Koncert

Donizetti: Boleyn Anna

Zene

Jóval azelőtt, hogy a Tudorok dinasztiája szexi tévésorozat témája lett, s persze mielőtt még VIII. Henrik magánélete Korda Sándort az angolnál is angolabb gentlemannek bizonyította, a nehéz életű brit királynék és királynők korszaka sokáig a bel canto operák kedves tárgyául szolgált.

Egy-egy magasból aláhanyatló és a vérpad felé elindított nagy női sors valósággal ideális operai alapanyag, már ha időről időre akad hozzá olyan szoprán, aki bírja hangszállal, stílusérzékkel és persze személyiséggel az ilyen valódi primadonnaszerepeket. Ha nem is az utolsó, de okvetlenül az egyik legnagyobb e komplex teherbírású énekesnők sorában a 67 esztendős Edita Gruberova, aki múlt kedden újra csodát tett a pódiumon: a koncertszerű körülmények közepette elénk állított egy királynőt - mi több, egy embert. Talán kevésbé könnyedén és többet támaszkodva legendás technikájára, mint amikor legutóbb Lucrezia Borgia vagy korábban Norma szerepét énekelte nálunk, ám így minden pillanatban éreztetve velünk egy női sors abszolút operaszínházi hitelét, ékítményes frázisokból kifeslő tragédiáját. Gruberova rég osztályok feletti játékos, így aztán nem könnyű mellé felzárkózni: ez most leginkább a Jane Seymourt, az operai seconda donnát éneklő Regina Richternek és a szerelmes apród virtuális nadrágszerepét adó Schöck Atalának sikerült. A beugró tenor, a vietnami származású Philippe Do hangját sajnos jelen állapotában akár fogolyvallatásra is alkalmazhatnák, míg a nagytermészetű zsarnok, VIII. Henrik király szerepében pódiumra lépő szlovák basszista, Jozef Benci hangja és pódiumlénye révén egyaránt kevésnek találtatott. Kisebb-nagyobb fogásokat a kassai zenekaron és a debreceni kóruson is lelhetnénk (a zenekaron a nagyobbakat, a kóruson a kisebbeket), azonban van, ami sokkal fontosabb ennél: újra lehetett egy közös esténk Edita Gruberovával és a bel cantóval.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 10.

alá

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.