Kevés az olyan egységesen jó, tulajdonképpen közel hibátlan életmű a kortárs könnyűzenében, mint amilyen az 1990-es születésű brit gitáros-dalszerző-énekesnőé, Laura Marlingé. 2017-ig megjelent összes (szám szerint hat) szólólemeze magasan a léc fölött ment el, éppen csak az a különbség köztük, hogy a „nagyon jó” vagy a „lenyűgöző” kategóriába soroljuk őket – talán a 2013-as Once I Was an Eagle vagy a legutóbbi, a 2017-es Semper Femina az eddigi csúcspont. Ez utóbbi a nőként létezés, a nők és társadalom kontextusaiban mélyült el, s ilyen értelemben a most megjelenő album folytatás, hiszen a Maya Angelou Letter to My Daughter című könyve által inspirált, az „elképzelt gyermekhez írt dalok” koncepciójára felhúzott új lemez ugyanezeket a kérdéseket veti fel és boncolgatja. De más értelemben egyáltalán nem folytatás: főleg, ha Marling legutóbbi albumát, a Tunggból ismert Mark Lindsay-vel közös, egyelőre alkalminak tűnő zenekara, a LUMP 2018-as lemezét vesszük (amelynek éppen az volt a célja, hogy hangulatában és hangzásában is elemelkedjen Marling addigi munkáitól).
A járványhelyzet miatt a tervezett megjelenéshez képest korábban kiadott Song for Our Daughter, amelynek társproducere a korábbi Marling-lemezek mellett többek közt a Paul McCartney- és Kings of Leon-albumokról ismerős Ethan Jones (a Stones- és Zeppelin-hangmérnök Glyn Jones fia) volt, Laura Marling pályafutásának egyik, sőt, lehet, hogy a legpuritánabb munkája: akusztikus gitározás egy kis zongorázással, vonósokkal és visszafogott zenekari kísérettel, a lemez második felében meg anélkül; mintha innen, mellőlünk szólnának a dalok. Összességében az a legszebb az egészben, hogy a dalszerző-énekesnő úgy tud mély és komoly lenni, hogy egy pillanatra sem erőltetett vagy szájbarágós, sőt lenyűgözően könnyed és légies.
Chrysalis Records, 2020