A szerk.

Orbán Viktor két beiktatása

A szerk.

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.

Aztán felkerekedtek a tisztelt egybegyűltek is, s együtt vonultak a lezárt belvároson át a Kossuth térre, ahol még nagyobb ceremónia kezdődött, mondhatni világi körülmények és külsőségek között, de azért az Isten nevének sűrű emlegetésével. Voltak zongoristák, híres énekesnő Chanelben, egy egész lánykar, s persze a huszárok – nekik sűrű napjaik voltak, előző héten a Giro d’Italia, most ez, nyilván alig győzték. De sűrű napjai voltak a miniszterelnöknek is, ahogy a szédült gruppie-ként áhítatos, illetve elégedett arculattal a nyomába szegődött kegyenc csoportnak is, beiktatásról jártak beiktatásra. Szombaton Novák, hétfőn Orbán… mondhatjuk, s ugyan folytathatjuk is a novákozást itt, de aligha kell rendkívüli politikai éleslátás ahhoz, hogy belássuk: Orbán Viktor két beiktatásáról volt valójában szó. Ahogy erről volt szó Áder János beiktatásán, pláne Schmitt Pálén, ahogy súrlódásmentesen ideilleszthető Mádl Ferenc neve is.

Magyarországnak Göncz Árpád óta nem volt önálló cselekedetekre képes államfője, Sólyom Lászlón kívül olyan sem, aki ezt valamennyire is ambicionálta volna, s hát Sólyom ebbéli köreiből is csak annyi maradt, ahogy egy határőr altiszt visszafordítja szépen a szlovák határról, illetve az a sértettség, mellyel azt fogadta, ahogy a végre választást nyerő Orbán Viktor felüget hozzá a Várba, s közli, hogy nem lesz ám újrázás. Schmitt Pál „álamfői” produkciója sem a hivatal méltóságára volt bizonyíték, Áder János legnagyobb alakítása pedig az volt, hogy „ekkora halat fogtam, szeretnék ENSZ-főtitkár lenni”. Mádl Ferencre már azok sem emlékeznek, akik odaállították. Mindez még egy alig több mint harmincesztendős demokrácia történetében is szégyenletesen kevés, már ha elfogadjuk, hogy az elmúlt évtizedben itt demokrácia lett volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.