Fellépőkben ezúttal sem lesz hiány - a metáltól a hiphopig, a dzsessztől az absztrakt elektronikáig terjed az étlap, melyről kedvünkre válogathatunk. Ott van mindjárt a
nyitónap, szerda,
amikor a Nagyszínpadon (közvetlenül az élőben rendre hatásos produkciót nyújtó Yonderboi és nagyzenekara 9 órai koncertje után, pontosan 11-kor) tiszteletét teszi nálunk a Roots, a legendás hiphop-kollektíva. A formációt eredetileg vagy húsz éve alakította a két beltag, a beszélőember Black Thought és a dobos ?uestlove, ám az idővel szabályos zenekarrá fejlődő, zenéjében a hip hopot dzsesszel, soullal és funkkal házasító Roots csak 1993-ban adta ki első lemezét, az Organixot. Azóta számos zseniális lemezt publikált, melyek közül talán az Illadelph Halflife (1996), illetve a Things Fall Apart (1999) aratta a legnagyobb sikert, de ezeknek méltó folytatása a tavalyi Game Theory is. A Roots ráadásul jól sikerült élő fellépéseire is büszke lehet: szerepeltek már a montreux-i jazzfesztiválon, ahol azért nem lehet playbackből megélni, s kísérték élőben Jay-Z-t, a szupersztár hiphopper kollégát is (MTV Unplugged) - alighanem a Volt közönsége sem fog csalódni bennük. Aki tovább akar mulatni, annak is lesz erre lehetősége: éjjel kettőkor kezdi dj-szettjét a Vodafone-Samsung Arénában az MC Verse-zel kiegészült Pendulum kollektíva. Az eredetileg az ausztráliai Perthből indult trió már vagy négy éve áttelepült a műfaj (s az ausztrálok jó részének) őshazájába - számtalan maxi, remix, s a műfaj jellegéből adódóan egy darab album bizonyítja, hogy remek érzékük van a rockos/metálos hangzás és a tört ütemek ötvözésére. A rockba oldott drum and bass már eddig is sok rajongót szerzett nekik világszerte, ezúttal a dj-pult mögött mutatják meg, mi az, amit csakis ők tudnak a világon (azért a derék drumandbasszerek legalább ily lelkesedéssel fogadják majd a műfaj hazai legendáját, dj Palotait is). Egzotikumban a Red Lounge helyszínen sem lesz hiány: már az első napon sajátos nosztalgiaturné keretében láthatjuk a jó tízéves slágerekkel büszkélkedő Touch And Go-t, amint elővezeti például a Would You?-t - mindehhez énekest és trombitást is béreltek, ami kétségtelenül örvendetes, és nyilván emeli a produkció színvonalát is. Annál izgalmasabbnak tűnik ugyanitt éjjel egykor Dave Tipper fellépése: a számos elektronikus zenei alműfajban is maradandót alkotó brit producer/mágus különleges kompozíciós készségeivel és elképesztő basszustémáival vívott ki magának rangot a világ kütyünyűvői között. Tipper még arról is híres, hogy egy alkalommal, még évekkel ezelőtt (mégpedig a neves V Festival alkalmával) sikerült akusztikus értelemben szétbombáznia a szintén Volt-fellépő Prodigy show-ját, pusztán egy jól feltekert (s a koncert helyszínétől mérföldekre parkoló) autóhifi segedelmével.
