Lemez

Laura Marling: Song for Our Daughter

  • Németh Róbert
  • 2020. május 16.

Zene

Kevés az olyan egységesen jó, tulajdonképpen közel hibátlan életmű a kortárs könnyűzenében, mint amilyen az 1990-es születésű brit gitáros-dalszerző-énekesnőé, Laura Marlingé. 2017-ig megjelent összes (szám szerint hat) szólólemeze magasan a léc fölött ment el, éppen csak az a különbség köztük, hogy a „nagyon jó” vagy a „lenyűgöző” kategóriába soroljuk őket – talán a 2013-as Once I Was an Eagle vagy a legutóbbi, a 2017-es Semper Femina az eddigi csúcspont. Ez utóbbi a nőként létezés, a nők és társadalom kontextusaiban mélyült el, s ilyen értelemben a most megjelenő album folytatás, hiszen a Maya Angelou Letter to My Daughter című könyve által inspirált, az „elképzelt gyermekhez írt dalok” koncepciójára felhúzott új lemez ugyanezeket a kérdéseket veti fel és boncolgatja. De más értelemben egyáltalán nem folytatás: főleg, ha Marling legutóbbi albumát, a Tunggból ismert Mark Lindsay-vel közös, egyelőre alkalminak tűnő zenekara, a LUMP 2018-as lemezét vesszük (amelynek éppen az volt a célja, hogy hangulatában és hangzásában is elemelkedjen Marling addigi munkáitól).

A járványhelyzet miatt a tervezett megjelenéshez képest korábban kiadott Song for Our Daughter, amelynek társproducere a korábbi Marling-lemezek mellett többek közt a Paul McCartney- és Kings of Leon-albumokról ismerős Ethan Jones (a Stones- és Zeppelin-hangmérnök Glyn Jones fia) volt, Laura Marling pályafutásának egyik, sőt, lehet, hogy a legpuritánabb munkája: akusztikus gitározás egy kis zongorázással, vonósokkal és visszafogott zenekari kísérettel, a lemez második felében meg anélkül; mintha innen, mellőlünk szólnának a dalok. Összességében az a legszebb az egészben, hogy a dalszerző-énekesnő úgy tud mély és komoly lenni, hogy egy pillanatra sem erőltetett vagy szájbarágós, sőt lenyűgözően könnyed és légies.

Chrysalis Records, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.