Lemez

Laura Marling: Song for Our Daughter

  • Németh Róbert
  • 2020. május 16.

Zene

Kevés az olyan egységesen jó, tulajdonképpen közel hibátlan életmű a kortárs könnyűzenében, mint amilyen az 1990-es születésű brit gitáros-dalszerző-énekesnőé, Laura Marlingé. 2017-ig megjelent összes (szám szerint hat) szólólemeze magasan a léc fölött ment el, éppen csak az a különbség köztük, hogy a „nagyon jó” vagy a „lenyűgöző” kategóriába soroljuk őket – talán a 2013-as Once I Was an Eagle vagy a legutóbbi, a 2017-es Semper Femina az eddigi csúcspont. Ez utóbbi a nőként létezés, a nők és társadalom kontextusaiban mélyült el, s ilyen értelemben a most megjelenő album folytatás, hiszen a Maya Angelou Letter to My Daughter című könyve által inspirált, az „elképzelt gyermekhez írt dalok” koncepciójára felhúzott új lemez ugyanezeket a kérdéseket veti fel és boncolgatja. De más értelemben egyáltalán nem folytatás: főleg, ha Marling legutóbbi albumát, a Tunggból ismert Mark Lindsay-vel közös, egyelőre alkalminak tűnő zenekara, a LUMP 2018-as lemezét vesszük (amelynek éppen az volt a célja, hogy hangulatában és hangzásában is elemelkedjen Marling addigi munkáitól).

A járványhelyzet miatt a tervezett megjelenéshez képest korábban kiadott Song for Our Daughter, amelynek társproducere a korábbi Marling-lemezek mellett többek közt a Paul McCartney- és Kings of Leon-albumokról ismerős Ethan Jones (a Stones- és Zeppelin-hangmérnök Glyn Jones fia) volt, Laura Marling pályafutásának egyik, sőt, lehet, hogy a legpuritánabb munkája: akusztikus gitározás egy kis zongorázással, vonósokkal és visszafogott zenekari kísérettel, a lemez második felében meg anélkül; mintha innen, mellőlünk szólnának a dalok. Összességében az a legszebb az egészben, hogy a dalszerző-énekesnő úgy tud mély és komoly lenni, hogy egy pillanatra sem erőltetett vagy szájbarágós, sőt lenyűgözően könnyed és légies.

Chrysalis Records, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.