A zűrzavar nem meglepő, hiszen a végletekig centralizált és kézi vezérelt kormányoldalon még a túlképzett Kósa Lajos is elanyátlanodott központi direktíva híján. Márpedig kommunikációs ukáz nincs, mivel az olimpiáról Orbán Viktor cirka fél éve nem szólal meg a nyilvánosságban. Igaz, az aláírásgyűjtő aktivistákat reflexszerűen leügynöközte, mondván, a konkurens pályázók, Los Angeles és Párizs érdekében (és megbízásából, nyilván) rontják Budapest rendezési esélyeit. Ezen túl azonban – a hvg.hu értesülése szerint – az aláírásgyűjtés befejezése előtti napokban, a visegrádi frakcióülésen Orbán arról beszélt, hogy a kormánypárti képviselők „tartsák távol” a témát a Fidesztől és a kormánytól, ha pedig mégis muszáj valamit mondani, Budapest illetékességét hangsúlyozzák. Vagyis az olimpiai buli Budapestre tartozik, ha akarja, továbbgörgeti a cuccot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberi helyszínválasztó döntéséig, ha a nagyszámú népszavazási aláírás hatására vissza kíván lépni, hát visszalép, ha meg beleáll a népszavazásba, akkor a Fővárosi Közgyűlés kiírja a népszavazást.
Szegény fideszes képviselők sovány útravalót kaptak: ügynöközzenek meg hárítsanak. Így is tettek. Az Országgyűlés folyosói megteltek a szabad média riporterei elől menekülő fideszes politikusokkal, s a kormányoldal megnyilatkozói Budapestre és Tarlós István főpolgármesterre kezdtek mutogatni, meg az ellenzék nemzetegységet megbontó árulásáról beszélni. (Mivel hogy korábban a fővárosi közgyűlési és az országgyűlési szavazáskor többnyire támogatták az olimpiai pályázat beadását.) Tarlós fölvette a kesztyűt, és „orcátlanságnak” nevezte Kósa gondolatkísérletét Budapest felelősségéről, továbbá kilátásba helyezte, hogy ha kell, ő kimondja azt, amit senki más nem mer, hogy az olimpiai pályázatot vissza kell vonni. (Tarlós első reakciója annak idején az volt a budapesti olimpia ötletére, hogy az „nem életszerű”.) Kósa ezek után retirált: nem úgy gondolta, meg hasonlók. Az elmúlt napok fideszes nyilatkozataiból érdemes Bánki Erik képviselő fölvetését is említeni, miszerint legyen inkább országos népszavazás! Ez azért vicces, mert ennek lehetőségét a Kúria már elvetette (éppen ezért indult az ügyben helyi népszavazási kezdeményezés), de ami a mai Magyarországon ennél is döntőbb: maga Orbán Viktor is aláírta azt a dokumentumot, amely szerint a rendezésről csak Budapesten lehet népszavazást kiírni. (Alighanem azon sanda megfontolásból, hogy a sikeres fővárosi kezdeményezéshez arányaiban jóval több aláírás – 138 ezer – kell, mint egy országos akció esetén – 200 ezer.)
E kommunikációs diszharmónia mindaddig megmarad, míg Orbán Viktor irányt nem szab a fideszes politikusok gondolatainak. Ő viszont eddig nem mondott semmit az olimpiarendezésről sem az évértékelőjében (amelyet az aláírásgyűjtés finisében tartott), sem a hétfői parlamenti évadnyitójában (ami már a momentumos siker után volt). Holott az olimpiai „álom” – pontosabban az, hogy egy nemzet álma valósulna meg az olimpiarendezésben – az ő elmeszüleménye és egyik nagy ambíciója. (A NER univerzumában a nemzet és Orbán Viktor egyazon entitás.) Az ötletet a 2002-es választási kampányban dobta be a Fidesz, majd 2010 után újra elővette. Orbán volt az, aki a közelmúltban többször is össznemzeti ügynek nevezte a rendezést, sőt nem is pusztán budapesti vagy magyar, hanem közép-európai olimpiát vizionált. A magyar állam 2010 óta e lázálom szolgálatában áll, bizonyíték rá a pályázatra, illetve a reménybeli rendezésre eddig elköltött 37 milliárdnyi adóforint. Orbán a hírek szerint ezerrel egyeztet Tarlóssal meg az olimpiai bizottsággal, de még maga se tudja, hogy mit tegyen – ezért hallgat. Nyilván dolgozik benne a düh és a bosszúvágy, mint mindig, amikor feladni kényszerül valamely tervét (ráadásul ezúttal néhány nevesincs fiatalember tett keresztbe neki!), s retteg a népszavazás várható kimenetelétől. És persze nem ő fog kiállni, hogy beismerje a kudarcot.
