Trabant: Ragaszthatatlan szív
Nem kell mindent érteni ahhoz, hogy az ember szerethessen, élvezhessen egy alkotást. Itt van például ez az alig egyperces dal. Egyik sorát nagyon sokáig nem értettem. Egy számomra ismeretlen kifejezés hallatán azzal próbáltam áltatni magam, hogy hátha csak Méhes Marietta nem artikulál tisztán, ezért fog ki rajtam. Mi az hogy „az álom mája fátyol”? Fogalmam sem volt. Senkitől se kérdeztem, azt se tudtam, hol nézhetnék utána.
Az i. e. (internet előtti) 1980-as évekről beszélek.
Nyilván nem a májra gondol, mondtam magamnak. Talán a majákra? Végül is, miért ne? Az álom maja fátyol – lehetséges kép, gondoltam, érezve persze, hogy ez nem a Trabanté, hanem az enyém.
Nem tudtam a megfejtést, de a hangulat e nélkül is tökéletesen átjött. A nyomott reggel hangulata, amikor egyetlen porcikád sem kívánja elkezdeni a napot. Akár azért, mert menthetetlenül tönkrement valami (azaz a szív „ragaszthatatlan”), akár különösebb ok nélkül, csak úgy. De nincs mese, fel kell kelni, ilyen az élet. Ez a lány viszont a világ legtermészetesebb módján kijelenti, hogy ő bizony nem kel fel. Az álmot választja. Irigykedve imádtam hallgatni.
A Trabant álomi szép dalokkal ajándékozott meg. Nem sorolom, de egyet még idecitálok, a Mániákus depressziót, abban is van álomjelenet (amúgy a fotók 0.35-nél, 0.39 és 1.08 között és 2.18-nál a sajátjaim, innen valók).
A Ragaszthatatlan szív felvétele a Xantus János rendezte Eszkimó asszony fázik című filmből való, a szerzők Víg Mihály és Vető János. Az Amerikában élő Méhes Marietta 2011-es hazalátogatásakor, a Balaton kíséretével előadta a Gödör Klubban, íme.
Ja, és végre utánanézem: a mája-fátyol Buddha anyjára, Mayára (Májára) utal, s a buddhista felfogásra, hogy amit a világból érzékelünk, az káprázat, a valóságot elrejtő fátyol, látszat, a képzelet műve, illúzió.
Ha úgy tetszik: álomkép.
Beatles: I’m Only Sleeping
Ahogyan Méhes Mariettának, úgy John Lennonnak sem akaródzott fölkelni – csak ő korábban kezdte a kreatív lustálkodást. Az I’m Only Sleeping az 1966-os Revolver album egyik remeke, igazi stúdióvarázslat. Alapvetően Lennon dala, de nagyon benne van McCartney a vokállal és párnapuha basszusával (akinek szintén megvan a maga álomdala: Golden Slumbers), nem beszélve Harrisonról, aki visszafelé rögzített gitárhangjaival valósággal behúz az álmok birodalmába, ahonnan Lennon ki sem akar mozdulni. Csak aludna, hagyják őt békén, minek az a sok rohanás, mindenki megbolondult, úgy látszik.
Lennon állítólag valóban képes volt egész napokat ágyban tölteni. Az I’m Only Sleeping személyes motivációját egyes elemzések drogfüggőségének kezdeteivel, illetve az Oblomov – Goncsarov regényének életvitelszerűen heverésző és ábrándozó hősének – hatásával is összefüggésbe hozták. Akárhogy is, az I’m Only Sleeping az álom és ébrenlét határán lebegés, a semmittevés és szemlélődés örök himnusza.
The Mamas & The Papas: Dream A Little Dream Of Me
Csillagok ragyognak fölötted, éji szellő susogja, „szeretlek”, madarak énekelnek a platánfán, egy csók, egy ölelés, meg a gondtalan, édes álom, míg a napsugár rád nem talál – mi tagadás, nyersfordítva elég csöpögős dalszöveg, mégsem támad giccsveszély érzetünk: annyira jó hallgatni Mama Cass Elliot énekét.
