A leggálánsabb Mészáros Lőrinc volt, akinek az érdekeltsége elébb gyorsan megvette még az egyik legolvasottabb országos hetilapot, a Szabad Földet (erről tanulságos cikket olvashatnak e lapszámunkban), és sajtóbirodalmát immár az új szerzeménnyel együtt ajándékozta el a KESMA-nak a Nemzeti Sportostul (Orbán Viktor legfőbb napi betevője), megyei lapostul, plusz a resztli. De nem bírt magával Liszkay Gábor (Magyar Idők), Matolcsy Ádám (Origo), Schmidt Mária (Figyelő), Szíjj László (lokális rádióadók), Andy Vajna (Retro Rádió) meg a többi orbánista médiatulajdonos sem, aminek eredményeként a KESMA magyar földön soha nem látott médiaholdinggá hízott seperc alatt. Az alapítványt Liszkay vezeti majd, és nagy gondjai aligha lesznek: a know how adott, ráadásul a különböző néven futó orgánumoknak volt elég idejük begyakorolni a központilag előre legyártott anyagok szimultán közlését.
Az Átlátszó összesítése szerint 15 kormánypárti médiavállalat 476 médiaterméket passzolt át a KESMA-nak, e cégeknek 2017-ben együttesen 55 milliárd forint volt az árbevételük. Ennek egy tekintélyes hányada állami hirdetésekből, illetve irányított költésekből (amikor nem állami, de az állam jóindulatától erősen függő magánvállalkozások bizonyítják ily módon is lojalitásukat) áll össze. A Kreatív című lap a Kantar Media adatai alapján összesítette a „felajánlott” médiatermékekre eső listaáras reklámköltéseket is. Brutális számok jöttek ki: a teljes piac (online, print, rádió) reklámbevétele 2018 első kilenc hónapjában 105 milliárd forint volt, amiből a KESMA-nak most átadott cégekre 38,9 milliárd forint – a teljes bevétel 37 százaléka esett. (A teljes nyomtatott sajtóra jutó reklámbevétel 54 százalékát vitték el a NER-médiacégek.) Különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy az arányok a kormánypárti gigaholding létrejöttével tovább torzulnak majd, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel a maradék független sajtót.
A központosítottabb sajtóvezérlés egyik lehetséges magyarázata lehet tehát ez: túl sok pénzről van szó, ezért célszerűbb, ha a gazdának nem tizenöt-, hanem csak egyfelé kell figyelnie. Ami egyébként azt is jelenti, hogy a G-nap utáni fideszes sajtó-újbirodalom fölépítését magyarázó- szervező ideológia, a decentralizáció immár a múlté (hogy ti. egy nagy helyett legyen inkább több kisebb sajtóvállalat, mert ha az egyik médiacézár a Lajoshoz hasonlóan egyszer csak belefingik a liszteszsákba, kisebb bajjal fog járni).
A centralizációt, annak versenyjogi aspektusait természetesen megvizsgálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal – elvégre demokráciában élünk, ahol még számít a jog! Igaz, a korábbi hasonló ügyekhez (például a megyei lapok kormánypárti fölvásárlása) hasonlóan a hírközlési és versenyhivatali döntnökök alighanem meghajlanak majd a cáfolhatatlanul erős kormánypárti érvek előtt. Hogy létező nemzetközi gyakorlat alapján jön létre nálunk is egy vállaltan konzervatív értékrendű független médiaholding, amely egyúttal páratlanul érdekes „közép-európai kísérlet”. Hogy – mint azt a Nézőpont Intézet idézett blogja bivalyerős elemzésben mutatja ki a számok nyelvén – a hazai médiavilágban a „balliberális túlsúly” (érthető magyar nyelvre lefordítva: a zsidó médiabefolyás) ennek ellenére is változatlan marad.
Ebből következően nincs és nem is lehet megállás az orbánista média-gigaholding építésében. Vajon mi következik? Vagy ki?
