A szerk.

Egy mondat a zsarnokságtól

A szerk.

Szabó László volt már a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, helyettes államtitkár, az MTVA alelnöke, és mivel önéletrajza szerint még igazolt labdarúgó is, bátran kijelenthetjük, hogy a kommunikációs szakember korunk hőse.

Szabó persze nem pihen a babérjain, mostanában olyan látványos programok producereként próbálja beírni nevét a magyar színház- és zenetörténetbe, mint a Puskás – A Musical, illetve a bemutatásra váró Kőszívű – A Baradlay-legenda. Szabó e nemzeti musicaleknek nevezett produkciókkal minden bizonnyal a nagy előd, Koltay Gábor babérjaira pályázik, bár az némi visszafogottságra utal, hogy a rendezői feladatokat mással végezteti el. De produkcióiban már nyoma sincs visszafogottságnak. „Sehol a világon nem láttunk még olyan színpadi előadást, ahol tizenegy színész repül egy időben perceken keresztül. (…) Minden ki van rakva a színpadra, ami ma a világban színházi produkcióban elképzelhető” – nyilatkozta év elején az Index.hu-nak a Puskás musicalről, mintha egy zenés darab sikere a repülő színészeken és az összehordott kellékeken múlna. „Úgy gondolom, hogy van érzékem ahhoz, hogy mi fog tetszeni az embereknek, mi az, ami működik, és hol sok egy kicsit a művészkedés” – jelentette ki ugyanebben az interjúban, irigylésre méltó magabiztosságról téve tanúbizonyságot.

Mindezt azért részleteztük, mert Szabó László hétfőn váratlanul kilépett az agyontámogatott honi népnevelő-szórakoztató operettek biztos fedezékéből, és kultúrpolitikai fároszként jelentkezett be. Médiapartnere ismét az Index.hu volt, amely hosszú beharangozót közölt nemzeti kultúrával kapcsolatos téziseiről, amelyeket állítólag a jövő héten közöl a Kommentár című folyóirat. Most csak annyi derült ki, hogy Szabó 13 pontba szedte gondolatait (bizonyosan van valahol egy +1 is), bár azt nem tudhattuk meg, hogy mi van rendelve egy-egy tételhez. De azt már igen, hogy Szabó szerint a kultúra nem a nemzet megmaradásának és fejlődésének záloga, sokkal inkább identitásérvényesítő eszköze, sőt fegyvere. „Ma már nem kérdés, hogy a nemzetek közti verseny valójában kulturális versenyt jelent, és e kompetíciónak legfeljebb része a gazdasági és politikai verseny” – állapítja meg. Ezzel meg is érkeztünk az első sporthasonlathoz, mely eljárás tudvalevőleg a miniszterelnök szíve csücske.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.