Tartalom

MaNcs 34. évf. 23. sz. (2022-06-09)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Példaképek

Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.

A szerk.

A szerk.

Diagnózisok

A Trianon-napi megemlékezés egyik attrakciója Kövér László Hír Tv-nek adott interjúja volt. Ebben a házelnök egyebek közt kifejtette, hogy bár régóta figyeli a világpolitika eseményeit, nem emlékszik rá, hogy „egy segítségre szoruló, bajban lévő ország vezetője olyan hangot mert volna megütni bárkivel szemben, mint amilyen hangot Zelenszkij elnök úr nemcsak Magyarországgal szemben, hanem akár a német kancellárral szemben is megüt”, utóbbi esetben a nagykövetén keresztül.

Publicisztika

Tálas Péter

Publicisztika

Teher alatt

Ukrajna jövőjéről

Arról, hogy a háború milyen pontos következményekkel jár Ukrajna határaira és állami létére nézve, kevés biztosat tudunk állítani az orosz agresszió negyedik hónapjában. Ezt akár pozitív fejleménynek is tekinthetjük, hiszen azt jelenti, hogy az orosz hadsereg eddig nem volt képes megtörni az ellenállást, elfoglalni és csatlós állammá tenni Ukrajnát, s a beloruszhoz hasonlóan az orosz birodalmi politika foglyává tenni az ukrán nemzetet. 

Egotrip

egotrip

Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Érzelemgépek

Minden hangszer tökéletlen. A mesteri előadóművészt éppen az teszi, hogy instrumentuma hiányosságai ellenére képes uralni a zenei folyamatokat. Minden hangszernek megvan a maga alapvető megszólaltatási módja, karaktere, miközben fontos elvárás az, hogy a muzsikus saját hangszerének jellegétől függetlenül a zenei kifejezés teljes skáláját tudja produkálni.

Külpol

Interjú

Külpol

„A biztonság mindig pénzbe kerül”

Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete

Putyint csak akkor lehet megállítani, ha a világ összefog és segít Ukrajnának. A nagykövetet többek között arról kérdeztük, van-e kapcsolat az Ukrajnából elhurcolt emberekkel, hogyan képzelik az ország újjáépítését, és mit gondol arról, hogy Magyarország felmentést kapott az olajembargó alól.

Belpol

Az üzemanyag-árplafon hatásai

Belpol

Félig teli tankkal

Az Orbán-kormány antiinflációs csodafegyvereként bevezetett üzemanyagárstop a piaci szereplők egyikét sem hagyta érintetlenül. A kiskereskedőknek nyilvánvaló veszteséget okoz, a nagykereskedők megosztottak, de hosszabb távon még a fogyasztók számára sem egyértelműen áldásos az ársapka.

Nem létező élelmiszert is véd hatósági árral a kormány

Belpol

Vég nélkül

A kristálycukorral és a sertéscombbal együtt alapvető élelmiszerként szerepel a július 1-jéig érvényes árstoprendelet plakátjain a csirkeszárnyvég. Pedig élelmiszerüzletekben nem lehet hozzájutni, nyers húsra szakosodott állateledelboltokban sem mindig.

Mit hagy hátra Kásler Miklós?

Belpol

A csontember

A tudomány embereként érkezett a politikába négy éve, de délibábok kergetése jellemezte miniszterségét. A világjárvány idején szervezték ki az egészségügyet a kezéből, az oktatás is jelentős részben másokhoz került. Megmaradt neki szívügye, az őstörténet, ám e területen sem váltotta meg a világot.

Könyv

Könyvmelléklet – Interjú

Könyv

„Ólomcipőben mennék”

Tóth Krisztina író, költő

Új regénye, A majom szeme hideg disztópia, amelyben egy beteg társadalom beteg folyamataira is rápillanthatunk. A könyv kapcsán a hatalom természetéről, írói szándékokról, a közönségnek tett engedmények kérdéséről és a közös sérüléseinkről beszélgettünk.

