Magyar Narancs: A Pluto előtt volt egy skás, matrózpopos (Placidy), egy klezmeres (Nemes Bruderz) és egy kocsmapunkos zenekarod is (HandaBanda). Hogyan lett ezekből Pluto?
Nemes András: A Placidyt még a gimnáziumban alapítottam a barátaimmal, és utána is együtt maradtunk, kluboztunk. Az a zene hasonlított a Plutóhoz, de az Iparművészeti Főiskola mellett csináltam a zenekart, és a többiek is dolgoztak, tanultak, így egy idő után szétesett a Placidy. Ettől kissé elkenődtem, és elmentem basszusgitározni az unokatesóm, Nemes Janó klezmeres-világzenés együttesébe, amelyben egy ideig Palya Bea is énekelt, amikor még nem volt ismert. Aztán szólóban is játszottam, orosz matrózdalokat is énekeltem, de egy idő után váltani akartam, mert nekem fontos a dalszöveg, és az oroszul nem jött át. Az ezredfordulón nagyon inspirált Manu Chao, hogy egyedül, egy dobgéppel és akusztikus gitárral is lehet csinálni egy lemezt, és még kvázi szólóprojektként, ezzel a barkácsfelfogással összeraktam az első Pluto-albumot, az Oda se neki, itt a Plutót.
MN: A kétezres években, amikor a magyar altert ellepték a Kispál- és Quimby-klónok, ti egy nyersebb, dögösebb rock ’n’ roll attitűdöt hoztatok, ami tök frissnek hatott a sok elvont szövegű alternatív zenekar között.
NA: Ez talán abból fakad, hogy Beatles-gyerek vagyok – édesapámnak megvolt a Beatles-összes –, másrészt nagyon szeretem a szikár, minimalista, költői gitárzenét – mint a Velvet Underground vagy az Element of Crime –, amely nem technikás, hanem az önkifejezés vágya hajtja. Ilyen volt a korai Quimby is, meg az a kelet-európai rock ’n’ roll, amit az orosz zenekarok képviseltek. A Kinót, a Zvuki Mut, az Aukciont vagy a korai Leningradot nagyon szerettem, de magyar altert, Európa Kiadót, Balatont még többet hallgattam. Dalszövegekből is inkább azokat bírom, amelyek élőszóban elkapott sorokból állnak össze. Sose vonzottak az önsajnáltató, önreflektív, vagy a nagyon a közérzetre reflektáló dalok. Mindig is kívülállónak tekintettem magam, egy külső megfigyelőnek, aki a falnak dőlve nézelődik. Ilyen alakokról, ilyen hősökről írok, akiknek teljesen mindegy, mi van körülöttük, mennek a saját fejük, a saját ideáik után. A Plutóval is pont ezt tesszük.
MN: Titeket mennyire kapott fel a kétezres évek végén a Petőfi rádiós alterhullám?
NA: Amikor a Pluto bekerült a Petőfi Rádióba, már működött a BioRoBoT, és a Csipogót orrba-szájba játszották a rádióban. Akkor jött ki a Nevem senki című lemezünk, amelyen Péterfy Bori is elénekelte a Szívbűvölő című dalunkat, és azt sokat játszotta a Petőfi. A legnépszerűbb dalaim tehát azok voltak, amelyekben nálam ismertebb előadókkal működtem együtt. De ezzel együtt is sokkal nyitottabb volt az a zenei világ. Ma már talán nehéz elképzelni, hogy csak ott hagytam egy promo CD-t a Menedék albumunkból a Magyar Rádió portáján, ez aztán bejutott az MR2-n futó Akusztik egyik szerkesztőjéhez, aki meghívott minket a műsorba. A Vad Fruttik akkori menedzsere pedig kiszúrt minket, és elhívott előzenekarnak a turnéjukra. Akkor volt egy lehetőség, hogy ismertebb zenekarrá váljunk, de csak magunkat okolhatjuk, hogy elszalasztottuk. Mivel a társaim akkor több zenekarban játszottak – olyanokban is, amelyek jobban futottak akkor a Plutónál –, sok koncertet nem tudtunk elvállalni. A Vad Fruttikkal a koncertek több mint felére nem tudtunk elmenni időpontütközések miatt. Akkor elgondolkoztam, van-e így értelme zenekart csinálni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
