Ne vonjunk le most az eredményből messzemenő következtetéseket (arra ott van a következő vezércikkünk), elvégre egy időközi voksolás szinte tét nélküli, nem függ tőle a kormányalakítás, és a népek pillanatnyi hangulatán, vagy a részt vevő pártok pillanatnyi állapotán kívül másról nemigen árulkodik. Elégedjünk meg e helyütt közelmenő következtetésekkel, különös tekintettel arra, amit a választás a két parlamenti vesztesből megmutatott.
A második fordulóban 900 polgárral több ment el szavazni, mint az elsőben, és a két nagypárti jelölt nagyjából ugyanannyival növelte szavazatai számát. Megszorítani tehát nem tudta a kormánypárti versenyző a riválisát, de a lényeg ezúttal nem is ez. Hanem az a 2452 választó, aki az első forduló után annak tudatában szavazott a múlt vasárnap az MSZP jelöltjére, hogy voksával legfeljebb a tisztes vereséghez járulhat hozzá. Ha ők vagy a pártjuk valamiért úgy gondolják, hogy az egészet ott egye a fene, Belső-Ferencvárosnak továbbra sem lenne országgyűlési képviselője, mivel a részvételi arány bőven 25 százalék alá esett volna; azaz az első után érvénytelen lett volna a második kör is. (Mint ahogyan érvénytelen volt 2004 novemberében Sopronban is, amikor szocialista jelölt híján a kormánypárti szimpatizánsok távol maradtak az urnáktól.) Gondoljunk bármit az MSZP-ről vagy sokszor lesajnált választóiról, az faktum, hogy a nyilvánvaló zakó ellenére sem bliccelték el a választást (amivel a Fidesz mószerolta őket a két forduló között), hanem a lehetőségeikhez képest beleálltak, voltaképpen biztosítva a többpárti berendezkedés működőképességét. Furán hangzik, de a győztes fideszes induló a parlamenti mandátumát részben az ő demokratikus elkötelezettségüknek köszönheti.
A másik bukott parlamenti párt a vasárnapot sem élte meg: jelöltjét "szélsőjobboldali" fenyegetésre hivatkozva visszaléptette, majd támogatóit lényegében szélnek eresztette azzal, hogy "szavazzanak valamelyik demokratikus pártra". Ezzel az erővel azt is mondhatta volna nekik, hogy menjetek a sunyiba. Ez alig valamivel lett volna vérlázítóbb, mint az a nemtörődömség, amivel az SZDSZ ezt a választást kezelte. A legkevésbé John Emeséről van szó, hiszen ő mindenórás terhessége mellett is önként bevállalta a szívóágat; és ha nem volt kedve az anyázások elviseléséhez még további két hétig, hát az vesse rá az első követ, aki a helyében máshogyan dönt. Hanem már a mód, ahogyan őt találták meg: lényegében az utolsó pillanatban, jobb híján. A szabad demokraták kényszeredettsége nyilvánvaló volt; és gyanítjuk, a szégyenteljes első fordulós eredmény (419 darab szavazat) inkább az egész pártot eluraló tehetetlenségnek szólt, semmint a jelölt személyének. Ez a tehetetlenség mutatkozott meg akkor is, amikor a "szélsőjobbos fenyegetésre" hivatkozva kapva kaptak a lehetőségen, hogy azonnal kiszálljanak a küzdelemből. Második forduló? Baszakodjon vele más.
Azt a 419 szavazót sem érdemelték meg.