Másnap már eleve érdemes a V-S Arénában kezdeni az estét: itt a hazánkba vissza-visszajáró Laibach fogja alázni és kiforgatni a Föld szerencsétlen sorsú népeinek himnuszát - az idén tavasszal a fővárosban már bemutatott produkció zsúfolt telt házat vonzott, alighanem most sem hiányoznak majd az érdeklődők. S érdemes tovább is maradni, elvégre
éjfél után Daddy G
lép majd a keverőpult mögé: a lemezlovasi képességeit már a Dj-Kicks sorozat keretében is megvillantó, Dörmögő Dömötör-hangú Massive Attack-alapítótag alighanem ezúttal sem kíméli majd a publikumot - klasszikus reggae-himnuszok, saját (MA) slágerek, soul, funk, hip hop és a dope-alapú zeneirodalom legjava: körülbelül ez várható, hajnalig. A Red Lounge helyszín e napra rendelt jelentős vendége Parov Stelar lesz, aki előbb (éjféltől, rögvest a kiváló Erik Sumo Band után) nagyzenekari formában adja elő saját (túlzás nélkül állíthatóan) bombabiztos slágereit, hogy azután dj-ként is bizonyítson a táncos lábú publikumnak. Parov Stelar természetesen csak álnév, a neves zeneművészt valójában Marcus Füredernek hívják, s már hosszú évek óta gyártja remekbe szabott kis zenés etűdjeit, melyeket idővel nem szégyellt meghangszerelni és színpadra állítani. A nyersanyag valósággal megkívánta ezt a fajta átalakítást, elvégre oly gusztusosan ötvöződik bennük az oldschool dzsessz érzéki hangulata és az elektronikus tánczenék (house, breakbeat, elektro) lendülete, hogy az ember rögvest el is képzeli valódi dobossal-bőgőssel. Elég csak meghallgatni legutóbbi publikációit, mint például a Rock For/Love maxit a maga ellenállhatatlan dzsessz/house/breakbeat/acid mixtúrájával, vagy éppen a Cash Candyvel közösen elkészített elektrobeütésű Jet Set/Love And Pain EP-t. Alighanem már saját kiadójának (Etage Noir) terméséből és az idők során elkészített publikációiból, remixeiből is össze tudna rakni egy erős szettre valót, de azért akad még ott más is a puttonyban.
A péntek látszatra a Prodigy napja: őket egyszerűen fölösleges bemutatni - változó intenzitású alkotó munkával teli másfél évtizedes pályafutásuk a közönség szeme láttára és füle hallatára zajlik, színpadi fellépéseik látványosak és hatáselemekben gazdagok, és saját slágerekben is igen erősek. Pedig tulajdonképpen az alkotói szorgalom nem éppen erőssége Liam Howlett bandavezér/producernek, elvégre tizenhat év alatt négy nagylemez látszólag kevés is lenne - kivéve, ha minden másodikat már kívülről fúj a publikum (már ha az efféle savazós-recsegős cuccokat egyáltalán fütyülni lehet), s a többi is felismerhető a kétségtelenül egyedi hangzásból. A magunk részéről mindazonáltal és
mindenekelőtt Louie Austen
élő fellépését ajánljuk a V-S Arénában, még kora este, fél nyolckor. A világcsavargó, zenés kabarésztár Austent még a kilencvenes évek végén fedezte fel a bécsi elektro-szcéna - az addig inkább a hagyományos zenés műfajokban utazó, többek között Las Vegasban is bizonyító Austen rendkívül egyedien karcos hangja és a lüktető elektronikus ritmusok remek szimbiózist alkottak. Elsőként talán éppen a Hoping című Austen-darab Herbert-féle remixéből ismerte meg nevét a szélesebb publikum, ám tavalyi, Iguana című lemezével alighanem végképp befutott - így hatvanévesen. A Klein Records-os producerek és a neves berlini Phonique kollektíva által gyártott elektropop/elektrodiszkó/house alapok remek ürügyet teremtenek arra, hogy mintegy kiteljesedhessen Austen léha történetmesélési hajlama.
Ha a zenés elektrokabaré kellő bemelegítésnek bizonyult volna, úgy jöhetnek a svédek, akiknek dalból van a lelkük. A Koop magja alapvetően a két uppsalai hangvarázsló, Magnus Zingmark és Oscar Simonsson, akik szívós kitartással és türelemmel, darabkáról darabkára ragasztják össze számaikat. A világszerte ismert és keresett stúdiómágusok mindig megtalálták munkáikhoz a megfelelő partnereket, mindenekelőtt zseniális vokalistáikat. Reméljük, a tündéri Yukimi Nagano ezúttal is elkíséri őket (s esetleg még az Earl Zingerré avanzsált Rob Gallagher is), mint ahogy az is biztos, hogy jelentős létszámú kombó fogja elővezetni a Koop füstös retro-dzsessz slágereit - legyen szó akár a tavalyi Koop Islands, akár a korábbi, Waltz For Koop korántsem egynyári sikereiről. S aki a napot bulival szeretné lezárni, annak ajánljuk ugyanitt a washingtoni funksterek tűzrőlpattant dj-szettjét: a Fort Knox Five kollektíva két tagja (Jon H. és Steve Raskin) tart élő felvilágosítást a kortárs funk mibenlétéről, s az előadás nem csupán tanulságos, de szórakoztató is lesz. Akinek ennyi sem volna elég a léha tánczenéből, annak kijár még ez este a Red Lounge helyszínen a szintúgy svéd Sumo fellépése. A tavalyi Danceband című, több díjat is besöpört lemezével befutó skandináv csapat hihetetlenül könnyed, mondhatni frivol zenei mixet kínál, benne kis diszkó, house, afro és latin elemekkel - de mondják meg, mi mást is kívánhatnánk egy júliusi rendezvénytől!