A Dream A Little Dream Of Me a kaliforniai vokálzenekar negyedik albumán (The Papas And The Mamas, 1968) és kislemezen jelent meg. Ismertebb slágereiktől (mint a szintén „álmos” California Dreamin’ vagy a Monday Monday ) eltérően nem saját szerzemény: zenéjét Fabian Andre és Wilbur Schwandt írta, szövegét Gus Kahn. Elsőként Ozzie Nelson énekelte lemezre saját zenekara kíséretében, 1931-ben. Utána – majd a Mamas & Papas után szintúgy – sokan előadták, köztük Cserháti Zsuzsa is, Álmodban csak engem láss címmel. De akárhány változat született és születik, azt hiszem, mindörökre Mama Cass marad a mérce.
Max Romeo: Wet Dream
Ahhoz képest, hogy 1968-at a szabad szerelem, a szexuális forradalom évének is nevezhetjük, a Dream A Little Dream Of Me gyermekien ártatlan tónusban szólt a szerelmes álomról. Ezzel egy időben egészen más hangot ütött meg Max Romeo. A jamaicai énekes első szólólemezének már a címe egyértelműen jelezte: olyan álomról lesz itt nagyban szó, amelyből felébredve a fiúk átnedvesedve szokták találni pizsamanadrágjukat.
Max Romeo nem kerülgeti a kását. Minden éjszakája nedves álomba torkollik, kéri hát a lányt, feküdjön le, és engedje, hogy betolja neki. Saját szerszámát nem nevezi nevén (csak így: „let me push it up”), a lány megfelelő testrészét viszont igen („give the fanny to me” – ahol a fanny egyaránt jelenthet puncit és popsit).
A szám szövegét Derrick Morgan ritmusalapjára írta Max Romeo. Ezzel futott be, első albuma címadó dalának is a Wet Dreamet választotta. A jamaicai siker után Anglia következett: jó fél évet töltött itt a slágerlistán, habár a BBC zenés rádióműsoraiban nem forgathatták le a számot nyílt szexuális tartalma miatt.
(A Wet Dream a szexről szóló dalok közé is befért volna; aki elmulasztotta vagy netán újra élvezné azokat, bökjön ide .)
Van Morrison: Tura Lural Lural (That’s An Irish Lullaby)
Vissza a gyermeki álom tisztaságába, a bölcső biztonságába, a szülői ház békéjébe. Az édesanya közelébe, aki altatót énekelve ringatja álomba kicsinyét. Mindez végképp elmúlt, az anya már csak a felnőtt gyermek álmaiban tér vissza.
A dal eredetijét Too-Ra-Loo-Ra-Loo-Ral (That’s an Irish Lullaby) címmel 1913-ban az amerikai James Royce Shannon írta a Shameen Du című musical számára, lemezre Chauncey Ott énekelte először. 30 évvel később, 1944-ben Bing Crosby érzelgős slágert csinált belőle. Ezután újabb 30 évnek kellett eltelnie, hogy lekopjon róla a máz: a Band búcsúkoncertjén a zenekar billentyűse, Richard Manuel és Van Morrison adta elő, ez látható fent, s ez kapott helyet az eseményt megörökítő albumon és filmben (The Last Waltz, 1976). Ekkor már csak pár évre volt szükség a következő felvonásig, amikor a Dexys Midnight Runners helyezett el egy idézetet az ír altatóból Come On Eileen című 1982-es dalában (amely sokáig versenyben volt a női neveket emlegető dalok közé kerülésért, de végül kimaradt, képzeljük oda utólag).
Joni Mitchell: Dreamland
Van Morrison mellett Joni Mitchell is emlékezetes élményt nyújtott a Band búcsúkoncertjén (Coyote című dalát lásd Négylábú barátaink között), legyenek hát egymás közelében az álmok világában is.
