Zenés színház: Értelem és érzelem (Prométheusz alászállása a Trafóban)

  • - tépé -
  • 2003. február 20.

Zene

Utálom, ha előre megmondják, hogy mit gondoljak egy színpadi produkcióról. Utálom, ha már jó előre provinciális bugris bunkónak neveznek, ha istenneadja a gyönyörűségtől nem tapsolnám majd véresre a kezemet. Utálom, ha azt olvasom valakiről, hogy nyugodtan nevezhetjük világsztárnak, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem világsztár, csak nyugodtan annak nevezhetjük. Tőlem... És ha világsztár, akkor mi van? A fentiekből, gondolom, kitűnik, hogy meglehetősen nagy adag szkepszissel a zsebemben ültem be a Trafó Making New Waves Fesztiváljának kiemelt színházi-zenei eseményére.
Utálom, ha előre megmondják, hogy mit gondoljak egy színpadi produkcióról. Utálom, ha már jó előre provinciális bugris bunkónak neveznek, ha istenneadja a gyönyörűségtől nem tapsolnám majd véresre a kezemet. Utálom, ha azt olvasom valakiről, hogy nyugodtan nevezhetjük világsztárnak, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem világsztár, csak nyugodtan annak nevezhetjük. Tőlem... És ha világsztár, akkor mi van? A fentiekből, gondolom, kitűnik, hogy meglehetősen nagy adag szkepszissel a zsebemben ültem be a Trafó Making New Waves Fesztiváljának kiemelt színházi-zenei eseményére.

Tulajdonképpen nem is baj, hogy a különböző beharangozókon kellően felbosszantottam magam, mert így csak kellemes meglepetés érhetett. És ért is. Heiner Goebbels színháza ügyesen ötvözi a dzsesszt a rockkal, az avantgárdot a klasszikával, a zenét - és annak minden megjelenési formáját - a látvánnyal. A Prométheusz erőszakos megszabadítását elmesélő szöveget (Heiner Müller munkája) két zenész és egy színész, valamint hangszalagról bejátszott különböző zenei anyagok teszik "hallhatóvá". Az ütőhangszereket David Moss kezeli, s ha jól vettem ki, ő játssza Prométheuszt is, míg a zongoránál és az azt körülvevő valamennyi hangszernél magát a szerzőt tisztelhettük. A színész-rendező André Wilms mesélőként minimális eszközökkel, de mindvégig élvezetesen tolmácsolta a történéseket. A billentyűs, illetve ütőhangszerek szerepe a szövegek alatt erősen redukált, narratív, hangulatfestő. Ha módja van rá, Goebbels szívesen kalandozik a kortárs dzsessz világába is, és ezek többnyire klasszikus módon szép, helyenként akár meditatívnak is nevezhető részek. A hangszalagról beadott katonai induló kollázsok vagy a heavy metalos, hard rockos pillanatok "klasszikus összefüggéseket roncsoló", elidegenítő hatását viszont inkább csak érzem, mint értem.

Az idei fesztivál az emberi hang köré szerveződött. Nyilván ennek örömére hívták meg ezt az eredetileg 1980-ban keletkezett - akkor még rádiójáték formáját öltött - produkciót. Csakhogy. Ha nem vagy csak igen töredékesen értem a francia szöveget, mely az ismertető szerint "fantasztikusan groteszk", ha egyáltalán nem vagy csak igen-igen kis részben értem, hogy ezekből mit és hogyan sző tovább a zene, akkor legfeljebb a hogyant fogom megérteni, a miértet aligha. Kicsit úgy éreztem magam, mint sok százezer honpolgár a kilencvenes évek legelején, amikor a régen áhított műholdas tévék beköltöztek a lakótelepi otthonokba. Tátott szájjal néztük a török időjárás-jelentést vagy a németül nyomozó Bruce Willist. Az új-analfabetizmusunkból származó dramaturgiai fehér foltokat aztán fantáziánkkal próbáltuk kiszínezni.

Mindezek ellenére az egyórás produkció a maga színpadi folyamatával, a mindig új és újabb ötletekkel operáló megoldásaival nem volt érdektelen. S talán segített közelebb kerülni Stockhausen, Ligeti vagy Eötvös zenei/színpadi gondolkodásmódjához is.

- tépé -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.