A szerk.

A szatír utazik a kisvasúton

A szerk.

Valamikor a múlt század 90-es éveinek elején találta azt mondani Szirtes András filmrendező, hogy ha egy forintod van, akkor egy forintból kell filmet csinálni.

Akkoriban nem értettünk vele egyet, mert abból indultunk ki, hogy egy forintból csak lejárt szavatosságú nyersanyagra, szívességi alapon kölcsönzött gyenge felszereléssel s ugyancsak haveri alapon közreműködő, aligha számon kérhető alkotói gárdával lehet filmet készíteni, és az ilyen produkció a legjobb szándékok ellenére sem lehet versenyképes a tisztességes költségvetésű művekkel. Egy forintból kamaszos bulifilmet lehet forgatni, amit csak a közvetlen érintettek és családtagjaik néznek, de ők sem lesznek sokkal beljebb általa. Akkor igazunk volt, de eltelt harminc év, s eljött az ideje, hogy megkövessük Szirtes Andrást. A jövőbe látott. E jövőbe látás ugyan – őszinte sajnálatunkra – nem jelenti azt, hogy Szirtes álmai meg is valósulnak, s szárba szökhetnek az egyforintos remekművek, vagy ha mégis, akkor a közönséghez is utat találnak. Nem. Mégis ez tűnik ma az egyetlen járható útnak (az alkoholizmusról lebeszélnénk mindenkit).

Mert itt különben az van, hogy jön Kevin Spacey, az álnok római csuhás, vele jön Eric Roberts, vagyis Ákos kapitány, aztán Christo­pher Lambert, az öreg lovag, s a valaha kétségkívül szép napokat látott, 84 esztendős Terence Stamp narrátori segédletével előadják, hogy a magyar ember már 1246-ban is Európa védőbástyája volt, s ha Batu kán nem fordult volna vissza Esztergom láttán (pedig akkor még nem is állt a domb fokán Melocco Miklós híres kampója), akkor jól megnézhetné magát a csalárd Nyugat. Mindezt csilliárdokból persze. A magyar gyártási támogatás cca 1,3 milliárd forintról indul a művet beharangozó közlemény szerint, s majd meglátjuk a végét. De hát ez semmiség, hisz nagy nemzetközi (angol–mongol, de a vezér a magyar, az mindig a magyar) koprodukcióról van szó, melynél semmi nem bizonyítja ékesebben, hogy mi aztán a nemzetközi kulturális vérkeringés szívcsakrájának is a kellős közepén mondjuk meg, hogy merre van az előre. S most itt ne is hozzuk szóba Kétmilliós Kálmán készülő filmjét a márciusi ifjakról (Orbán Viktor történelmi előképeiről), melynél a taxaméter már vidáman négymilliárd fölött duruzsol, nézzük csak azt, amit tudunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.