A folk és country felől induló Joni Mitchell a 70-es évek közepére jazzes korszakába ért. Elkódorgott a járt utakról, dallamait bátran ráültette a Burundi Drummers törzsi ritmusaira (The Jungle Line), Jaco Pastorius személyében pedig maga mellé állította a jazz-rock színtér leginnovatívabb basszusgitárosát. Az 1977-es albumán (Don Juan’s Reckless Daughter) szereplő Dreamland forró ritmuskavalkád: egy napfényes vakáció felvillanó képei a kanadai hóláncok fogságából kiszabadulva, mintha egy élénk színű rumos koktélban rázna össze valóságot és szürreáliát, szamárkordéról árusított kókuszszeletekkel, karneváli dalt éneklő szakáccsal, szerencsejáték és szerelem kísértésével, a tengerpartra koncessziós igényt bejelentő Kolumbusszal, és a Marlboro Man karjába karolva hazafelé, a tél felé repülő hölggyel, trópusi homokkal a cipőjében.
Blondie: Dreaming
Mihez lenne kedved, kérdi a fiú, moziba menjünk vagy táncolni? Egy csésze teát kérek, feleli a lány, és mesélek az álmaimról. Az álmodozás ingyen van.
Ezzel az éttermi jelenettel indítja álmodozásról szóló dalát Debbie Harry, egyes szám első személyben. Ő a lány az étteremben, ő mesél az álmairól, hogy nem akar mások jóindulatára hagyatkozva élni, ábrándozik valamiről, amit a magáénak tudhat, vár valakit, akivel soha nem találkozott, de akit soha el nem fog felejteni… Valóságosak az élet örömei vagy csak a képzeletben léteznek? Akárhogy is, álmodozni jó, az álmodozás nem kerül semmibe.
A Blondie negyedik albumát (Eat To The Beat) nyitó Dreaminget kislemezen egy altatóval párosították: Sound-A-Sleep. Ez 1979 szeptemberében történt. Azóta sem hiányozhat a zenekar egyetlen gyűjteményes korongjáról sem.
DAF: Kebabträume
Magyarország mostanában ismerkedik a bevándorlást övező politikai paranoiával, noha a háborús övezetekből menekülők, akik átkelnek a drótakadállyal védeni szándékozott déli határon, éppen hogy nem nálunk akarnak letelepedni. (A migrációról szóló dalokat lásd itt.) Többségük úti célja Németország, amelynek – legalábbis a nyugati felének és Berlinnek – már több nemzedéknyi tapasztalata van a vendégmunkások, bevándorlók, menedékkérők fogadásáról és a velük együtt élésről.
Ami természetesen soha nem volt problémamentes. A törökökkel és egyúttal az NDK-val kapcsolatos görcsökre, az idegen emberek mind jobban érzékelhető jelenlétére és az idegen hatalmak ügynökeinek beszivárgásától való félelemre reflektált a DAF. Gúnyosan, jelszótömörséggel, táncolhatóan. „Kebabálmok a fallal övezett városban / Török kultúra a szögesdrót mögött / Új-Izmír az NDK-ban / Atatürk az új úr / Miliyet a Szovjetunió számára / Minden imbiszbódéban egy spion / Török ügynök a Központi Bizottságban / Németország, Németország, mindennek vége!” Ennyi, plusz a lezárásként ismételgetett fenyegetés: „Mi vagyunk a holnap törökjei!”
A gyorsétkezés európai kultúráját Nyugat-Berlinből kiindulva megújító törökök boldogulásról szőtt álmait szimbolizáló – s alighanem még idegengyűlölők által is kedvelt – kaját, a kebabot hidegháborús pszichózisba csomagoló Kebabträumét az angol Mute Records gondozásában 1980-ban jelentette meg kislemezen a DAF, majd az ötödik albumukon (Für immer, 1982) is kihozták keményebb technóváltozatban. A korszak egyik alapszámát játszotta a DAF-hoz hasonlóan düsseldorfi Mittagspause és Fehlfarben is, Militürk címen.
Crass: Nagasaki Nightmare
Az édes álmok szépsége nem lehet teljes a rémálmok rettenete nélkül. Az emberiség történelme során mindig gondot fordított arra, hogy meg is valósítsa rémálmait, s erre különösen alkalmasnak bizonyult az atombomba. A technikai civilizáció eme vívmányának első éles bevetésére Hirosimában került sor, három nappal később pedig, 1945. augusztus 9-én Nagaszakira is ledobtak egyet az amerikaiak. 70 ezren pusztultak el akkor. Hirosima-számokat a bombablogban találsz, Nagaszaki lidércnyomását pedig a Crass idézte fel.
