Hogy a kormány mit tesz a válság hatásainak tompítására, meg a jobb idők eljövetelének sürgetésére, nagyjából tudjuk (a 12-14. oldalon van róla cikk). Hitelt vesz fel fürgén, itt próbál megfogni egy kis pénzt, ott csökkent kiadást, hol jól, hol rosszul; nézi, mit csinál a jegybank, meg hogy hány munkanélküli lesz, vakarja a fejét és újraszámol mindent, mikor kiderül, hogy Németország inkább lefele megy még egy kicsit. És persze, ez a fontos most, hisz ők kormányoznak.
De az sem közömbös, hogy mit mond minderről az ellenzék, pláne, hogy majd' 30 ponttal mennek: előbb-utóbb lehet, hogy kormányozni fognak. És azért sem érdektelen ez, mert még másfél évig biztosan nem fognak: de addig talán ők is hozzárakhatnának valamit a válság elmulasztásának modusához, úgy intellektuálisan, mint gyakorlatilag, a parlamenti politikában. Még akár azon az áron is, hogy e nehéz időkben egyetértenek ebben vagy abban a kormánnyal, ha az véletlenül jót talál húzni - nevezzük ezt hazafiságnak, vagy, kevésbé fellengzősen, felelősségnek. Szóval, mit mond a Fidesz?
Hát azt, hogy a randa, szürke időjárás is megváltozna, a nap is kisütne menten, ha Orbán Viktor lenne a miniszterelnök.
Vajon mennyi gondolkodás után jutottak erre? Arra a mondásra, hogy a válság "megoldásának" egyetlen kulcsa van, a kormányfő távozása? Mivel Orbán úgy van vele, hogy bármikor lehet új választás - nem biztos, hogy lesz, de lehet, sőt, legyen is -, érdemes úgy tenni, mintha kampány lenne. A kampány logikája pedig az, hogy minden szembejövőnek azt kell mondani, amit az hallani szeretne, és ezért egymással ellentétes, sőt egymást kizáró kijelentéseket is lehet, kell tenni. Ezért kell azt mondani, hogy legyen azonnali adó- és kamatcsökkentés, ami "dinamizálja a gazdaságot"; viszont eközben az "erős forintot" szeretni, "szociális piacgazdaságról" szónokolni, tiltakozni teli szájjal, amikor a kormány hozzápiszkálna a kiadási oldal valamely tételéhez, üvölteni a különféle 13. havi izék lecsapásakor, vagy amikor a kormány ellentmondani merészel a 10 százalékos bérnövekmény-követeléseknek.
E driblizést segíti, hogy itthon alig is kérdez valaki vissza (az ilyen helyzetek gondosan kerülve vannak). Meg az is, hogy a magyar válság sok tekintetben valóban a saját csinálmányunk, és fő fogását tényleg a Medgyessy-kormány főzte - ezt lehet mondogatni, és igaz is, a többi meg úgyis túl bonyolult.
Ám a helyzet mégsem könnyű. Ugyancsak próbára teszi az egyén és a párt kollektív személyiségének integritását! Az IMF-fel tárgyalgató Orbán Viktor, aki kénytelen mégiscsak valaminő megbízhatóságot mutatni az ország hitelezői felé, nyilván nem ugyanaz a Makón vaduló Kövér Lászlóval, sőt avval az Orbánnal sem, aki "gazdasági szabadságharcot" emleget, kikel a "kamatrabszolgaság" ellen, és megrója a hitelért "pitiző" kormányt. És csak egyszer keveredjen össze véletlenül két beszéd! Képzeljük el, amikor Kövér e szókkal fordul a Békés megyei radikálnyugdíjasokhoz: "Tisztelt delegáció, mes chers amis, az önök pénze teljes biztonságban van, hisz kormányzásra esélyes pártként magunk sem látunk más kiutat, mint az önök által nyújtott hitel felhasználását a válság rövid távú elhárításához, melyért fogadják kösz..." Miközben Orbán Viktor a parlament egy zugában így köszönti az IMF fejeseit: "Kedves barátaim, a vérszopó Gyurcsány-banda talán ezekben a percekben ül össze nemzetünk ellen az országfosztó Strauss-Kahn csürhéjével, de ha kormányra kerülünk, kiebrudalom én ezeket lakályos medencénkből, és egy vasat sem..." Elég lenne egy pillanatnyi összekavarodás a bajhoz! Ilyen stressz és szellemi és lelki teher mellett nem is csoda, hogy kell egy pont, ahová összpontosíthatják, majd kiengedhetik a feszültséget. Mondjon le!
De evvel legfeljebb ők vannak kisegítve. A válság csak súlyosabb lesz tőle.
