A szerk.

Irány Kelet!

A szerk.

Április 3. után sokat hallottuk, hogy Orbán azért nyert, mert ő ért a nép nyelvén – és ezt a „tényt” végre tudomásul kellene vennie az ellenzéknek meg a nem kormánypárti sajtónak –, továbbá hogy túlzott egyszerűsítés mindent a propagandára fogni. Az empatikusabb, hovatovább önmarcangolásra hajlamosabb felszólalók az itt-ott elhangzó „agymosott” jelzőt pedig kifejezetten kikérték az Orbánra szavazó választópolgárok nevében.

Mindezt rég elfelejtettük volna – a választások utáni lélekállapot 1990 óta egy sor hasonló, múló epizódot szült –, ha a napokban a 444 nem közli azokat a közvélemény-kutatási adatokat, amelyeket a Medián vett föl a lap megrendelésére. A felmérés szerint a világhoz, a politikához, a nemzetközi politika vezetőihez való viszonyt az iskolázottságon túl döntő mértékben meghatározza a politikai hovatartozás. A kormánypárti választók jelentékeny része, egyes kérdésekben a túlnyomó többsége híven követi pártját és annak vezetőjét keletre. Kínában jobban bíznak, mint az Egyesült Államokban; a szomszédban dúló háborúért szerintük az Egyesült Államokat és Ukrajnát valamivel nagyobb felelősség terheli, mint az Ukrajnát megtámadó Oroszországot; a negyven évig Magyarországot megszálló oroszokat egyre jobban kedvelik; a városokat romba döntő, a helyi lakosságot tízezrével az orosz Távol-Keletre deportáló Putyint jobban csípik Bidennél vagy Macronnál; az Egyesült Államok helyett inkább az oroszokkal barátkoznának többet, és így tovább.

Az összkép ugyan kevésbé elkeserítő – a teljes magyar lakosság körében a többség továbbra is masszívan a nyugatos orientáció híve –, ám ha mindezt összevetjük a korábbi hasonló adatsorokkal, a tendencia riasztó. Az alternatív valóságot 24/7-ben sulykoló kormányzati propaganda (horribile dictu: agymosás) a Fidesz-táborban szerfölött hatékonynak látszik, de a lakosság egészét tekintve sem elhanyagolható a befolyása. Nem évtizedek szívós hazudozásának az eredménye ez, hanem alig tíz évé; ahogyan az afrikaiakkal vagy az arabokkal – általában az idegenekkel – szemben is inkább közömbös közhangulatot a felpörgetett agitprop 2015 után rövid idő alatt hisztérikussá tudta fokozni. (A számtalan őrületbe hajló eset közül talán az a 2017-es történet a leginkább abszurd, amikor az egyik faluban mindenszentek napján az okozott feljelentésbe torkolló pánikot, hogy a más településekről a helyi temetőbe érkezőket migránsoknak hitték.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.