Könyvmelléklet

Könyv

„Utálom a fényképeimet”

Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”

„Minek fénykép egyáltalán? Szappanreklám. Világéletemben rossz fényképeket csináltak rólam” – olvassuk a képeskönyv vége felé. Ahogy Nemes Nagy a róla készült fotókról vélekedett, és ahogy egy könyv ábrázolja őt, abban az életmű és életút jelentős paradoxonai is benne vannak. Keserűség és nagyság, önmérséklet és vágyakozás, siker és kudarc szétszálazhatatlanul forr egybe itt. És mindennek mégis elvitathatatlanul a sajátja valamiféle szépség, letisztultság, igéző bensőségesség – a magamutogatás legkisebb jele nélkül.

Könyvmelléklet

Könyv

Hogy értsük egymást

Deczki Sarolta: A jereváni rádió

A kötet a szerző utóbbi években született kritikáiból és tanulmányaiból ad koherens válogatást. Az írásokból az ismert kritikus és irodalomtörténész markáns portréja bontakozik ki, határozott kontúrokkal rajzolva körül nem csak érdeklődése tárgyát és irányát, és azt is, hogy mi a tétje számára az irodalommal való foglalkozásnak.

Könyvmelléklet

Könyv

Az idő gyűrődései

Gera György: Terelőút

Sosem hallottam ezelőtt Gera György (1922–1977) nevét, de most örökre meg fogom jegyezni. Terelőút című kisregénye először 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, Zsámboki Mária lektori javaslatára, aztán feledésbe merült, pedig egy remekbe szabott, az átlagból az újdonság erejével is kiemelkedő mű, amelyet most Kőbányai János fedezett fel újra.

Könyvmelléklet

Könyv

Viszketett a füle

Gerevich András: Légzésgyakorlatok

Pandémia, kudarcok, fegyveres katonák, vízbe fúlt menekültek, bálnavérben „tapicskolás”. Újraindított krematóriumok és a parttalan sóvárgás. Az élet értelmetlensége. Ahogy a kötet záróversében (Sikertelenül Bacon nyomában) áll: „[…] Ennyire telt. / Ezt hagyod örökül. Végül mindenből ez lesz, / mocsár: színekből, szavakból, érzésekből.” És nem könnyű az út idáig.

Könyvmelléklet

Könyv

Velük a vízözön

Martyn Rady: A Habsburgok. A világ urai

A magyar történelem ezer szálon fonódott össze a Habsburgok történetével: ez két korai 15. századi Habsburg-uralkodónkat is beleszámítva közel fél évezredes, korántsem konfliktusmentes együtt­élést jelent. A jeles brit történész publikációs listájában bőségesen találunk a magyar történelemmel (főleg a magyar középkori társadalomtörténettel) foglalkozó munkákat, így ha azt várjuk, hogy idővel a magyar szereplők hangsúlyosabbak lesznek a Rady felvázolta történetben, akkor nem is csalódunk.

Könyvmelléklet

Könyv

Politikai nyelvlecke

Huhák Heléna: Agitátorok. Kommunista mozgósítás a pártállam kiépítésének mindennapjaiban (1948–1953)

„A meglátogatott személyeknél általában jó hangulat tapasztalható, 2–3 kivétellel, akik iszákosak, és még az is kevés volna nekik, ha mindennap olyan részeg lehetne, hogy négykézláb mászkálna, ezek természetesen vagy közömbös vagy ellenséges magatartást tanúsítanak minden józan elgondolással szemben.”

Könyvmelléklet

Könyv

Maradjunk meg normálisnak

Bret Easton Ellis: Fehér

Kilenc évvel legutóbbi regénye, a Királyi hálószobák után a szerző egy nyolc esszét tartalmazó kötettel jelentkezett.

Könyvmelléklet

Könyv

Megszólító mód

Egressy Zoltán: A virágot jelentő deszkák

A könyv elsősorban a tíz év feletti kiskamaszoknak szól, ezért sem a cselekmény, sem maga a szöveg nem túl bonyolult. Mégis, a jól felépített és éppen megfelelő mértékben kidolgozott történet olyan nyelvi megoldásokkal párosul, amelyekben a tizenegy-két éves olvasók először fedezhetik fel, hogy az olvasás nem csupán a kezdet és a végkifejlet között lejátszódó események követését jelenti, hanem egyfajta nyelvi élményt is.

