Vízi bábszínház: Veled vagyunk, Vietnam!

  • - legát -
  • 1998. június 4.

Zene

Hiába az egykori tegező viszony, a vietnami kultúráról legfeljebb annyit tudunk, hogy strandpapucsban, csüngő hasú malackában, gerillaháborúban felállítandó dzsungelcsapdákban, kerékpárszerelésben és orosz rulettben erősek, bár ez utóbbiban csak mint játékmesterek. Persze ez a felszínes ismeretanyag legfeljebb arra elég, hogy megállapítsuk: a magát ma is szocialista köztársaságként aposztrofáló kelet-ázsiai országban az élet még akkor sem operettlibrettó, ha állampolgárai minden este azzal a büszke tudattal térhetnek nyugovóra, hogy megverték az amerikaiakat, méghozzá igazi háborúban.

Hiába az egykori tegező viszony, a vietnami kultúráról legfeljebb annyit tudunk, hogy strandpapucsban, csüngő hasú malackában, gerillaháborúban felállítandó dzsungelcsapdákban, kerékpárszerelésben és orosz rulettben erősek, bár ez utóbbiban csak mint játékmesterek. Persze ez a felszínes ismeretanyag legfeljebb arra elég, hogy megállapítsuk: a magát ma is szocialista köztársaságként aposztrofáló kelet-ázsiai országban az élet még akkor sem operettlibrettó, ha állampolgárai minden este azzal a büszke tudattal térhetnek nyugovóra, hogy megverték az amerikaiakat, méghozzá igazi háborúban.

A múlt héten végre lefaraghattunk valamennyit ebből az előítéletes hozzáállásból, Budapesten vendégszerepelt a hanoi Vietnami Nemzeti Vízi Bábszínház. Az elnevezés csupán első hallásra tűnik rémisztőnek, de azért korántsem Apokalipszis most, hanem egy valóban tradicionális, echte vietnami dolog. Arrafelé, pontosabban a Vörös-folyó deltája környékén már akkor rendeztek előadásokat, amikor még azt sem tudták a népek, mi az a bábszínház, viszont árvíz idején valamivel múlatni kellett az időt. 1121-ben már dokumentáltak is egy ilyen jellegű produkciót, aminek voltaképpen az a lényege, hogy a játékosok derékig állnak a vízben egy bambuszfal mögött, és onnan mozgatják a fából készült bábokat valami egészen elképesztő módon: finom madzagokkal bonyolított petrencés rudak segítségével, amit állítólag kreatív halászok és rizsmunkások fejlesztettek ki még az idők kezdetén. A közönség pedig a partról élvezheti a dolgos hétköznapokat, fantasztikus ünnepnapokat és totemállatokat bemutató zenés-szórakoztató esteket, a módosabbak állítólag saját stégről.

Az egészben az a legjobb, hogy az eltelt röpke 800-1000 évben lényegében semmit nem változott a vízibábozás, amit a vietnamiak a "rizsföldek lelkének" neveznek. A hanoi bábosok budapesti vendégszereplése persze nem a Dunában vagy mondjuk az erzsébeti jódos-sósban vált valósággá (különben is az lett volna igazi, ha például a viharsarki vagy nyírségi belvizes terepeken mutatják be műsorukat), hanem a Felvonulási téren, egy baszom nagy cirkuszi sátorban, ami annyira befülledt, hogy a páratartalmat akár autentikusnak is tekinthettük. Porond helyett azonban egy tízméteres, kör alakú medencét helyeztek el a ponyva alatt, aminek egyharmadát leválasztották egy hetedhét országra szóló díszletpagodával, hogy azért mégse láthassuk a tényleg derékig vízben álló bábosokat. A medence mellett népviseletbe öltözött zenekar is megjelent, hogy élőzenei kísérettel tegye még hatásosabbá az előadást. A műsor "tartozéka" volt egy szmokingba öltözött magyar játékos is, aki a jelenetek előtt felolvasta, valójában mit is láthatunk.

Merthogy az előadás jelenetekből, már-már egypercesekből állt, méghozzá olyan szemtelenül naiv dolgokat bemutatva, amit vagy csak egészen kis gyerekek, vagy nagyon bölcs öregek tudnak kitalálni. A róka elkergetése, hogy a kacsát megmentsék című jelenet például abból állt, hogy a szmokingos felolvasta a következőket: "Egy öreg paraszt és felesége kacsákat tart, akiknek az életét egy róka fenyegeti. A falusiak segítenek az öreg párnak, hogy elkergessék a rókát, és megmentsenek egy kiskacsát, melyet a róka megpróbál ellopni." Majd valóban azt láthattuk, hogy a medencében sorra megjelennek a szereplők, szól a dal, és a rókát többször felkergetik egy fa tetejére. Ha nem számítjuk az Egyszarvúak harca a labdáért című epizódot, akkor a körülbelül húsz jelenetből álló előadásnak talán ez volt a legmozgalmasabb és konfliktussal terhelt része, a többiben (Munka a földeken, Zászlók kiemelkedése, Nemzeti zenekar és így tovább) tulajdonképpen semmi nem történt, vagyis csak puszta demonstrációt láthattunk. Mégis, ezek a számunkra fölöslegesnek tűnő, hülye kis dolgok élni kezdtek a medencében, izgalmassá váltak, és egy pillanatig sem képzelhettük, hogy ezzel a soványka mondanivalóval, az "üzenettel", hülyére vennék a közönséget. A vietnami vízi bábszínház előadása nem afféle folklórvircsaft volt, mint mondjuk a Mojszejev együttes vagy az Ecseri lakodalmas, hanem hiteles varázslat, köszönhetően a fantasztikus báboknak, a briliáns technikának és valószínűleg a zenének is, bár ez utóbbit a szirénázással tarkított Dózsa György úti csatazaj miatt nem lehetett igazán hallani.

Azt viszont, hogy szórakoztató (sőt: kimondottan humoros) volt a vízi bábosok produkciója, csak azért gondolom, mert a mellettem ülő, ha nem is vietnami, de mindenképpen távol-keleti néző szinte végigkuncogta az előadást.

- legát -

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.