A szerk.

A zöld-fehér polip

A szerk.

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Amit a miniszterelnök a tanügyben akar, az a csend, a rend, a fegyelem, ám minthogy a szférában kormányzati ciklusok óta túl sok a beszólás, az önállóskodás, a sztrájkolgatás, épp ideje volt, hogy rendőr ápolja le a fékevesztett pedagógusokat (meg a gyerekeket). Annál is inkább, mert a szóban forgó közeg az ápoláshoz is ért, minden bizonnyal ezért lett az övé az egészségügy is.

Figyelmünket ezen a héten inkább az a történet köti le, amelyben a gyanú szerint ügyeskedők éltek vissza egy fideszes vezető nevével. A Telex.hu részletes tárgyalótermi tudósításából, illetve a bíróságon elhangzottakból a következő érdekes történet kerekedik ki.

Az ügyészség a Kubatov Gábor elnökölte FTC körül mozgó embereket vádolt meg, mégpedig azzal, hogy 2014–2015-ben kenőpénzért cserébe azt ígérték vállalkozóknak, hogy bejuttatják őket Kubatov elnökhöz és jobbkezéhez, Kindlovits Mátéhoz. Kubatov egyben a Fidesz alelnöke, országos pártigazgatója és parlamenti képviselője, valamint a választási kampányok egyik fő szervezője. A reménykedő üzletemberek közpénzes megbízásokat, például szeméttelep-rekultivációs projektekben való részvétel lehetőségét várták e találkozóktól. Egyikük – vélhetően némi zavart érzékelvén a gépezetben – kínjában a közmegbecsülésnek örvendő „nemzeti nagytőkés”-től, Szíjj Lászlótól kért tájékoztatást, hogy Kubatov környékén pontosan hogyan is mennek a dolgok. Az illető Szíjjtől azt a tanácsot kapta, mindenről tájékoztassa a pártigazgatót, mert szerinte itt valami nincs rendben. Kubatovék pedig, értesülvén az esetről, feljelentést tettek – ennek a következménye a múlt héten kezdődött bírósági tárgyalás is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.