A szerk.

Maradsz!

„Elnökjelöltként a Nemzeti Együttműködés parlamentjében szónokolhatnék a majdani magyar köztársaságról, ami nem lenne egy rossz napja az életemnek” – nyilatkozta lapunknak január elején Majtényi László, akkor még köztársaságielnökjelölt-jelöltként. Nos, közeledik – az időközben jelöltséget szerző – Majtényi e szép napja.

Megint a gyávaság

„Ez döbbenetes. Kiállt a város, kiállt a saját színháza, kiálltak a Nemzet Színészei, kiállt az egész szakma, mert egyszerűen imádják” – mondta Törőcsik Mari. „Olyan indulatok kavarognak bennem, hogy az egyszerűen nem tűrné a nyomdafestéket. Csak a káromkodás jönne ki belőlem a dolog lehetetlensége miatt. Nem tudom, érdemes-e itt bármi jót csinálni” – mondta Molnár Piroska. A két nagy színésznő az Indexnek nyilatkozott, miután a szombathelyi közgyűlés annak ellenére sem választotta meg Jordán Tamást a Weöres Sándor Színház élére, hogy végül egyedül maradt a pályázatban.

Pánikban

Matolcsy György a múlt szerdán megtartotta rendes, a 2015-ös üzleti évre vonatkozó beszámolóját az Országgyűlésben: tájékoztatott a vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Bank nagyszerű sikereiről. Harmonikus összehangoltság és összehangolt harmónia a kormánnyal, lazító-kedvező, lazítón kedvező és kedvezőn lazító monetáris politika, és giling-galang üzleti környezet, és kreatív jegybanki himpilimpi, és remek, remek és remek – mindenki azt kapta, amit várt. Hanem ami ezek után, felszólalásának záró részében következett. Az mi lehetett?

Le a sárba

Az olimpia egy bordatöréssel ér fel – mondta kedden Orbán Viktor, s ez volt a tárgyban tett legvisszafogottabb megnyilvánulása, nem is azért, mert nem jelent semmit, vagy csak annyit, hogy fáj, hanem azért is, mert az utómunkák már túljutottak rajta, végzik azt javában szorgos méhecskéi.

Az alagút messzire vezet

A négyes metróról szóló OLAF-jelentést olvasgatjuk, úgyszólván hetek óta. A gázos szerződéseket a következők szerint próbáltuk egyfajta rendszerbe, tipológiába állítani.

Nem áll ki

A kormánypártok politikusai összevissza beszélnek a 2024-es olimpiai pályázatról azután, hogy a Momentum Mozgalom a várakozásokat felülmúlva 266 151 aláírást adott át hitelesítésre a Fővárosi Választási Irodának pénteken. (És ha van legalább 138 ezer érvényes szignó – ennyi biztosan lesz –, akkor Budapest lakói szavazhatnak az olimpiarendezésről.)

A rendszer ifjúsága

„Egy derűlátó, optimista, vagány nemzedék válik épp felnőtté” – mondta Balog Zoltán, a derűlátó, optimista, vagány humánminiszter a Magyar Ifjúság Kutatás 2016-os gyorsjelentésének minapi bemutatóján. Novák Katalin családügyi államtitkárral szinkronban dicsérték a kormány ifjúság- és oktatáspolitikáját, melynek eredményeképp állítólag egyre többen tartják jó helynek Magyarországot, nő a fiatalok családalapítási kedve, és még a nemzeti érzésük is erősödik.

Nem tűri, hogy ellopják

Mármint Orbán Viktor nem tűri, hogy ellopják a közpénzt – a miniszterelnök szíves közlése ez, a hekkelés miatt immár sajtótörténetté nemesült karácsonyi interjújában üzente ezt meg az ő népének (és e szavakat tényleg ő mondta). S ez a szigor a jelek szerint kiterjed a szemet szúróan ostoba üzletelés miatti állami veszteség rendezésére is.

Prófétai magány

Gyurcsány Ferenc évértékelőt tartott, ebben Orbánt bűnözőnek, tolvajnak, elmebetegnek nevezte, de ezzel törődött bárki is a legkevesebbet.

Miért kell Budapestnek olimpia?

Magyarország fővárosában egy frissen bejelentkezett ifjúsági szervezet, a Momentum Mozgalom harcol már húsz napja azért, hogy lehessen helyi népszavazást tartani arról, hogy rendezzen-e Budapest olimpiát vagy sem. Most, az aláírásgyűjtés hajrájára bejelentkezett melléjük – mondjuk fél lábbal vagy fél szívvel – a Magyar Szocialista Párt is. De e ténynek nincs komolyabb jelentősége.

A család barátai

A PISA-felmérések értelme az lenne, hogy a saját korábbi teljesítményükhöz vagy a többi országhoz képest leszakadó országok megnézzék, hol barmolták el oktatási rendszerüket, és hogyan tudnák e hibákat kiküszöbölni. Tanulhatnának azoktól az államoktól, amelyek viszont szép javulást érnek el a teszteredményekben. Hosszas és alapos elemzés után a magyar kormány is megtalálta a soha nem látott zuhanórepülés legfőbb okozóit: a rohadék nemzetközi médiát meg a szegény, cigány tanulókat.

Az ajándék

Kedd este van, rámegyünk a Momentum Mozgalom Facebook-oldalára ellenőrizni, hogy is áll a helyzet a NOlimpia aláírásgyűjtésével.

Költők

A Fidesz már a kormányzása legelején egyértelművé tette, hogy a saját kádereivel rakja tele a művészeti intézményeket, ahol pedig kinevezésekkel nem lehetett leváltani a nemzeti együttműködés kerékkötőit, pénzzel oldották meg az erőviszonyok átrendezését.