Koncert

Donizetti: Boleyn Anna

Zene

Jóval azelőtt, hogy a Tudorok dinasztiája szexi tévésorozat témája lett, s persze mielőtt még VIII. Henrik magánélete Korda Sándort az angolnál is angolabb gentlemannek bizonyította, a nehéz életű brit királynék és királynők korszaka sokáig a bel canto operák kedves tárgyául szolgált.

Egy-egy magasból aláhanyatló és a vérpad felé elindított nagy női sors valósággal ideális operai alapanyag, már ha időről időre akad hozzá olyan szoprán, aki bírja hangszállal, stílusérzékkel és persze személyiséggel az ilyen valódi primadonnaszerepeket. Ha nem is az utolsó, de okvetlenül az egyik legnagyobb e komplex teherbírású énekesnők sorában a 67 esztendős Edita Gruberova, aki múlt kedden újra csodát tett a pódiumon: a koncertszerű körülmények közepette elénk állított egy királynőt - mi több, egy embert. Talán kevésbé könnyedén és többet támaszkodva legendás technikájára, mint amikor legutóbb Lucrezia Borgia vagy korábban Norma szerepét énekelte nálunk, ám így minden pillanatban éreztetve velünk egy női sors abszolút operaszínházi hitelét, ékítményes frázisokból kifeslő tragédiáját. Gruberova rég osztályok feletti játékos, így aztán nem könnyű mellé felzárkózni: ez most leginkább a Jane Seymourt, az operai seconda donnát éneklő Regina Richternek és a szerelmes apród virtuális nadrágszerepét adó Schöck Atalának sikerült. A beugró tenor, a vietnami származású Philippe Do hangját sajnos jelen állapotában akár fogolyvallatásra is alkalmazhatnák, míg a nagytermészetű zsarnok, VIII. Henrik király szerepében pódiumra lépő szlovák basszista, Jozef Benci hangja és pódiumlénye révén egyaránt kevésnek találtatott. Kisebb-nagyobb fogásokat a kassai zenekaron és a debreceni kóruson is lelhetnénk (a zenekaron a nagyobbakat, a kóruson a kisebbeket), azonban van, ami sokkal fontosabb ennél: újra lehetett egy közös esténk Edita Gruberovával és a bel cantóval.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 10.

alá

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.