Zene

„Elmúltak már a derék idők”

Folyamatosan koncertezik, színházi előadásokban vesz részt, sokszor használ sajátos énektechnikát, és újabban looperezik is, de a tanítás mindent fölülír nála. S már másodszorra jött el Kaposvárról, ezúttal az SZFE-botrány miatt. Rozs Tamás zenésszel, tanárral beszélgettünk.

Súlyfelesleg

Sokan szimbolikusnak tekintették a Beatles 1970-es megszűnését, a „legendás” hatvanas évek méltatlan lezárásának. A közönséget a béke és a szeretet helyett már az izgatta, hogyan ugrik egymás torkának Lennon és McCartney, miért halt meg Janis Joplin és Jimi Hendrix, milyen új szupergroup jelenik meg a színen.

„Így már 102 évig kellene kihúznom”

Nyolc év telt el azóta, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözött Írországba, ahol teljesen hétköznapi, civil életet él. Csak akkor áll színpadra, ha Magyarországra látogat, legközelebb szeptemberben érkezik az 50. születésnapjára rendezett nagy koncert alkalmából.

  • Láng Dávid
  • 2021.09.01 21:00

„Ezt sehol máshol nem hívják demokráciának”

„Nem kell agyhalottá válnod, ha bulizol” – állítja a Dubioza kolektiv, akik táncos reggae-, dub- és punkslágereket írnak balkáni oligarchákról, a menekültválságról vagy épp a torrentezés szépségeiről, legutóbbi lemezüket pedig az álhírek kifigurázásának szentelték. A bosnyák zenekar két alapítójával, Brano Jakubović billentyűs-DJ-vel és Vedran Mujagić basszusgitárossal a Budapest Parkban adott koncertjük előtt beszélgettünk.

  • Soós Tamás
  • 2021.08.25 21:00

Ivan & The Parazol: Budai Pop

A 11 éve alakult zenekarnak eddig csak néhány magyar nyelvű dala volt, de a Ha megnyitod a szíved és a Jól áll nekem az élet komoly népszerűséget ért el, ami borítékolta, hogy előbb-utóbb jobban el fognak mozdulni ebbe az irányba.

  • Láng Dávid
  • 2021.08.25 20:55

Utólagos figyelmeztetés: jazzvihar

A brit jazzre nem csak Nubya Garcia vagy Shabaka Hutchings utóbbi évekbeli feltűnése óta érdemes odafigyelni. Az új generáció felnéz az ötven évvel ezelőtt szárnyaikat bontogató elődeire, hangmintaként újra is hasznosítja őket. 

  • Zipernovszky Kornél

„Bármit is mondanak a puristák”

Nem bánná, ha örökké élne, annyi érdekeset talál az életben Joshua Bell hegedűművész, karmester. A jó dolgoknak nem tud és nem is akar ellenállni. Otthon érzi magát Magyarországon, e vonzalom pedig Starker Jánossal és Kocsis Zoltánnal kezdődött.
  • Rácz Judit
  • 2021.08.18 21:00

Szeder: Belső napfény EP

Két évvel legutóbbi albuma után jelentkezett új dalokkal Szeder-Szabó Krisztina zenekara, amelynek felállása az idén teljesen megváltozott.

  • Láng Dávid
  • 2021.08.18 20:55

„Bach másként…”

A Kaposfest egyszerre összművészeti és egynemű programja azt adta, amit a címe ígért, ám ezt a máskülönben oly dicséretes megfelelést ezúttal kísérhette némi sajnálkozás is.