei Nagyszínpad tíz év alatt), előttük és utánuk pedig ketten is megmutatják, milyen kört tett meg a rabszolgákkal együtt Afrikából elhurcolt zene az óceán túlsó partjáig és vissza, micsoda mélységet és életerőt rejt magában a mali blues és az elefántcsontparti reggae. A modern afrikai zene óriásainak némelyike már nem érhette meg a Sziget meghívását, de szellemük fiaikon keresztül mégis ideért: játszott már itt a nigériai Fela Kuti két fia, Femi és Seun, ezúttal pedig Ali Farka Touré fián, Vieux Farka Tourén a sor. Két albummal a tarsolyában és számos európai fellépéssel a háta mögött már bizonyította, hogy méltó folytatója az atyai örökségnek - ha nem így hívnák, akkor sem mondhatnánk mást, érdemes meghallgatni. Aki pedig nem szeretné évi rendes reggae-adagja nélkül elhagyni a terepet, feltétlenül várja meg Tiken Jah Fakoly fellépését: Jamaica klasszikus 70-es éveiben gyökerező, de friss anyag, szippants bele, rászoksz.
A fesztivál zárásaként színpadra lépő Brotherhood of Brass, vagyis a Klezmatics tagjaként szigetes törzsvendégnek számító Frank London rezesbandája, a Klezmer Brass Allstars és a hozzá hasonlóan elmaradhatatlan Boban Markovic vezette Orkestar közös koncertje nemcsak a mulatság tökéletes betetőzését szolgálja majd, hanem - újra csak kimondatlanul - a nulladik nap rasszizmusellenes üzenetét is. Ha valaki jól érzi magát egy New York-i zsidó és egy szerbiai roma muzsikus (előttük meg afrikai feketék) társaságában - és ez szinte garantált -, az remélhetőleg soha nem hagyja meghülyíteni magát semmiféle rasszista demagógiától. Kár, hogy akinek erre a pofonegyszerű tanulságra szüksége lenne, eleve ott sem lesz.
Koncertkezdések a Világzenei Nagyszínpadon mindennap: 17.00, 18.15, 19.45, 21.30.
Nem titkolt együttállás
"If you have a racist friend / Now is the time, now is the time / For your friendship to end" - énekelte épp 25 éve a Special AKA, Jerry Dammers zenekara az eredeti Specials szétforgácsolódása után. Fehérek, feketék, lágy reggae, kemény szavak, halk hang. Ha rasszista a barátod (a további sorok a családtagokra, szerelmekre vonatkoznak), szakítsd meg a kapcsolatot, ha nem változtatja meg a nézeteit. Amilyen egyszerű, olyan nehéz.
1984-ben már megjelent Magyarországon a szkinhed szubkultúra, de aligha tudott bárki is elképzelni bármit abból, ami mára mindennapossá vált. Hideg fejjel végrehajtott gyilkosságok a cigánytelep végiben. Zsidónak tartott jegyüzlet felgyújtása a belvárosban. Árpádsáv alatt erőt gyűjtő nyilasmozgalom nemzeti rockos aláfestéssel országszerte. Vagy az a végtelenül gonosz idea, hogy az antiszemita indulatokat felkorbácsoló Jud Süsst nyilvánosan vetítsék a fajgyűlölet református prófétájának templomában.
Mindezek - és még sorolhatnánk a tendenciájukban rémisztő jeleket - abszolút időszerűvé teszik a Rock Against Racism / Love Music Hate Racism életre hívását. Tisztelet mindenkinek, aki tesz érte valamit. De jó szándékukat diszkreditálja, hogy a fellépők közé bekerülhettek rasszista szubkultúrában is tevékeny zenészek: Nagy Feró és Németh Alajos. Akik természetesen visszautasítják, hogy rasszisták volnának, s akár el is hihetjük nekik, hogy nem azok, csak hát abban a közegben is működnek, amelytől - finoman fogalmazva - nem idegen a raszszizmus.
Az egy gyékényen árulás, a korpa közé keveredés tipikus esete.
Nagy Feró hajdan műsort vezetett a Pannon Rádióban (aminek gyűlöletkeltő hangneme ellen évekkel ezelőtt már folytattak tiltakozó akciót zenészek), s vezetőségi tagja volt a Gój Motorosoknak. Zenekara, a Beatrice rendszeresen - most, augusztus 4-én is - fellép a Magyar Szigeten (ahol pár éve a jónép dührohamot kapott az R-Go színes bőrű énekesnője láttán). Tavalyi koncertje után a Szent Korona Rádió buzizva kérdező riporterének azt mondta a melegfelvonulással kapcsolatban, hogy "most már nekünk tüntetni kell, hogy jelezzük, hogy mi nem tartozunk közéjük (...) örülök, hogy Magyarországon egy kicsit keményebben figyelmeztették őket". Ez persze nem rasszizmus, de ugyanaz a kirekesztő, erőszakra buzdító alapállás. A Bikinit vezető Németh Alajos stúdiójában olyan zenekarok készíthettek lemezeket, mint a Fehér Magyarországról álmodó, tiszaeszlári emlékkoncertre és Fegyverbe! hívó Romantikus Erőszak, az Egészséges Fejbőr vagy a Titkolt Ellenállás. Ingyen, haveri alapon vagy pénzért? - tök mindegy, egyik rosszabb, mint a másik. A Bikini-stúdióban rögzítette Csodaszarvas című CD-jén az Egészséges Fejbőr: "Ûzzük ki innen kufárok hadát, / Kaftánon száradjon vér!" (Új lángot visz a szél), s nála vették fel a Kronológia CD-n megörökített Fekete majmokat is: "Fekete, fekete, fekete majmok, / Miért nem vagytok ketrecben, / Vagy pedig egy árnyas fán, / Benn a dzsungelben?" Hangmérnökként dolgozott a Titkolt Ellenállás Feltámadás című CD-jén is, ahol ilyen szövegek szólnak: "Te nem azért születtél meg, / Hogy egy idegen faj elnyomjon. / A cion bölcseiről / A leplet le, mikor rántod?" (Kitartás!) vagy "Az emberi roncsokon keresztül lépünk / A fehér faj fog uralkodni." (Megtorlás) (Infók, idézetek az internetről.)
Pár hete az Antikapitalista Blokk nevű szervezet szóvá tette mindezt - azzal együtt, hogy Nagy Feró a cigányság kollektív bűnösségére utaló szöveggel kampányoló Jobbik rendezvényeinek is résztvevője -, ami a szigetes szervezők és az érintett zenészek részéről csak sértett vállrándítást váltott ki, a netes fórumokon pedig a szokásos mellébeszélős, másra mutogatásos szócsatát. Jellemző és elkeserítő - már ma is, a jövőre nézve pedig végképp -, hogy szakmájukban megbecsült, népszerű emberek rossz példája elmossa a határt elfogadható és elfogadhatatlan között, összemaszatolja az üzenet tisztaságát. Nem lehet egyik nap szarni az emberi méltóságra, másnap kiállni érte, egyik nap rasszistákkal, másik nap antirasszistákkal közösködni. Vagy-vagy. Tessék elgondolkodni a Special AKA 25 éves dalán.
