A német zeneipar első számú exportcikkének számító Rammstein az 1993 óta járt útjáról a Rosenrot kedvéért sem volt hajlandó letérni. Az új lemez így nagy biztonsággal hozta a korábbiak (Herzeleid, 1995; Sehnsucht, 1997; Mutter, 2001; Reise, Reise, 2004) nyomán kiérlelődött műfaji összetettséget és színvonalat. A keletnémet területről Berlinbe költözött zenekar érezhetően nem vágyott többre, mint a maga által teremtett indusztriális elektrometál újbóli markáns felmutatására. Ez sikerült is - a védjegyként is beillő stílusmixet klinikai tisztaságúvá finomították. Ugyanakkor éppen ennek köszönhető, hogy a zene sajnos sterillé és rugalmatlanná vált. A többnyire metált sikító gitárokat (Richard Z. Kruspe-Bernstein és Paul Landers) persze most is simán, csuklóból csitítja Flake Lorenz (billentyűk), de ezt már a megszokás és a rutin teszi, kerülve mindenféle virtuózkodást. A tizenegy darabból álló Rózsavörös egészében úgy hat, mintha minden effektet előre lekottáztak volna. A (szokás szerint német nyelvű) dalszövegek is elsőre közérthetők. Ugyanakkor eléggé vicces is, amikor az inkább narrátor, mint énekes Till Lindemannt olyanokat ordaskodik bele a mikrofonba, hogy a "Mély kutakat kell megásni / Ha az ember tiszta vizet akar" (Rosenrot), illetve hogy "Ha bűn nélkül éltek / Egymásnak szépen kezet nyújtotok / Ha nem sandítgattok a Nap felé / Eljátsszuk nektek a dalt" (Ein Lied).
Ettől még persze prímák az ütemek, és a zúzósabb részeknél is be-bebillen az ember feje, ha például a buszmegállóban gyáván nem vállalja be a léggitározást. Tényleg, zeneileg szinte minden oké, csak az érthetetlen, hogy ahhoz a nyamvadt kottapapírhoz miért ragaszkodtak mind a hatan olyan extrém módon. Ettől annyira precízek a be- és kilépő akkordok, hogy Karl Bartos és a Kraftwerk hozzájuk képest műkedvelő impresszionista.
Nem kétséges, hogy a koncerteken majd megint lefőzik horrorisztikus show-ban, tűzesőben és más pirotechnikában Marilyn Mansont is, de ettől még ez a stúdiólemez hideg, kilúgozott, és az életszerűségnek még az illúziójától is elmaradt. Pont olyan a Rosenrot, mint az ibolyakék jégbe fagyott atomjégtörő és a tóparton álló téli Disney-palota. Az előbbi kép a CD külső, utóbbi a belső oldalára került.
Universal, 2005
