World music: így kéthavonta

publikálva
1998/18. (04. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

most már elcsíphető annyi világzenei lemez, amiről (vagy amit) érdemes. Kis lépések politikája. Könnyen lehet, talpalni kell értük, de azért már dereng, az idő meg kimondottan neki, vagyis nekünk dolgozik.

most már elcsíphető annyi világzenei lemez, amiről (vagy amit) érdemes. Kis lépések politikája. Könnyen lehet, talpalni kell értük, de azért már dereng, az idő meg kimondottan neki, vagyis nekünk dolgozik.

Fun-da-mental: Erotic Terrorism. A hetedik éve működő Fun-da-mental az angol etno-techno punkja - és legalább annyira no future, mint a Prodigy. A pakisztáni származású Aki Nawaz annak jegyében alapította - visszatérve New Yorkból, a radikális Nation of Islam szervezettől-, hogy hangot adjon dühének: az ázsiaiak éppoly kilátástalan elnyomástól kínlódnak a londoni, mint a feketék a bronxi utakon. A Fun-da-mental, ha úgy tetszik, politikai akció: a valamikori angol punk éle, a rap agitálása és az ázsiai zenei hangminták összefonódó hagyománya; egyszerre harc és mulatság (lásd: fun). Az Erotic Terrorism - a kislemezeket és remixeket leszámítva - a zenekar második albuma, füzetkéjében az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, illetőleg megkínzott, megcsonkított fiatalok fényképeivel. Megérkeztünk - mondanám, mindazonáltal e lemez "szerethetőbbnek", változatosabbnak, muzikálisabbnak tetszik a korábbinál, qawwali-darabjai már-már himnikusak is. Ha mocskosabb volnék, azt gondolnám: oda vagyunk csalogatva, indulhat a mészárszék.

(Nation/HMK) * * * *

Szakcsi: Virágom, virágom. Miközben közhelyszámba megy a dzsessz népzenei gyökereinek firtatása, a fúziójuk meglehetősen macerás. Az etno-dzsessznek az a típusa, amelynek meghatározó, spirituális eleme a népzenei ihletettség, jó húsz éve húzóága dzsesszéletünknek, Szabadostól Dreschen át a fiatal Dél-alföldi Szaxofonegyüttesig. Ugyanakkor arra a típusra, amely népdalok (dzsesszesített) feldolgozására törekszik, igen sok veszély vár. Szabó Gábornak időnként összejött, a kiváló Raduly Mihálynak nem. (Nem a Syriusszal készített, hanem a New York-i felvételeire gondolok.) És nem sikerült Szakcsi Lakatos Bélának sem.

Azt tapasztaltam, egy-egy feldolgozáson belül minél nagyobb teret kap egy-egy népdal a maga letisztultságával, zárt szerkezetével és egységes stílusával, annál kisebb esélye van a dzsessz lényeges pillérét képező improvizációnak egységes, szerves szövetet alkotni vele. Ha sarkíthatok, azt kell mondanom, ezúttal gyönyörű magyar népdal-strófákat hallhatunk Écsi Gyöngyitől, aztán jön Szakcsi, de hiába zongorázza ki a lelkét, e két egységnek vajmi kevés köze lesz egymáshoz. Eddig azonban inkább tanulságos, mint drámai a kudarc. Igazán gázossá a másik énekes, Horváth Ádám teszi. Õ tudniillik egy operaénekes, s a "kiállásából" ez azonnal átjön. Nesze neked nemes egyszerűség, e dalokhoz hangnyi köze sincs. Ennek pedig már a fele sem tréfa; innentől úgy fest, mintha valami beteges kísérlet folyna. Brrr.

(Hungaroton-Gong) * *

Taj Mahal: Hula Blues. Taj Mahal, még mielőtt mauzóleum lett Indiában, Henry Saint Claire Fredericks néven Massachusettsben járt egyetemre, később egy kalap olyan blueslemezt készített, amelyen a Mississippi a Karib-vidékeket és Nyugat-Afrikát nyalogatta. A kilencvenes években Ali Farka Tourével és az indiai Vishwa Mohan Bhatt-tal kollaborált, mintegy kiruccanva Hawaiiból. A hula, mint közismert, Hawaii tradicionális muzsikája s tánca - részben ennek bűvöletében töltött Mahal tizenkét esztendőt a szigeten. Jól összejött a helybéliekkel, pecázgattak, ukuleléztek, szóval az isten is úgy akarta, hogy felvegyék ezt a lemezt. És mondhatni: paradicsomi állapotok uralkodnak rajta. Reggae és blues, hawaii melódiák és egy-két Mahal-klasszikus, kókuszdió és napfény és az óceán. Meglehet, a bluestól kissé idegen ez a szuvenírfíling, én mindenesetre csomagolok.