Könyvmelléklet – Visszhang

Könyv

Anita Loughrey – Lucy Barnard: Erdei mesék minden évszakra

Pedagógiai alapvetés, hogy az olvasás tanítását más tantárgyi és nevelési információkkal érdemes összekötni, hiszen egy ilyen 2 in 1 megoldással nemcsak időt lehet megtakarítani, de a gyerek is játéknak vélheti azt, amit máskor rosszízű tanulásnak tart.

Könyvmelléklet – Visszhang

Könyv

Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs

Zeréndvár lakói nyugodtan élik a szürke hétköznapokat: a felnőttek dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak, soha nem történik semmi érdekes.

Könyvmelléklet – Visszhang

Könyv

Utazás álomországba

Az alcím ötperces esti meséket ígér, amelyek épp azt az időt töltik ki, amíg a gyerekek elalszanak (ahogy azt például egy Móricka nevű kedves szülő elképzeli).

Film

Interjú

Film

„Majd elmegyek dolgozni”

Nagy Zsolt színész

Tizenegy évvel A vizsga után bújik ismét Jung András állambiztonsági ügynök szerepébe A játszma című folytatásban. Úgy gondolja, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt élni, de játszani sem lett könnyebb itthon. Továbbra is azt mondja, jobb lenne, ha befogná a pofáját – ennek ellenére beszélt az ellenzéki összefogásról, a vidékről és a Freeszféről is.

Interjú

Film

„Láttuk a büszkeséget”

Colin Trevorrow filmrendező  

Tinédzserként látta az első Jurassic Parkot, 2015-ben, 38 évesen pedig már rendezte az aktuális részt, s utána folyamatosan részt vett a Jurassic Worldhöz köthető projektekben, hol producerként, hol rendezőként. A magyarországi mozikba megjelenésünk napján kerülő Jurassic World: Világuralom ismét az ő rendezése. A forgatás hátteréről beszélgettünk vele.

Hogyan készült A besúgó?

Film

Átrendezett történelem

Sokan imádják, sokakat idegesít, rég nem látott vitákat kelt – megpróbáltunk utánajárni annak, hogyan készült az HBO sorozata, és mitől lett ennyire megosztó.

tévésmaci

Film

Medvetanya

Amikor Sztupa és Troché a kikötőben keresték Ómafát, csak Sztupának volt módszere, Troché az intuícióira hagyatkozott. Sztupa módszere elsőre roppant egyszerűnek tűnt, tűvé kell tenni mindent, méghozzá sietősen. Bár a sietés mint metodikai elem azért ébresztett némi kételyt.

Kritika

Film

Kritika

A művészet nagy dolog

Samuel Benchetrit: Szerelmes nehézfiúk

A gengszter is csak egy érző ember, vágyik a szépre, a jóra, a romantikára, a művészetre. Főleg a művészetre. Lám, verselésre adja kopasz fejét a kikötő rettegett ura, midőn magányos szíve szerelemre gyúl, s alexandrinusban szerzett költeményeivel hódítaná meg a szupermarket ifjú pénztárosnőjét. S hát mi is a poézis?

Színház

Kritika

Szívre, májra, tüdőre, vesére

Rainer-Micsinyei Nóra: Innen szép nyerni

Főleg szívre, meg persze szájra megy. A színésznő stand-up komikaként is egyből megszeretteti magát. S azért kicsit májra is megy: Nóra azzal indít, hogy a Kaposvári Egyetem színművészeti szakán töltött diákévei alatt időnként megfordult az egyik hírhedt, bár elmondásában inkább vadnyugati bájjal bíró restiben, ahol már az elején véletlenül összecimbizett egy helyi nagy arccal, akitől az Aranyszív becenevet kapta.

Lemez

Kritika

Csótányok a színpadon

Rolling Stones: Live at El Mocambo

A Rolling Stonest a hetvenes évek közepe óta nevezik a „világ legjobb rock and roll zenekarának”, de alig emlékszik valaki arra, hogy azokat az éveket az akkori rajongók inkább gyászkorszaknak nevezték.

