Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.
Van, amikor egy pár- vagy családi kapcsolatban látszólag semmi előjele nincs a tragédiának; vagy ha van is, az a laikus környezet számára érzékelhetetlen. Ilyenkor különösen sokkol mindenkit a szörnyűség; mint például 2020 februárjában, amikor Tatabánya kertvárosi övezetében a mérnök apa vasrúddal agyonverte 7 és 9 éves fiait, majd magával is végzett. Senki nem értett semmit, az ismerősök példás családi életről, a családtagok egymás iránti szeretetről beszéltek, és csak találgatások voltak arról, hogy mi indította a férfit brutális tettére.
Csüggesztő májusa volt a magyarországi ellenzéknek, illetve hát emberek azon csoportozatának, akiket munkaköri leírásuk szerint annak vagyunk kénytelenek tekinteni. Kezdjük a kisebb halakkal.
Szabó László volt már a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, helyettes államtitkár, az MTVA alelnöke, és mivel önéletrajza szerint még igazolt labdarúgó is, bátran kijelenthetjük, hogy a kommunikációs szakember korunk hőse.
Kedd reggel kinyitottuk a cseh sajtót (komolyan: a magyart hiába), és azt láttuk, hogy rólunk van szó megint. „Putyin odacsapott?” – teszi fel például a kérdést már főcímében Csehország legolvasottabb fóruma, az idnes.cz.
Orbán Viktor levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni az Oroszországgal szembeni olajembargóról a jövő heti uniós csúcson. A magyar kormányfő nem kertel: amíg az EU tételesen fel nem sorolja a Magyarországnak juttatandó anyagi támogatást – amely úgymond az orosz olajimportról leválás költségeit fedezné –, addig nincs miről beszélni. Nemrég előbb Szijjártó külügyminiszter, majd Orbán is megpendítette a beleegyezés általa kalkulált árát: 18-19 milliárd euró.
Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.
„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.
Valamikor a múlt század 90-es éveinek elején találta azt mondani Szirtes András filmrendező, hogy ha egy forintod van, akkor egy forintból kell filmet csinálni.
Egyre halványabb emlék a február 1-jei Putyin–Orbán-találkozó. Leginkább a gigantikus asztal jut az eszünkbe róla, no meg az, hogy Orbán szerényen békemissziónak nevezte moszkvai útját.
Április 3. után sokat hallottuk, hogy Orbán azért nyert, mert ő ért a nép nyelvén – és ezt a „tényt” végre tudomásul kellene vennie az ellenzéknek meg a nem kormánypárti sajtónak –, továbbá hogy túlzott egyszerűsítés mindent a propagandára fogni. Az empatikusabb, hovatovább önmarcangolásra hajlamosabb felszólalók az itt-ott elhangzó „agymosott” jelzőt pedig kifejezetten kikérték az Orbánra szavazó választópolgárok nevében.
A művészet tudatformáló ereje végtelen, végtelenül szerény. A művészek tudatformáló ereje – túl a művészetükön – még szerényebb, s kiszolgáltatott is a rájuk háruló figyelem mértékének.
Egy hónappal az esemény után dicséretes lendülettel és intellektuális frissességgel folyik az ellenzéki oldalon a választási vereség ún. „feldolgozása”.
Nem sokkal azután történt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Már túl voltunk pár kisebb-nagyobb oroszországi háborúellenes tüntetésen, s mindenki tudta, hogy a tiltakozókat könyörtelenül megveri, elviszi a rohamrendőrség, s az is közismertté vált, hogy hogyan bánnak a szervek a letartóztatottakkal.
