A szerk.

Hogy pontosan milyen vezetői megfontolások, hatalmi machinációk, személyes szimpátiák eredményeként nevezte ki Lázár János – nyilván miniszterelnöki jóváhagyással – miniszterhelyettesévé és parlamenti államtitkárává az ifjú Csepreghy Nándort, azt csak a kancelláriaminiszter tudhatja. Ettől függetlenül a napnál is világosabb, hogy az előléptetéssel a kormányzat irányítói milyen üzenetet fogalmaznak meg úgy Csepreghy Nándor, mint a feltörekvő fideszes káderek, meg általában, a közélet iránt érdeklődő s a közért tenni kész ifjúság, sőt, a magyar társadalom felé.

Hétfőn az ENSZ-ben Putykó elnök betartott Barkó elnöknek (nem mintha mást vártunk volna), amennyiben világossá tette, hogy ha lesz nemzetközi koalíció az Iszlám Állam ellen, abban benne lesz Bassár el-Aszád elnök is, ha nem lesz benne, nem lesz nemzetközi koalíció. Hétfői fellépéséhez még az is hozzátartozik, hogy pár héttel ezelőtt Oroszország nehézfegyvereket juttatott a szír kormánynak, vélhetően kiképző személyzettel együtt.

A mai legutolsó hír az volt felőle, hogy Szerbiában rekedt. Azóta már nyilván visszatalált hívei élén, s ismét ott van minden kilométerkőnél. Hogy akkor most Gyurcsány Ferenc egy pojáca-e, az az elmúlt másfél évtized tükrében lehet ugyan ténykérdés, csak hát olyan tény­kérdés, amit a dolgok jelen állása szerint értelmetlen feszegetni. Hogy miért értelmetlen, annak vannak Gyurcsánytól teljesen független okai is, kezére játszanak nyilvánvalóan külső dolgok, de tőle is vakság lenne elvitatni, mondjuk, az igyekezetet.

Bár nyilván sokáig lehetne és biztos kellene is szidalmazni az Európai Uniót az elmúlt három hónapban kibontakozó menekültválság nem kezelése, sőt, elkezelése miatt, és bármennyire vékony is az, ami most, a lapzártánk idején tartott belügyminiszteri, majd a szerdai miniszterelnöki csúcson körvonalazódni látszik, valami mégis van. Kezd lenni. A menekültstátuszt kapott személyek uniós tagországok közötti elosztását (a „kvótarendszert”), mely most 120 ezer már regisztrált menekültet érintene, például lapzártánkkor fogadta el a belügyminiszterek tanácsa.

Az a vicc megvan, ugye, hogy a hajcsár így szól az elcsigázott, utolsó erejük megfeszítésével evező gályarabokhoz: van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó az, hogy ma kaptok egy kis adag rumot. Hurrá! A rossz meg az, hogy a kapitány vízisízni akar.

Hogy mi az új rendben Magyarország köztársasági elnökének szerepe? A kussolás.

Hogyan lesz szeptember 15. után – az után, hogy Magyarország fizikai és jogi értelemben is lényegében lehetetlenné tette a menekültek belépését az ország területére, és az uniós külügyminiszterek találkozóján újfent elutasította az unióba érkező menekültek elosztását szabályozni hivatott kvótarendszert?

Valami nagy-nagy koncertet kéne rakni, egyből egy egész hangversenyt.

Művelődési periodika is lévén, két írásművet van szerencsénk kedves olvasóink figyelmébe ajánlani – tisztán az alábbiak könnyebb értelmezését elősegítendő. Az első Rejtő Jenő széles körben ismert műve, a Három testőr Afrikában, a másik pedig egy néhány oldallal beljebb található szívszorító írás a Bódvalenkei Vigasságok nevet viselő, szimpatikus túlélési kísérletről.

A nemzeti szólamokkal palástolt politikai-gazdasági mohóság és gazemberség az elmúlt 25 évben mindig a földügyben tárulkozott föl a legtisztábban.

Augusztus 20-án soha nincs tüntetés.

Kivágták a közmédia vezérigazgatóját, Szabó László Zsoltot, vagyis nem, ő beadta, így akartuk írni.