Zene

Ez már a felnőttkor

„Ha a Normális élet volt a coming-of-age, a 2018-as Majd lesz valahogy pedig az ezt követő kaotikus időszak, akkor a most megjelenő harmadik album a felnőtt lemez.” Így jellemzi Sallai László, hogy merre fejlődött zenekarának irányvonala a megalakulás óta.

„Bennünk volt és utat keresett magának”

Mindketten pszichológusok, mindketten énekelnek és gitároznak. A koronavírus-járvány elsöpörte lemezbemutatójukat, amelyre pedig már hónapokkal korábban elfogytak a jegyek. De Atoms című új albumukat így is kiadják rövidesen, miközben remélik, hogy minél hamarabb visszatérhetnek a színpadra.