A szerk.

Lefagyva

Ül a miniszterelnök a parlamenti bársonyszékében, előbb az előtte heverő iratcsomóba mélyed, majd mégis kénytelen válaszolni az őt kérdező (és filmező) ellenzéki képviselőknek. Áttolják-e a kormánypártok a „rabszolgatörvényt”? Miért nem a kormány nyújtotta be a törvénymódosítást, miért egyéni képviselői indítványként fut az ügy? A kérdésekre reagálva a miniszterelnök először felhívja a figyelmet a jogszabályok elolvasására, majd közli, hogy ül és elvégzi a képviselői munkáját, egyébként szívesen ad interjút, „csak most törvényt kell alkotnunk”, de – ismétli önmagát – később szívesen ad interjút. Jó óra múlva a miniszterelnök már áll, kéz a nadrágzsebben, időnként kényszeredetten mosolyog, néha odasúg valamit a mellette állóknak, vagy éppen a szemével odainti helyettesét.

A purgatóriumban

Egy hete tart a tiltakozás Magyarországon – amikor ezt a cikket írjuk. Elég biztosak vagyunk abban, hogy tart lapunk megjelenésekor és utána is.

Az ajtóban

A brit parlamentben, amelynek valaminő döntést kéne hoznia a Brexitről, lapzártánkkor senkinek semmihez nincs többsége. Nincs többsége – de iszonyúan nincs! – annak a megállapodásnak, amit Theresa May miniszterelnök az Európai Unióval a rendezett, ún. soft Brexitről kötött novemberben.

Méltóság és méltatlanság

Miután a Magyar Tudományos Akadémia rendkívüli közgyűlése látványos szakítást hozott az MTA és Palkovics László miniszter között, a magyar tudományosság első számú intézményében az okozhatja a legnagyobb fejtörést, miből fizessék a januári villanyszámlát. Az akadémikusok egy hete a kormány, illetve Palkovics miniszter koncepciójával, az MTA kutatóhálózatának feldarabolásával élesen szembehelyezkedő határozatokat fogadtak el durván 90 százalékos többséggel. Kevésbé egyöntetűen, de azt is kimondták, hogy az MTA elutasítja a kormány tudományos minőséget veszélyeztető módszereit.

A fügefalevél odacsap

„E tekintetben nem nyitok vitát!” – ki is mondta ezt? Virág elvtárs? Bástya elvtárs? Pelikán elvtárs? Fenéket, ezt Kövér László, a demokratikus magyar törvényhozás elnöke mondta hétfőn, némileg elborulván egy ügyrendi felszólalástól, mely az ülés levezető elnökének lecserélését indítványozta.

Megjött a Mikulás!

Történelmi jelentőségű események zajlanak a jobboldali médiában! A múlt hét óta NER-oligarchák sora adja át önként és dalolva médiaportfólióját a nyáron gründolt Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA), mely alapítvány – a kormányközeli Nézőpont Intézet szép megfogalmazásában – csak november végén, „több lapkiadó társaság tulajdonosi felajánlásával nyerte el értelmét”. E gyönyörű gesztust hirtelenjében nem is tudnánk máshoz, mint I. István király 1038. augusztus 14-i tettéhez hasonlítani, amikor is a haldokló uralkodó a koronát és az országot Szűz Mária oltalmába helyezte.

Akkor most tényleg itt van a világvége?

Hétfőn délután sajtótájékoztatón jelentette be Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, nos, azt, amit oly sokan tudtak már a bejelentés előtt is: az egyetem Bécsbe költözteti amerikai diplomát adó képzéseit. Hogy ez egészen pontosan mit jelent és mi következik belőle, azt néhány oldallal beljebb ő maga tisztázza.

A kercsi fenyegetés

Múlt vasárnap hajnalban a Kercsi-szorosban orosz hadihajók rálőttek két kisebb ukrán hadihajóra és egy vontatóhajóra, majd az ukrán legénységet foglyul ejtették és Oroszországba vitték. A súlyos provokáció nemzetközi és kétoldalú, orosz–ukrán szerződéseket sértett. Hogy megértsük, miről lehet szó, vessünk először egy pillantást a térképre.

Erkölcsös szülés

„Az, hogy azt gondolja valaki, hogy neki egyedülállóként joga van ahhoz, hogy neki egyedülállóként, anélkül, hogy lenne párja, enélkül neki joga van ahhoz, hogy neki gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról közelítve, megfosztja őt attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen” – Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárból buggyant ki imígyen a magyar jövőért érzett felelősség péntek este az RTL Klubon.

Felmegyek miniszterelnök úrhoz

„Így vagy úgy, akkor, ha mindenki, akkor, ha nem mindenki, korán van még, meglátjuk, talán és Jonatán” – válaszolják a közös főpolgármester-jelölés esedékességét firtató körkérdésünkre pár lappal beljebb a magyar ellenzék felkent képviselői gyakorlatilag az összes pártból.

Sohasem késő

Az Országos Bírói Tanácsban (OBT) október elején lezajlott póttagválasztási botrány – amely egy hónap múltán a nyilvánosságban már semmiféle hullámot nem ver, ellenben a szakmán belül továbbra is napirenden van – legalább két szempontból is túlmutat a bíróságok világán, és ezért általános érvényűnek tekinthető.

A szökevény

Azt, hogy a hazájában korrupciós bűncselekmény miatt két év börtönbüntetésre ítélt, volt macedón kormányfő, Nikola Gruevszki politikai menedékjogot kapott a hivatalos magyar szervektől, először az érintett Facebook-bejegyzése kürtölte világgá lapzártánkkor, vagyis kedd délután. (Lapunk 51–52. oldalán lebilincselő írást olvashatnak arról, hogy ki ő, és mi elől menekült el a hazájából.)

Megjöttek a hipszterek

Aki úgy volt vele, hogy a Szlovákiában szombaton megtartott önkormányzati választásoknak csupán annyi a tétje, hogy mekkora pofont ken le a társadalom Robert Ficónak, nem tévedett nagyot, még akkor sem, hogyha a tanulságok ennél szerteágazóbbak.

20 százalék

A múlt hét végén két választást is tartottak Magyarországon, Ácson polgármestert választottak, mert az előző lemondott, a főváros XVI. kerületében meg önkormányzati képviselőt. Mind a kettőt megnyerte a fideszes induló, Ácson úgy, hogy konkrétan nem volt ellenfele.