Koncert

Kritika

Korai örömök

Nick Mason’s Saucerful of Secrets

Négy évvel ezelőtt sokan megmosolyogták a hírt, hogy Nick Mason világ körüli turnéra indul egy saját Pink Floyd-programmal. Tették ezt egyebek közt azért, mert a Pink Floyd dobosa már 1987-ben is kisegítő kollégára kényszerült (Gary Wallis játszotta az ún. drum-filleket), mivel az azt megelőző hat évben nem ült a hangszere mögé, és nem igazán bízott önmagában.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

„Nem akar nekünk semmit elmondani”

Gothár Péter: Gombok a kabáthoz

Amikor 1971 nyarán a romhányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet új tejfeldolgozó üzemében csatasorba állították a Minipack-601 típusú csomagológépet, és ezzel a zacskós tej megkezdte hazai menetelését, a hírekben külön kiemelték, hogy a Minipack az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelővállalat (Élgép) terméke, amelynek egyik üzeme Albertfalván, a Csurgói út 15. szám alatt működik.

Visszhang

Visszhang: könyv

Visszhang

Kustos Júlia: Hullámtörő

Már megjelent ez a kötet, benne a Közelkép: az úszó, ha elfárad című verssel („…hogy elfelejtse a bután / tanult Odüsszeuszt és felesleges vágyait”), amikor Csák János innovációs és kulturális miniszter a kulturális bizottság ülésén hibásan idézte fel Odüsszeusz történetét. Ilyen is a költészet, látomásos.

Visszhang: film

Visszhang

Szabadság, egyenlőség, ínyencség

A herceg a király kegyeibe akar férkőzni, lucullusi lakomáján az udvarba bejáratos főrangokat vendégel, ám messze földön híres, s ezúttal is pazar étkekkel remeklő szakácsa szörnyű hibát vét: új fogást merészel az asztalra tenni.

Visszhang: film

Visszhang

Top Gun: Maverick

Amikor 1986-ban bemutatták az amerikai propagandának sem utolsó Top Gunt, a fáma szerint hirtelen megugrott a haditengerészethez jelentkező fiatalok száma. A hamar világsztárrá avanzsáló Tom Cruise ugyanebben az évben csatlakozott a Szcientológiai Egyházhoz, nemsokára pedig már toborzott is oda embereket.

Visszhang: lemez

Visszhang

Shabaka: Afrikan Culture

Néhány éve, amikor a Fekete Párduc című szuperhős filmben a királyfinak az őt megillető trónt kellett elfoglalni, Wakanda földje úgy tárult az amerikai (és más országbeli) fekete kisebbség elé, mint Mózes népe elé a bibliai Kánaán.

Visszhang: lemez

Visszhang

Harry Styles: Harry’s House

A One Directiont a brit X-Faktor műsorában rakták össze 2010-ben, de a kísérlet jól sikerült, és a következő években nagy szerepük volt a fiúbandák reneszánszában.

Visszhang: lemez

Visszhang

Bettika Quintet: Víz

A pár éve működő formáció, a 2021-es Müpa Jazz Showcase szakmai fődíjának nyertese népzenei motívumokat, irodalmi nyersanyagot is asszimiláló, improvizatív zenét játszik. Jazz, autentikus muzsika és csipetnyi rock találkozik, ráadásul az arányok, a megvalósítás formái, az egyes hangszerek és persze Bakos Bettika sokszor hangszerként kezelt vokáljának szerepe is kompozícióról kompozícióra változik.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2022/23.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Zene
Tudomány

Nekrológ

Tudomány

Maga volt a gyógyszer

Falus Ferenc (1950–2022)

A sors kegyetlensége, hogy a mindenkiben a jót feltételező orvosvezető, az őszinte és végtelenül tisztességes Feri nincs többé. Hamar, fájdalmas gyorsasággal hagyta el tanácsaira szoruló embertársait, a gyógyításra szoruló magyar egészségügyet.

Lélek

Depp kontra Heard

Lélek

A bűnösök mi vagyunk

Véget ért Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard rágalmazási pere, amelyhez hasonló bulvárszenzációt talán csak O.J. Simpson tárgyalása hozott. Depp egy hasonló ügyet két éve már elvesztett az Egyesült Királyságban, most azonban ő győzött: végül 10,35 millió dollárt ítéltek meg számára. De nyert-e itt bárki is?

Gasztro

kertész lesek

Gasztro

Retró Lángos

Vannak bizonyos ételek, amelyeket kizárólag bódéban illik árulni. A sült kolbászok és halak mellett elsősorban a lángos ilyen, a palacsinta határeset.