A szerk.

Felmegyek miniszterelnök úrhoz

A szerk.

„Így vagy úgy, akkor, ha mindenki, akkor, ha nem mindenki, korán van még, meglátjuk, talán és Jonatán” – válaszolják a közös főpolgármester-jelölés esedékességét firtató körkérdésünkre pár lappal beljebb a magyar ellenzék felkent képviselői gyakorlatilag az összes pártból.

Nem is kell különösebben elmerülni kijelentéseik értelmezésében, hogy világos legyen: a nagy terv meghirdetése még valamelyest várat magára, mondhatni, ej, ráérünk arra még. Hogy ez az álláspont még igen erős megszorítások között sem ígér sok jót, arról a legmegfelelőbb helyről szerezhetett az elmúlt napokban döntő bizonyítékot minden hírfogyasztó polgártársunk – egyenest Tarlós István jelenlegi főpolgármester szájából.

Fővárosunk első polgára kétszer egymás után is tudott olyat mondani ugyanis, ami hajszálpontosan rajzolta fel a Budapestre 2019 őszétől köszöntő időt – már amennyiben nevezett újabb ciklusát kezdheti ekkor.

„Én kértem, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit” – nyilatkozta az Indexnek Budapest első embere, amikor azt tudakolták tőle, hogy „ismeri-e a nyilvánosságra került kormányzati előterjesztést”.

Azt pedig a Népszavának bírta mondani Tarlós, hogy: „Azt fogom kérni miniszterelnök úrtól, amikor találkozunk, hogy ne a kormány generálisan szankcionáljon, ha valamilyen rendellenességet észlel a kulturális taotámogatások esetében, hanem ha konkrét esetek jutnak a tudomására, akkor ezekben járjon el. És azt is kérem majd, hogy a budapesti színházak esetében a kulturális taotámogatások értékét továbbra is deklaráltan garantálja.” Jaj, hát nem is lehet ezt szebben mondani, szinte látjuk is a szemünkkel, ahogy a főpesti kihúzza magát a tükör előtt, s önszemébe mondja, hogy „azt fogom kérni miniszterelnök úrtól”, majd kicsit kienged, leereszti vállát, s belepirul önnön bátorkodásába.

Tudja az ördög, még az is lehet, hogy Tarlós tényleg ezt kérte miniszterelnök úrtól, de hogy süket fülekre talált, az immár bizonyosság. Nem mintha lenne jelentősége, hogy most akkor merészkedett-e kérni, vagy csak úgy odanyilatkozott, aztán meg elsunnyogott a szürkületbe. Hisz’ a dolog bevégeztetett, a kulturális élet mástól sem hangos, csak a 2019 januárjától kinyírandó, megnyomorítandó független színházak halálsikolyaitól. Ahogy annak sincs a világon semmi jelentősége, hogy Tarlós odaállt az Index elé, s nagy pökhendin kivágta, hogy én akarom lezáratni a tetves, koszos csövesek elől az aluljárókat, nem más. Azért nincsen különösebb jelentőségük e nagyhangú kiállásoknak, mert voltaképpen egy szó, egy hang, egy mozdulat sem igaz belőlük: csupa hamis gesztus, csupa ön- és közámítás.

Nem, a klosárok rendszerszintű, alkotmányban előírt üldözését nem Tarlós István erőltette, nem ő módosította az alkotmányt, nem ő hozott törvényt, de még csak nem is ő vezette kantárszáron az első útjába akadó szerencsétlent a bírái elé, ő csak némi késéssel fel akart kapaszkodni a már tempósan pöfögő vonatra. Vagy, ami még rosszabb: észbe kapván, hogy, ami a fővárosban történik, az mégiscsak az ő felelőssége, hát feltette a kezét, hogy én is itt vagyok. Én is számítok, velem is számoljatok, én is belerúgok egyet azokba, akik nem tudnak védekezni. S nem mozgatta más motiváció akkor sem, amikor a taotámogatásról rajzolta magát kérelmező testtartásban miniszterelnök ura színe elé. Bár e felneszezése, ha lehet, még ízetlenebbre sikerült, mint a fedél nélküliekre vonatkozó. Mert akkor legalább nem igyekezett jó színben feltüntetni magát, ekkor viszont azzal az elmúlt évek fényében nyilvánvalóan hamis sugalmazással operált, hogy ő tudniillik majd sívó oroszlánként fog küzdeni a magyar kultúráért, azon belül is teljes és domborzatos mellszélességgel a színházért. Bármiért, húsz fillérért, egy jó szóért. Tarlós István, akinek a színházakat érintő működése a napnál is világosabban felhúzható a Dörner Györgytől Kiss B. Atilláig ívelő görbére. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy mit intézett el ő eddig miniszterelnök úrnál – már a sorozatos mandátumhosszabbításain túl.

Nincs ezen mit szépíteni, Tarlós sem tudja, akárhogy is próbálja, akármennyire is szar érzés lehet bólogató tacskónak lenni Orbán Viktor Wartburgjának kalaptartóján. S ennek fényében válik csak igazán drámaivá, amit néhány oldallal beljebb a fővárosi ellenzék tisztelt képviselői mondanak.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.