Egy mondat a zsarnokságtól

Szabó László volt már a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, helyettes államtitkár, az MTVA alelnöke, és mivel önéletrajza szerint még igazolt labdarúgó is, bátran kijelenthetjük, hogy a kommunikációs szakember korunk hőse.

Szabó persze nem pihen a babérjain, mostanában olyan látványos programok producereként próbálja beírni nevét a magyar színház- és zenetörténetbe, mint a Puskás – A Musical, illetve a bemutatásra váró Kőszívű – A Baradlay-legenda. Szabó e nemzeti musicaleknek nevezett produkciókkal minden bizonnyal a nagy előd, Koltay Gábor babérjaira pályázik, bár az némi visszafogottságra utal, hogy a rendezői feladatokat mással végezteti el. De produkcióiban már nyoma sincs visszafogottságnak. „Sehol a világon nem láttunk még olyan színpadi előadást, ahol tizenegy színész repül egy időben perceken keresztül. (…) Minden ki van rakva a színpadra, ami ma a világban színházi produkcióban elképzelhető” – nyilatkozta év elején az Index.hu-nak a Puskás musicalről, mintha egy zenés darab sikere a repülő színészeken és az összehordott kellékeken múlna. „Úgy gondolom, hogy van érzékem ahhoz, hogy mi fog tetszeni az embereknek, mi az, ami működik, és hol sok egy kicsit a művészkedés” – jelentette ki ugyanebben az interjúban, irigylésre méltó magabiztosságról téve tanúbizonyságot.

Mindezt azért részleteztük, mert Szabó László hétfőn váratlanul kilépett az agyontámogatott honi népnevelő-szórakoztató operettek biztos fedezékéből, és kultúrpolitikai fároszként jelentkezett be. Médiapartnere ismét az Index.hu volt, amely hosszú beharangozót közölt nemzeti kultúrával kapcsolatos téziseiről, amelyeket állítólag a jövő héten közöl a Kommentár című folyóirat. Most csak annyi derült ki, hogy Szabó 13 pontba szedte gondolatait (bizonyosan van valahol egy +1 is), bár azt nem tudhattuk meg, hogy mi van rendelve egy-egy tételhez. De azt már igen, hogy Szabó szerint a kultúra nem a nemzet megmaradásának és fejlődésének záloga, sokkal inkább identitásérvényesítő eszköze, sőt fegyvere. „Ma már nem kérdés, hogy a nemzetek közti verseny valójában kulturális versenyt jelent, és e kompetíciónak legfeljebb része a gazdasági és politikai verseny” – állapítja meg. Ezzel meg is érkeztünk az első sporthasonlathoz, mely eljárás tudvalevőleg a miniszterelnök szíve csücske.