A szerk.

Példaképek

A szerk.

Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.

Lehet, életükben először és utoljára láttak ilyen szép meccset. De nem mondhatjuk ezt, lévén a gyerekek valójában lopott ajándékot kaptak. Nem azért ülhettek tízezres nagyságrendben a Puskás Aréna lelátóin, mert valaki felismerte, hogy milyen nagyszerű lenne, ha e jeles alkalomra kizárólag a jövő szurkolóit látnák vendégül. A gyereksereg annak köszönhette a belépőjegyét, hogy Magyarországot az UEFA – a felnőtt magyar szurkolók viselkedése, jelesül visszaesőként elkövetett rasszizmus miatt – azzal büntette, hogy ezt a meccset zárt kapuk előtt kellett lejátszania.

Egy ilyen döntés esetében az UEFA 55 tagállama közül 54 teljesíti az ezzel kapcsolatos kívánalmakat, és az élet megy tovább. Ám egy olyan országban, ahol a legfőbb futballszakértő szerint „minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”, nem ilyen egyszerű az ügy­menet. És mivel az UEFA-ban vétóval nem lehet fenyegetőzni, és fellebbezésekkel, cáfolatokkal, megsértődéssel sem lehet előrébb jutni, muszáj volt találni valami kiskaput a győzelem érdekében. Konkrétan azt, hogy a büntetés 14 éven aluliakra nem vonatkozik. Így azután 30 ezer (regisztrált) gyerek és 3 ezer (regisztráló) felnőtt kísérő vehetett részt a szombati magyar–angolon. Erre a húzásra azért került sor, hogy ismét bizonyítást nyerjen: a magyarokkal nem lehet csak úgy szórakozni. A gyerekek ehhez a mutatványhoz lettek segéderőnek meginvitálva.

Ehhez képest is lett a meccsből – már me­gint – nemzetközi botrány.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.