A szerk.

Példaképek

A szerk.

Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.

Lehet, életükben először és utoljára láttak ilyen szép meccset. De nem mondhatjuk ezt, lévén a gyerekek valójában lopott ajándékot kaptak. Nem azért ülhettek tízezres nagyságrendben a Puskás Aréna lelátóin, mert valaki felismerte, hogy milyen nagyszerű lenne, ha e jeles alkalomra kizárólag a jövő szurkolóit látnák vendégül. A gyereksereg annak köszönhette a belépőjegyét, hogy Magyarországot az UEFA – a felnőtt magyar szurkolók viselkedése, jelesül visszaesőként elkövetett rasszizmus miatt – azzal büntette, hogy ezt a meccset zárt kapuk előtt kellett lejátszania.

Egy ilyen döntés esetében az UEFA 55 tagállama közül 54 teljesíti az ezzel kapcsolatos kívánalmakat, és az élet megy tovább. Ám egy olyan országban, ahol a legfőbb futballszakértő szerint „minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”, nem ilyen egyszerű az ügy­menet. És mivel az UEFA-ban vétóval nem lehet fenyegetőzni, és fellebbezésekkel, cáfolatokkal, megsértődéssel sem lehet előrébb jutni, muszáj volt találni valami kiskaput a győzelem érdekében. Konkrétan azt, hogy a büntetés 14 éven aluliakra nem vonatkozik. Így azután 30 ezer (regisztrált) gyerek és 3 ezer (regisztráló) felnőtt kísérő vehetett részt a szombati magyar–angolon. Erre a húzásra azért került sor, hogy ismét bizonyítást nyerjen: a magyarokkal nem lehet csak úgy szórakozni. A gyerekek ehhez a mutatványhoz lettek segéderőnek meginvitálva.

Ehhez képest is lett a meccsből – már me­gint – nemzetközi botrány.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.