Visszhang: lemez

Abel Selaocoe: Hymns of Bantu

Visszhang

A dél-afrikai csellista, énekes és zeneszerző nem akarja kategóriákba csomagolni magát – erről árulkodik Abel Selaocoe leg­újabb albuma is.

A 2022-es Hae Ke Kae (Where is Home) után bátran ötvözi a klasszikus repertoárt, az afrikai hagyományokat, a jazzt és a kortárs improvizáció energiáját. A kísérletezés nem bizonyításvágyból fakad, Selaocoe magabiztosan, természetesen fonja össze a különböző zenei világokat, mintha mindig is együtt léteztek volna. A nyitó Tsohle Tsohle suttogásból bomlik ki, Selaocoe bársonyos hangja és torokéneke mögött a Manchester Collective játékosait halljuk. A Les Voix Humaines című Marais-darab intimebb pillanatot hoz, a művész egyszerre énekel és csellózik, majd Bach Sarabande-tétele következik a IV. csellószvitből. Itt megjegyezzük, hogy a puristák jobb, ha elkerülik az albumot. Ez nem az a hiteles historikus játékmód, de üdítőbb annál. Selaocoe saját szerzeményeiben természetesen a jazz és az afrikai tánczene kerül előtérbe, itt már dong a basszusgitár és peregnek az ütők, miközben a csellista az afrikai nyelvek és zenék sajátos hangképző módszereit is bemutatja a torok- és a felhangénekléstől a torokcsattogtatásig. Ezek a darabok egyszerre sodróak és játékosak, és minden hallgatáskor újabb részleteket tárnak fel. A Hymns of Bantu művészportré és csodálatos kaleidoszkóp, szükség is van rá ezekben az időkben, amikor a kirekesztés és a kulturális bezárkózás ismét mainstreamet alkot. Bach nem kevesebb, ha az afrikai zenével találkozik, hanem több.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.