A szerk.

A szatír utazik a kisvasúton

A szerk.

Valamikor a múlt század 90-es éveinek elején találta azt mondani Szirtes András filmrendező, hogy ha egy forintod van, akkor egy forintból kell filmet csinálni.

Akkoriban nem értettünk vele egyet, mert abból indultunk ki, hogy egy forintból csak lejárt szavatosságú nyersanyagra, szívességi alapon kölcsönzött gyenge felszereléssel s ugyancsak haveri alapon közreműködő, aligha számon kérhető alkotói gárdával lehet filmet készíteni, és az ilyen produkció a legjobb szándékok ellenére sem lehet versenyképes a tisztességes költségvetésű művekkel. Egy forintból kamaszos bulifilmet lehet forgatni, amit csak a közvetlen érintettek és családtagjaik néznek, de ők sem lesznek sokkal beljebb általa. Akkor igazunk volt, de eltelt harminc év, s eljött az ideje, hogy megkövessük Szirtes Andrást. A jövőbe látott. E jövőbe látás ugyan – őszinte sajnálatunkra – nem jelenti azt, hogy Szirtes álmai meg is valósulnak, s szárba szökhetnek az egyforintos remekművek, vagy ha mégis, akkor a közönséghez is utat találnak. Nem. Mégis ez tűnik ma az egyetlen járható útnak (az alkoholizmusról lebeszélnénk mindenkit).

Mert itt különben az van, hogy jön Kevin Spacey, az álnok római csuhás, vele jön Eric Roberts, vagyis Ákos kapitány, aztán Christo­pher Lambert, az öreg lovag, s a valaha kétségkívül szép napokat látott, 84 esztendős Terence Stamp narrátori segédletével előadják, hogy a magyar ember már 1246-ban is Európa védőbástyája volt, s ha Batu kán nem fordult volna vissza Esztergom láttán (pedig akkor még nem is állt a domb fokán Melocco Miklós híres kampója), akkor jól megnézhetné magát a csalárd Nyugat. Mindezt csilliárdokból persze. A magyar gyártási támogatás cca 1,3 milliárd forintról indul a művet beharangozó közlemény szerint, s majd meglátjuk a végét. De hát ez semmiség, hisz nagy nemzetközi (angol–mongol, de a vezér a magyar, az mindig a magyar) koprodukcióról van szó, melynél semmi nem bizonyítja ékesebben, hogy mi aztán a nemzetközi kulturális vérkeringés szívcsakrájának is a kellős közepén mondjuk meg, hogy merre van az előre. S most itt ne is hozzuk szóba Kétmilliós Kálmán készülő filmjét a márciusi ifjakról (Orbán Viktor történelmi előképeiről), melynél a taxaméter már vidáman négymilliárd fölött duruzsol, nézzük csak azt, amit tudunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.