Ha mégis volna ilyen, jól tesszük, ha másnap is eljövünk ugyanide, ahol a legendás Coldcut-duó (Matt Black és a Jonathan More) pakolja tele kütyüivel a pultot. Nem győzzük hangsúlyozni: ismét csak legendás arcokkal találkozhatunk, akik több tekintetben is az elektronikus zene nagy újítóinak, s számos alműfaj megalapozóinak is vallhatják magukat. Ugyanakkor, miként azt tavalyi Sound Mirrors című albumuk is bizonyítja, korántsem veszett ki még belőlük az alkotói hajlam. Ráadásul különös érzékük van ahhoz, hogy ötvözzék az akusztikus és a vizuális élményeket: kütyünyomorgatás, zenekeverés és vj-zés egyenrangú szerepet játszanak fellépéseik során, amelyeket éppen ezért látni (is) kell.
Ahogy nem árt egyszer szemrevételezni a (szintén legendás) Korn zenekart sem, akik a fesztivál zárónapján, a Nagyszínpad utolsó produkciójaként este tizenegykor kezdik szétzúzni a lelkes rocker közönséget (csak jeleznénk, hogy előttük viszont a nem kifejezetten kemény rockban utazó, ám annál kiválóbb produkcióval szolgáló és kétségtelen népszerűségnek örvendő PASO és a Kispál és a Borz melegíti majd a hangulatot, remélhetőleg türelmes, empatikus publikum előtt). A Korn eddigi tizenhárom éves pályafutása alatt nem kevesebb, mint 52 millió lemezt adott el világszerte, ami már önmagában is cáfolja azt a hiedelmet, hogy a zeneipar bárminemű válságban volna. A zenekar - legalábbis a csapatból kivált renegát gitáros, Head nyilatkozata szerint - leginkább a Mr. Bungle által kialakított sajátos gitárhangzást fejlesztette tovább - mindenesetre a kilencvenes években készített albumaival (például Life Is Peachy, Follow The Leader) szó szerint stílust teremtett, amelyet a klisékre bukó zenei sajtó szíves örömest nevezett nu-metálnak. A Korn sosem szűkölködött követőkben, ugyanakkor időről időre megmutatta, merre is van az arra: legutóbb a két éve megjelent See You On The Other Side című, módfelett sikeres albummal. A rock után mondhatni jöhet a techno: a Vodafone-Samsung Aréna a hagyományos Hyperspace bulival zárul - ezelőtt mintegy felvezetés gyanánt megtekinthető a német Tube Tech produkciója -: a helyi, német kiadású Doors emlékzenekar énekesével megerősített társaság leginkább Jim Morrison életművének elektronizálásával szerzett magának kétes hírnevet az elektronikus szcénán belül. Annál izgalmasabbnak ígérkezik az est fénypontja, Anthony Rother fellépése: aki szeretné behatóbban megismerni korunk elektroalapú tánczenéit, az legjobb, ha átpörgeti Rother saját kiadói, mindenekelőtt a jellegzetes logójú Datapunk címke kiadványait - vagy éppen a jelentős producer és dj tavaly megjelent Super Space Model című albumát. Rother természetesen nem új szereplő a technoligában: első, mondhatni műfajteremtő albuma, a beszédes című Sex With Machines pont tíz éve jelent meg, s a korát mintegy megelőző alkotót menet közben utol is érték a kétezres évek. A mester manapság is szorgalmasan publikál, s közben járja a világ klubjait és fesztiváljait: ha minden jól alakul, most is hajnalig tolja majd a robotdiszkót az idei, érdemdús Volt fesztivál méltó zárásaként.