(Tradition & Moderne) * * *

Kocani Orkestar: l´orient est rouge. Esett már szó arról: érkezhetnek bárhová a cigány muzsikusok, megteremtik jellemző stílusukat, úgy a vándorlás, mint a letelepedés élményeiből. Meg azt is írtuk, a Balkánon ahány falu, annyi rézfúvós cigányzenekar ex-Jugoszlávia-szerte. A Kocani Orkestar Macedónia legjobbjának hírlik, a l´orient est rouge pedig a második - és minden eddiginél jobb - albuma. A balkáni basszistákra jellemző, jobbára kötelező mixtúrát halljuk: benne indiai filmzene, kínai komcsi sláger, rumbás motívumok és persze a térség tradicionális táncai; mégis kitűnik a Kocani hangja - tangóharmonikával színezve, halál pontos aszimmetrikus ritmusokkal, fúvósainak egymásra bőszült szólóival. Úgy népzene, hogy dzsessz, nincs apelláta.

(CramWorld) * * * * *

Gary Lucas: Busy Being Born. Beefheart kedvenc gitárosa John Zorn - radikális zsidó zenékre szakosodott - kiadójánál publikálta albumát. De semmi durvulás. Ez egy gyermekek számára készített lemez, legyenek akárhány évesek - miként a borító jelzi, hozzátéve: s még csak zsidónak sem muszáj lenniük. Részemről rendben: köztes állapotú vagyok.

Jobbára akusztikus darabokat hallunk szólóban, vagy alkalmasint Greg Cohen, John Zorn, Jonathane Kane és Misako Kano társaságában. Lucas gyerekkori emlékeit, illetve azt, ami/ahogy ma van - zsidó népzenét, a Popeye, a Fiddler on the Roof vagy az Exodus dallamát, s persze (Lucas) külön bejáratú szárnycsattogásait is. Akik ismerik a korábbi dolgait, felfedhetnek önismétléseket, üresjáratokat, mégsem rendülnek meg. Azok tudják, ez szinte lényegtelen. Lucasnak úgymond engedélyezve van, hogy tizenöt-húsz percről szóljanak a lemezei, annyi a légszomjhoz és a hátborzongáshoz, szóval a függőséghez épp elég. A Busy Being Born is ilyen. Vagy ilyenebb egy kicsit.

(Tzadik) * * * *

Khaled: Hafla. Khaled jelképes figurája a nyolcvanas évek rai-robbanásának. ´88-ban az ő dalaival lepte el az utakat a "zavargó" ifjúság; mondhatni, az a pasas, akinek a sorsán és a művészetén egyaránt mérhető az algír társadalomban és zenében végbemenő változás. A rai rebellis ifjúsági popzenévé vált ezekben az években, a kávéházakból áttelepedett a csarnokokba, beszippantott egy kis reggae-t, funkyt, rumbát, és a tradicionális hangzásból nagyjából annyit őrzött meg, amennyi átjött a szintetizátorokon. Ezzel az áradással persze rengeteg gagyi is a felszínre került, gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált a hígulás; Khaled azonban eleve a spanyol, a francia és az arab muzsikák közös befolyásával cseperedett fel Oránban, és jól ismerte a klasszikus és folkzene előadásmódjait ahhoz, hogy ne lépje át kontroll nélkül a határt.

A Hafla koncertlemez, s mint ilyen, afféle best of. Rajta azok a slágerek - így a Didi, a Chebba vagy a N´ssi, N´ssi -, amelyekkel befutott, és persze az utolsó soralbum, a Sahra erősségei. Etno-popról van szó, ne kelljen mondanom; most bulizni kéretik, később majd megvilágosodunk.

(Barclay/PolyGram) * * * *

Marton László Távolodó

publikálva
1998/18. (04. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...