„Megtanultuk a leckét? Félreálltok, és hagyjátok ismét megtörténni?” – tették fel a mindannyiunk felelősségét firtató kérdéseket 1980-ban, az európai rakétaválság idején megjelent kislemezükön. A hozzá tartozó videót Alan Louttit rakta össze.
Gang Of Four: We Live As We Dream, Alone
Halálodra magadra maradsz, figyelmeztetett Hans Fallada regénycíme, aminél csak az lehangolóbb, ha az életünk telik magányban. A Gang Of Four pontosan így láttatta („Úgy élünk, ahogyan álmodunk, egyedül”), s pár sorba sűrítette a magány oldására tett kísérleteinket („Hogy a burkot feltörjük, mások közé vegyülünk / Van, aki a fasizmussal flörtöl / Van, aki szeretője karjaiban fekszik”).
Tipikus Gang Of Four, közpolitika és magánélet ütköztetése, fejbe kólintó helyzetkép, gyomorba vágó dinamika, aminek egyik felelőse Sara Lee, a Dave Allen helyére lépett basszusgitáros. A We Live As We Dream, Alone a zenekar harmadik albumán (Songs Of The Free, 1982) jelent meg. Ezzel turnéztak, amikor 1983 nyarán volt szerencsém színpadon látni őket Kölnben – erre emlékezve választottam az élő felvételt, habár a stúdióverzió még ütősebb. Helye lett volna a magánydalok között is, de valahogy inkább ide kívánkozott, az álmok közé.
Tom Waits: Innocent When You Dream
Ha párunk mellett alszunk is, az álmodás folyamatában magunkra maradunk, szögezte le a Gang Of Four. Tom Waits egy másik aspektust hoz be. Bármit teszünk is álmunkban, bármit követünk is el, valójában ártatlanok vagyunk. Hiszen csak álmodjuk. Szemben az ébrenléttel, amikor valóban megtesszük, elkövetjük – más kérdés, hogy akkor ártatlanok vagy vétkesek vagyunk-e.
Ez persze dalban sokkal jobban hangzik, mint prózában. Tom Waits hangja a színpadon még rekedtebb, mint lemezen, még több szenvedéssel kínál meg. Mint aki be nem tartott ígéretei miatt vezekelve vagy mások megszegett ígéretei miatt gyötrődve küzd a lelkifurdalás, a harag, a megbocsátás érzéseivel. (De mielőtt belefogna, az elidegenítés eszközéhez folyamodva közli: minden dal hazugság, hallgassátok ennek tudatában.) Az Innocent When You Dream két változatban is helyet kapott Frank’s Wild Years című 1978-as albumán, íme az egyik és a másik.
Faithless: Insomnia
Lehet szavazni, mi szörnyűbb: egy rémálom vagy az álmatlanság. A Faithless ez utóbbiból kalapálta ki a 90-es évek stílusteremtő dance slágerét. Maxi Jazz az álmatlanság kínzó érzéséről beszél: hetek óta nem aludt, akkor is altatókkal. Aludni kívánna, vad szeretkezésről álmodni, de nem megy, és nincs menekvés, képtelen legyőzni az álmatlanságot.
Az Insomnia először 1995-ben, majd egy évvel később is megjelent kislemezen és a Faithless első albumán (Reverence, 1996). A fenti kliphez képest az albumon közel kilenc percben teljesedik ki, igazi partiverzióban. Maxi Jazz csak 5.25-kor szólal meg, hogy – a kislemeztől jelentősen eltérő szöveget mondván – valljon marihuánafogyasztási szokásairól, majd elindul a hűtőszekrény felé, ahol csak egy összeszáradt krumplit talál…
Mos Def: A Soldier’s Dream
Az álmatlanság a stressz vagy serkentőszerek hatására is uralmába kerítheti az embert. Mos Def témája egy másik betegség: „Van ez a poszttraumás stressz-szindróma. Ami a katonákat kapja el. Azt hiszem, sok embert elkap. Amikor tartósan egy élmény hatása alá kerülsz. Azt hiszem, minden így működik. Bizonyos dolgok erősebb hatásúak másoknál. Olykor álmodban ér, vagy pihenéskor, vagy ha egyszerűen azt szeretnéd, hogy békén hagyjanak. Sok katonánál van ez. Meg sok hétköznapi embernél. A hétköznapi emberek legtöbbször katonák, egyszerűen így működik.”
