Bevalljuk, az egyedülálló nők gyerekvállalási kedvét helytelenítő államtitkár kissé megzavart minket az elmúlt hónapok kormányzati szaporodásoffenzívája után. Melynek keretében épp csak az nem hangzott el – vagy tán valahol elhangzott már, csak még nem kapott nagy nyilvánosságot –, hogy „lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség”. Most akkor szüljék tele a magyar nők a Kárpát-medencét, vagy se?
Gyéren szállingózó belfideszes hírek szerint Orbán Viktor totál ki van bukva amiatt, hogy bár istenesen odateszi magát az ügy érdekében, a magyar rendületlenül fogyik. Röviddel a megnyert áprilisi választás után bejelentette, hogy a nagy cél érdekében megállapodást kíván kötni a magyar nőkkel. Ez természetesen nem az első lépés volt, hiszen az előző év végén már meghirdette a nemzeti demográfiai programot. És azóta mennyi minden megvalósult! Családi adókedvezmény, csok, diákhitel elengedése, gyed extra, a fennálló lakáshitelből 1-1 milliót leír az állam a harmadik és a további gyermekek után, 10 milliós kamatmentes kölcsön a fiatalok életkezdési támogatásaként. És akkor a jelenleg is zajló nemzeti konzultációról – amely bízvást tekinthető e nagyszerű sorozat betetőzésének – még nem is beszéltünk. A vak is látja, hogy a belét kidolgozza ez az ember – a kis magyar kölykök tíz- és százezrei meg sehol.
Nem, nem a demográfiai helyzet súlyosságán viccelődünk. Komoly tanulmányok sora elemzi, milyen gondokat okoz már a közeli jövőben is a társadalom aggasztó ütemű elöregedése. De ezek az analízisek azt is kimutatják, hogy csak pénzzel nem oldható meg e probléma. A társadalmi közegnek kell olyannak lenni, ahol van miért gyereket vállalni, ahol az állam biztosítja a színvonalas oktatást, egészségügyet, ahol a gyerekeket vállaló nő és férfi számára is adott a lehetőség arra, hogy képességeit kibontakoztatva minél teljesebb életet élhet. Röviden: ahol van perspektívája a jövőnek. (Azt, hogy Magyarországon mekkora az ez iránti vágy, a fiatal korosztályok tömeges kivándorlása jelzi: a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2018-as jelentése szerint tavaly év elején 461 ezer magyar migráns élt külföldön, míg három évvel korábban csak 330 ezer. Velük vajon hány már élő és leendő magyar kisgyerek hagyta itt az országot az utóbbi években?)
A NER ezeket a kereteket nem biztosítja, sőt feljogosítva érzi magát arra, hogy minduntalan belepofázzon a polgárok legszemélyesebb ügyeibe; például előbb közli, hogy igazából csak azokat a nőket veszi emberszámba, akik szülnek, majd azt is meghatározza, hogy mit tekint erkölcsös szülésnek (ha jól értjük az államtitkár idézett szavait). Logikailag ebből az következik, hogy aki e feltételeket nem teljesíti (tehát vagy nem szül, vagy nem párkapcsolatban, feleségként szül), az a NER számára nem létezik. Sőt, mivel a NER önértelmezésében a rendszer Magyarországgal egyenlő, az ilyenek Magyarország számára sem léteznek többé. Fölösleges kolonc mindahány a nemzet makulátlan testén.
(Kövér László 2008-ban, amikor a Fidesz számára váratlan 2002-es választási vereség okait elemezte, ezt mondta: „Valamikor, a választások előtt a tapolcai Tescóban álltam sorba. Észrevettem, hogy egy több gyerekkel lévő anya rátolta a kosarát az előtte álló középkorú nő sarkára. Az méltatlankodva szólt vissza: »Azért, mert nincs gyerekem, még én is ember vagyok!« Akkor döbbentem rá, hogy valamit végzetesen elrontottunk.” Mielőtt bárki meghatódna e tiszta szavaktól, eláruljuk: Kövér utóbb visszavonta az interjút.)
