Példaképek

Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.

Lehet, életükben először és utoljára láttak ilyen szép meccset. De nem mondhatjuk ezt, lévén a gyerekek valójában lopott ajándékot kaptak. Nem azért ülhettek tízezres nagyságrendben a Puskás Aréna lelátóin, mert valaki felismerte, hogy milyen nagyszerű lenne, ha e jeles alkalomra kizárólag a jövő szurkolóit látnák vendégül. A gyereksereg annak köszönhette a belépőjegyét, hogy Magyarországot az UEFA – a felnőtt magyar szurkolók viselkedése, jelesül visszaesőként elkövetett rasszizmus miatt – azzal büntette, hogy ezt a meccset zárt kapuk előtt kellett lejátszania.

Egy ilyen döntés esetében az UEFA 55 tagállama közül 54 teljesíti az ezzel kapcsolatos kívánalmakat, és az élet megy tovább. Ám egy olyan országban, ahol a legfőbb futballszakértő szerint „minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”, nem ilyen egyszerű az ügy­menet. És mivel az UEFA-ban vétóval nem lehet fenyegetőzni, és fellebbezésekkel, cáfolatokkal, megsértődéssel sem lehet előrébb jutni, muszáj volt találni valami kiskaput a győzelem érdekében. Konkrétan azt, hogy a büntetés 14 éven aluliakra nem vonatkozik. Így azután 30 ezer (regisztrált) gyerek és 3 ezer (regisztráló) felnőtt kísérő vehetett részt a szombati magyar–angolon. Erre a húzásra azért került sor, hogy ismét bizonyítást nyerjen: a magyarokkal nem lehet csak úgy szórakozni. A gyerekek ehhez a mutatványhoz lettek segéderőnek meginvitálva.

Ehhez képest is lett a meccsből – már me­gint – nemzetközi botrány.