Lemez: Férfisors (Wagner: A bolygó hollandi)

  • - csont -
  • 2003. február 20.

Zene

1811. november 21-én a Berlin melletti Wannsee partján Heinrich von Kleist író agyonlövi Henriette Vogelt, majd végez magával is. Kettős szerelmi öngyilkosság, tipikusan német metafizikus eszementség. És romantikus alaptéma, a férfi megváltásra szomjazik, de - miként Kleist egyik levelében írta - számára a földön már nem akadt segítség. Ilyenkor aztán egy nőnek kell jönnie, hogy beteljesítse a megváltás transzcendens munkáját.

n 1811. november 21-én a Berlin melletti Wannsee partján Heinrich von Kleist író agyonlövi Henriette Vogelt, majd végez magával is. Kettős szerelmi öngyilkosság, tipikusan német metafizikus eszementség. És romantikus alaptéma, a férfi megváltásra szomjazik, de - miként Kleist egyik levelében írta - számára a földön már nem akadt segítség. Ilyenkor aztán egy nőnek kell jönnie, hogy beteljesítse a megváltás transzcendens munkáját.

Wagner operájának is ez a lényege. A hollandi elátkozottan bolyong hajóján, hétévente partra szállhat, hogy keressen egy nőt, aki feleségül jön hozzá, vagy feláldozza magát érte. Senta megteszi az utóbbit, és ezzel megváltja a baritont. De öngyilkosságával Senta is megváltja magát. A nő sorsa a férfi, viszont a férfi sorsa meg a nő. Ez végső soron egyenlőséget eredményez.

Wagner Heinrich Heine egyik 1834-ben megjelent művében (Schnabelepowski úr feljegyzései) találkozott a félig-meddig mitikus alapanyaggal. Persze Heine a rá jellemző iróniával tárgyalta a sorsverte férfi átkát: "Szegény hollandi! Mindamellett gyakran meglehetősen boldog, hogy megint egyszer sikerült megváltania magát a házasságtól és a megváltó nőtől, hogy aztán elégedetten foglalhasson ismét helyet hajója fedélzetén!" A mélyen antiszemita Wagner természetesen megvetette a zsidó Heine frivolitását, ő komolyan vette a hollandi történetét, olyannyira, hogy ez lett egész művészete egyik alaptémája. Az 1843-ban bemutatott A bolygó hollandi még csak a kezdet, a Trisztán, a Lohengrin, a Parsifal sokkal mélyebben dolgozza ki az alapanyagot. Azokban majd világdráma lesz a szerelemi konfliktusból.

A darab alcíme "romantikus opera", ami azért fontos, mert jelzi, hogy a mű még nem zenedráma, vagyis még nem Wagner híres teorémája szerint íródott: "a cél a dráma, a zene csupán a hozzá vezető eszköz." A formálás két világ határán áll, már nem tisztán zárt számos opera, de még nem is teljesen átkomponált darab.

Daniel Barenboim Wagner-ciklusának utolsó lemezén a késői művek szemléletével dirigál, a megszólalás helyenként félelmetesen sötét, a hangszerelés roppant differenciált. A karmester fontos döntése, hogy nem az eredeti, hanem az 1860-as - azaz már a Trisztán után készült! - átdolgozás partitúráját használja. Wagner ekkor újabb művészi szemlélete alapján írta át ifjúkori művét, igyekezett teljesen átkomponálttá tenni a darabot, ezért eltüntette az egyes felvonások közti szüneteket, az opera megszakítás nélkül hangzik el. Hallatlanul szerves egység keletkezett így, és Barenboim a szépen húzó berlini Staatskapelle élén képes ezt érzékeltetni. A kulcsszerepet adó kórus is ragyogó, Daland földi és a hollandi kísérteties legénységének összecsapása a III. felvonás elején a lemez egyik legemlékezetesebb pillanata.

A hollandi szerepében Falk Struckmann drámai erőt mutat, de hangja az alsó regiszterben eléggé bizonytalan. A nagy sztár Jane Eaglen visongó magasságokkal, szerepét túlspilázva énekel: Senta azért mégsem Izolda vagy Brünnhilde. Megint a régi nóta: komoly karmesteri koncepció, közepes énekesek. Ez a mai világ operája.

- csont -

Warner/Teldec 2002, 9573 8863-2

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.