E prózai bevezető után Mos Def immár a rap és a spoken word határán, egyes szám első személyben belekezd a katona álmába. Aki azt álmodja, hogy nem tud a kedvese szemébe nézni. Szégyenét – amelynek okáról nem beszél – börtönnek érzi, önnön diszkrécióját erődítménynek, ahová a túl közel merészkedő pillantások elől rejtőzne. Úgy érzi, puha vászoninge, amelynek mintájában a tüzetes szemlélő munkások verejtékét és imádkozók könnyeit, lakótelepi házak és börtöncellák sorait, magasvasúti sínek kilométereit és sírkövek hektárjait fedezheti fel, direkt azért készült a legkorszerűbb polimerből, hogy valamiféle méltóságot és tartást adjon sebekkel teli, összetört testének. „Én vagyok az új emlékmű. A sérülések múzeuma.”
Mos Def katonája – aki természetesen egy traumatikus élmény következtében pszichés problémákkal küzdő civil is lehet – álmában nem tud a kedvesére nézni, de megengedi neki, hogy az ránézzen. Ami talán a gyógyulás kezdete. Az A Soldier’s Dream 2002-ben, egy négylemezes válogatáson jelent meg (We Are Hip-Hop, Me, You, Everybody), ez zárta az első lemezt, pontosabban foglalta keretbe, hiszen a nyitószám is Mos Def műve volt.
Adele: Daydreamer
Adele az álmodozóról énekel. Az álmodozó lehet ő maga is, amint elképzeli a tökéletes fiút („képtelen vagyok leírni, milyen ő, csak azt tudom elmondani, amit remélek”). De lehet az ábrándos, figyelmes, kedves és csinos fiú is („elolvadsz a pillantásától, óvón rád teríti a kabátját, plusz melletted van, amikor nem is kellene, de mégis marad, vár rád, és kitart melletted”).
A dal keletkezéstörténetéhez hozzátartozik Adele nyilatkozata is, miszerint egy nagy szerelméről írta, akiről kiderült, hogy biszex, és egy fiúval csalja meg. Az énekesnő első albuma (19, 2008) a Daydreamerrel indult, a fenti koncertfelvétel 2011-ben készült, Párizsban.
Szabó Balázs Bandája & Julie Rens: Hétköznapi
Mintha csak Adele ábrándos fiújának a szerepére készülne, Szabó Balázs álmokkal tölti meg dalait. Ott volt az Álom (a 2009-es ül.dög.élek albumon), aztán a Minden álmomban (Másik János, Cseh Tamás és Bereményi Géza dalának feldolgozása), majd az Álmok dala (az Egy Kiss Erzsi Zene 2014-es Szabad a szív albumán), és persze a 2014-es Élet elvitelre album két nyitószáma. A Hétköznapi, a fenti klippel, a szél röpítette álom képével és Julie Rens bájos francia énekével (aki szeptember 12-én, az Akváriumban lép fel). Utána pedig az Apám a vadludakkal, amelynek helye lehetett volna a családról és az állatokról szóló dalok között is, de a záró versszak miatt inkább ideálmodtam: „Várjatok ti éberek mindjárt kelek én is, / addig maradok álmomban, cirkuszban zenélni, / ahol a fűrészporos égen apám a ludakat nézi, / a szárnyas had elejére most már magát idézi, / s azt mondja: aludj nyugodtan, erre senki se jár.”
Legutóbb: Könnycseppből a tenger – 39. Sírás, nevetés
Legközelebb: Autó
